Pótvizsga címmel indult el a PORT.hu-n még 2021-ben egy cikksorozat, amelyben a szerkesztőségünk tagjai rendszeres időközönként színt vallanak: éveken keresztül úgy írtak cikkeket egy-egy egekbe magasztalt kultfilmről, hogy valójában nem is látták azokat. Nálam A remény rabjai, A Ravasz, az Agy és a két füstölgő puskacső, a David Lynch-féle Dűne, a Fegyvernepper, Az ördög ügyvédje, a Csapd le csacsi!, A nagy Lebowski, a Szép lányok, ne sírjatok!, a Szamárköhögés,  az Egészséges erotika, a Beetlejuice – Kísértethistória, a Kapj el, ha tudsz! és a Halálsoron után A tizedes meg a többiek következett a sorban. 

Egy baráti beszélgetésben felmerült ugyanis, hogy ha már annyira szeretem A piszkos tizenkettőt és a Kelly hőseit, akkor bizony kutya kötelességem megnézni Keleti Márton 1965-ben leforgatott, kultikus népszerűségnek örvendő filmjét. Annál is inkább, mert

A tizedes meg a többiek egy olyan úttörő film volt, ami jóval megelőzte a korát,

hiszen sokkal hamarabb mutatott görbe tükröt a háború poklának egy csapatnyi folyton átöltöző, a jég hátán is megélni képes, ügyeskedő katona szemszögéből, mint az 1967-es A piszkos tizenkettő, és az 1970-es Kelly hősei!

Az oroszok már a spájzban vannak!

Ki ne ismerné ezt a szállóigévé vált idézetet, ami mostanra szervesen beépült a magyar nyelvbe? Ráadásul olyannyira, hogy a zsurnaliszták előszeretettel használják a mai napig is ezt a kifejezést a hangzatos újságcímekben, olykor az oroszokon túl más nemzetek fiaira is kiterjesztve. Jómagam egyébként eddig csak a szállóigét ismertem, az idevágó jelenetet nem – pedig tényleg nagyon vicces, ahogy először az egérfejű, buta náci tiszt pillantja meg Grísát, a kompótos üvegek mögött bujkáló szovjet kiskatonát (akit a fiatal Cs. Németh Lajos alakított), aztán a film címadó főcsibésze, a Tizedes (Sinkovits Imre) is, még tovább bonyolítva ezzel az addig sem kevés kalamajkát.

A film egyik legnagyobb erőssége Sinkovits parádés játéka, aki Atlaszként cipeli a hátán az egész produkciót az akciófilmekbe illő nyitójelenettől kezdve egészen a fordulatos végkifejletig. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színészóriás, számos komoly drámai karakter megformálója úgy komédiázza végig A tizedes meg a többieket, mintha egész életében átöltözős helyzetkomikumokra épülő vígjátékokban szerepelt volna.

De a többi szereplő castingja is telitalálat volt. Élükön Major Tamással, aki lubickol a kifinomult ízlésű, nyugat-európai műveltségű komornyik, Albert szerepében, megmutatva, hogy a második világháború poklában sem muszáj mindenkinek lealjasodni, úriemberként is lehet viselkedni, amikor épp katonaszökevényeket kell bújtatni egy főúr nélkül maradt főúri kastélyban.

– Ital van a házban?
– Van, uram. Mária Terézia Brandy, Zwack Unicum, Black & White, Courvoisier, Scotch, Altvater Gessler, Grand Marnier, Pernod Fils…
– Pálinkaféle nincs?
– Ez mind az, uram!

Természetesen nem véletlen, hogy egy 1965-ös filmben ilyen vicces figura egy inas, aki kacagtató jelenetek sorában próbálja segíteni egy arisztokratikus kúriában a nép egyszerű gyermekeit. Elvégre Keleti Márton már a '30-as és a '40-es években is forgatott filmeket, olyan vígjátékokat, mint A harapós férj vagy a Mágnás Miska, így tökéletesen tisztában volt azzal, hogy a moziba járó magyar közönség lényegében a Hippolit a lakáj kirobbanó sikere óta szeret azon nevetni, ha olyasvalaki akar úrként viselkedni, aki kést meg a villát is fordítva fogja.

Keleti zseniális húzása volt az is, hogy a korszak unalmas partizánfilmjeit vígjátéki elemekkel fűszerezzék meg. Igaz, a filmgyári legendárium szerint Szász Péter, mások szerint Herskó János javaslata volt ez az idehaza addig merőben szokatlan műfaji keveredés, eredetileg ugyanis Nyílt parancs lett volna a film címe, és egy hagyományos háborús mozi keretén belül ismertük volna meg a szovjetekhez átálló magyar katonák történetét, akik közül az egyik kézigránátba rejtette el a zsoldot – egy szerencsés csillagállás miatt azonban a stáb végül úgy döntött, ez a mellékszereplő legyen főhősnek előléptetve.

Keleti Mártonék gondosan ügyeltek arra is, hogy azért ne legyen vegytiszta propaganda a film: odaszúrtak jobbra is és balra is. Így aztán nemcsak a rettegve tisztelt, de örökké éhes, elhízott kocára hasonlító SS Obersturmführeren kacag a néző (részben annak köszönhetően, hogy Márkus László zseniális alakítást nyújt ebben a szerepben is), hanem a beszari bagázsnak ábrázolt nyilasokon és a bumfordi szovjeteken is, nem beszélve „az ál-Molnár Ferenc, tizedesről” (Pálos György), vagyis a végletesen lelkes és naiv, kommunista munkaszolgálatosról, aki úgy akar mindenkit megmenteni a kivégzéstől, hogy egy kukkot sem tud oroszul. A tizedes meg a többiek pont amiatt egy örökzöld, és rendszereken átívelő, zseniális alkotás, mert senki sem vádolhatja részrehajlással.

Olyan, mint az okos lány a Mátyás királyos mesében: ha innen nézem, kurzusfilm, ami pellengérre állítja a gaz fasisztákat, ha onnan nézem, rendszerkritikus szatíra, ami kiválóan bemutatja, hogy az élelmes kisember mennyivel bölcsebb és életre valóbb, mint a lánglelkű agitpropos.

Kiknek ajánljuk? Azoknak, akik még nem látták egyszer sem minden idők egyik legjobb háborús opuszát, és persze azoknak is, akik bármikor képesek ezredjére újranézni a hazai filmgyártás egyik koronagyémántját.

Ítélet: 9/10

A tizedes meg a többiek sok másik hazai gyártású kultfilmmel együtt megtekinthető a Nemzeti Filmintézet saját streamig platformján, a Filmio.hun.