Tévétörténelmet írhat a Netflix a Squid Game-mel

Szakértők szerint a hatalmasat robbant koreai sikersorozatnak a legnevesebb tévés díjkiosztón, az amerikai Emmyn is van esélye a győzelemre.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a Nyerd meg az életed magyar címet kapott dél-koreai túlélőthriller-széria lett minden idők legnépszerűbb sorozata a Netflixen (megelőzve az eddigi bajnok A Bridgerton családot). A Nyerd meg az életednek bemutatása után mindössze tíz napra volt szüksége arra, hogy 90 országban is a toplista élére kerüljön – köztünk hazánkban, ahol jelenleg is a TOP10 első helyén tanyázik.

Szakértők szerint a sikerszériának ezzel még nincs vége, és a sorozat könnyen megismételheti a szintén dél-koreai Élősködők bravúrját, értelemszerűen a tévés Oscaron, azaz az Emmyn. 2020-ban Bong Joon-ho alkotása azzal írt filmtörténelmet, hogy hatalmas meglepetésre nemcsak a legjobb nemzetközi filmnek (továbbá a legjobb rendezőnek és a legjobb eredeti forgatókönyvnek) járó díjat vitte haza az Oscarról, de a legjobb filmét is, ami akkor először történt meg idegen nyelvű alkotással.

Nyerd meg az életed. Forrás: Netflix


Az Emmy-díjakról döntő Televíziós Akadémia szóvivője szerint mivel a Nyerd meg az életed a Netflix gyártásában készült, ami amerikai cég, és eredetileg is amerikai terjesztésre (is) szánták, semmi akadálya, hogy elindítsák az Emmy-díjakért zajló versenyen. És mert a szériát nemzetközi koprodukcióban gyártották, be lehet nevezni a Nemzetközi Emmyre is (hagyományosan itt szokták elindítani a nem angolul beszélő tévés alkotásokat), de duplázni, azaz egy alkotással mindkét Emmyn versenyezni nincs lehetőség.

A Nyerd meg az életed esélyeit csökkenti ugyan, hogy egy hipererőszakos tartalomról van szó, amit a Trónok harca vagy a Watchmen korábbi sikerei dacára sem biztos, hogy bevesz a Televíziós Akadémia tagjainak a gyomra, de ha a Netflixnél biztosra akarnak menni, és le akarják tesztelni a fogadtatást, az Emmy előtt még megfuttathatják a szériát a díjszezon egyéb gáláin (például a SAG, a Critics Choice vagy az Independent Spirit Awardson).


Hozzáértők szerint egyébként az olyan streaming szolgáltatók térnyerésével, mint a Netflix mellett az Amazon Prime vagy az HBO Max, a jövőben teljesen át fog alakulni a tévés díjak piaca, és a Nyerd meg az életedhez hasonlóan több idegen nyelvű, de Amerikában is elérhető sorozat érhet el sikereket a Nemzetközi Emmy-gála helyett a nagyobb ismertséget és presztízst jelentő amerikai Emmyn (eredeti nevén a Primetime Emmyn) – ahogy erre igazából szórványosan és kicsiben korábban is volt példa, lásd A másik út (Unorthodox) című több nyelven beszélő (nem mellesleg szintén netflixes) német sorozatot, ami 2020-ban a legjobb rendezés díját nyerte el.


(via Variety)