5 kultikus játékzene, ami akár rockhimnusznak is elmenne

A Contra és a Super Mario Bros. a magyar fiataloknak is nagy kedvence volt a '90-es években, akárcsak a Tetris vagy a Last Ninja 2. Mindegyiknek olyan jól sikerült a zenéje, hogy a Sportarénában kellene vele koncertezni!

Az 1978-ban piacra dobott Space Invaders és az 1980-ban debütáló Pac-Man után világszerte elszabadult a videójáték-őrület. A vírusként terjedő új hobbi viszont magával hozta azt az igényt is, hogy az ekkoriban divatos, pörgős és gyors ügyességi játékok ne csak kinézetre mutassanak jól, hanem a prüntyögéseken és pukkanásokon túl komolyabb hangeffektek, sőt, zene is legyen bennük, így téve még teljesebbé a geekek számára az újfajta audiovizuális élményt, ami forradalmasította a játékipart (a korszakról pár éve a Netflix készített parádés dokusorozatot High Score címmel).

A Netflix szerint régen minden jobb volt – főleg a Mario és a Pac-Man!

Izgalmas dokusorozat készült azokról a '80-as és '90-es évekbeli videojátékokról, amelyek forradalmasították a szórakoztatóipart.

Tovább

 

Nem csoda, ha a játékzene egy idő után már legalább olyan fontos tényező volt, mint a játék grafikája vagy a sztori és a hangulat, ami köré felépítették a készítők az egész virtuális vurstlit (már amikor persze, hiszen egy Tetrisben vagy egy autóversenyben nincs sok dramaturgia). Egy-egy jól sikerült játékzenét még évtizedekkel később is szívesen dúdolgatnak a geekek. Az pedig, hogy a tévéből vagy az asztali hangszóróból ciripelő legfülbemászóbb dallamokat fénmszívű gitárvirtuózok és komplett zenekarok is el akarnak játszani, jóformán a YouTube-bal egyidős szabadidős dili. Az alábbiakban öt olyan kultikus retró játékot mutatunk be, amelyeknek a rockváltozata is kis túlzással felrobbantotta az internetet. 

 

Forrás: Nintendo / Spectrum

 

1. Tetris (1984)

Már az is óriási fegyvertény volt anno, amikor Alekszej Pazsitnov szovjet számítógépmérnök pusztán a szabadidejében összedobta a világ egyik legnépszerűbb játékát (film is készült róla nemrég). Még a nevét is ő adta a „tetra” és a “tenisz” összevonásából: elvégre itt a lényeg az, hogy felülről potyogó, négy négyzetnyi ilyen-olyan alakú testeket (a T betűtől az egyenesig) alul takaros sorba rendezve eltüntessünk a pályáról, mire leesne a következő elem. A Tetris igazi sikerét azonban 1989-ben az hozta el, hogy a Nintendo egy briliáns marketinghúzással több országban is ezt csomagolta hozzá ingyen minden Game Boy-hoz (Magyarországon pedig a '90-es években futott nagyot a minden sarkon kapható, színes kínai kézi konzolokon).

 

 

A játék népszerűségén az is sokat dobott, hogy míg a C64-eseken és más otthoni számítógépeken a Tetrisnek nem volt hangja, Tanaka Hirokazu a Game Boy-verzióhoz átdolgozott egy ismert, régi, XIX. századi orosz dalt, a Korobejnyikit, ami egy vándorárus és lány találkozásáról szólt.

 

 

Régóta köztudott, hogy egy jól megkomponált dallam ütős tud lenni templomi orgonán, szaxofonon és elektromos gitáron előadva is. Ennek ékes példája a másfél milliós rajongótáborral rendelkező rockzenész-youtuber 331Erock is, aki több mint egy évtizede örvendezteti meg a követőit azzal, hogy „metálosítja” az egyetemes popkultúra legismertebb taktusait, a Gangnam Style-tól az Indiana Jonesig.

A Tetris Meets Metal című feldolgozása idén ősszel lesz 11 éves – ezalatt 2,5 millióan hallgatták meg.

 

 

2. Super Mario Bros (1985)

Aki a '90-es években volt gyerek Magyarországon, annak minden bizonnyal örökre beleégett az agyába, ahogy Dévényi Tibi bácsi az 1990 és 1993 között futó Elektor Kalandorban „a fax szisztémájának hála”, nyomógombos telefonon keresztül játszik Super Mariót a szerencsés kiválasztottakkal. Bár a műsorban feltűnő Super Mario Bros. eredetileg 1985-ben jelent meg, hozzánk (mint annyi minden más) ez is csak némi spéttel érkezett meg Nyugatról. Ráadásul mivel idehaza nem sokan engedhettek meg maguknak egy eredeti NES-t SNES-t vagy GameBoyt, hatalmasat kaszáltak azok, akik „sárga kazettás lengyel piaci Nintendót” (azaz: a kínai-orosz hamisítványt) árultak hétvégente a Zsiguli csomagtartójából.

 

 

331Erock a Super Mario Bros. gitárriffekkel felturbózott változatát épp 10 éve készítette el.

Ezalatt nem kevesebben, mint 9,4 millióan nézték meg a videóját.

 

 

3. Contra (1987)

Ma már nagyon nehéz elképzelni, hogy 30 évvel ezelőtt videójátékokkal játszani (vagy ahogy édesanyám mondta anno: „számítózni”) még nem azt jelentette, hogy hétvégén, ha lesz egy kis időm, beletolok 5-6 órát a Witcher 3-ba, hanem sokkal inkább azt, hogy 5-6 tini játszik valamit a képernyő előtt ülve, és elvannak vele egy óráig... A '90-es években a Super Mario mellett a Contra volt a tanítás utáni haveroknál lógások és a hétvégi gyerekzsúrok legnagyobb sztárja: a Konami két izomtrikós fenegyerekével, Bill-lel és Lance-szel ugyanis

pont úgy pörkölhettünk oda a bokrok közt bújkáló rosszarcú katonáknak és a barlangok mélyén ficergő űrlényeknek, mint Stallone a Rambóban és Schwarzenegger a Kommandóban!

 

 

A Contra zenéje természetesen már a maga korában is pörgős és bombasztikus volt, nem csoda, hogy megihlette a rock XXI. századi katonáit is. A gitárvirtuóz Michael Sobin 2015-ben tette fel a YouTube-csatornájára ezt a zúzós riffekkel és géppuskasorozatként puffanó dobokkal megbolondított verziót, amit eddig 2,5 milliószor indított el a net népe.

 

 

4. Last Ninja 2 (1988)

Bár anno a korai Nintendo-konzolok sem szóltak rosszul, a Commodorre 64-es számítógépek egyik tervezőmérnöke, Bob Yannes valami egészen elképesztő csodát barkácsolt össze akkor, amikor SID chipet épített be a jellegzetes, kenyértartó alakú gépházba. Hozzáértő kezekben ugyanis a korabeli számítógépek butácskán egyszerű csipogásához képest lenyűgöző minőségű zenéket lehetett vele programozni.

A SID chip vudu mágiájának egyik kiváló példája a Last Ninja 2, aminek a bombasztikus zenéje anno kevesebb memóriába lett belebűvészkedve, mint ez a videó, amin most, 35 év után meghallgatható:

 

 

A játék zeneszerzője, Matt Gray a kőkemény technikai korlátok ellenére is boszorkányos ügyességgel csalta elő a SID chipből egy rockbanda komplett dobfelszerelését és a Slash-t megszégyenítő gitárszólókat, hogy a végén még megfejelje az egészet némi misztikus-keleties fuvolafutammal is. Gémerek régi álma volt, hogy a Last Ninja 2 zenéje egyszer valamikor koncerten is felcsendülhessen – nem csoda, hogy a Fastloaders nevű banda

komoly karriert tudott befutni azzal, hogy kultikus régi videójátékok zenéivel turnézzák be a fél világot.

 

 

5. Monkey Island 2 (1991)

A '90-es évek elején már az otthoni PC-knek sem kellett szégyenkeznie hangzás terén, ha játékokról volt szó. Igaz, ahhoz, hogy az AdLib, Roland, Sound Blaster, Gravis Ultrasound és egyéb fantázianevű hangkártyákba életet leheljünk, előtte percekig könyékig kellett túrni a beállításokban (a mágikus „SET BLASTER PORT 220 IRQ 5 DMA 1” sorok azóta is kísértenek álmaimban). De ha egyszer végre nemcsak statikus zörej jött a hangszórókból, akkor a végeredmény minden pénzt megért! Jelen sorok írójának az 1991-es Monkey Island 2: LeChuck's Revenge volt az első olyan élménye,

ahol az intró vége után inkább kilépett a Norton Commanderbe, és elindította újra a játékot, csak hogy még egyszer meghallgathassa a stáblista alatt szóló, kiválóan megkomponált karibi muzsikát!

 

 

A fejlesztés során a játék zseniális atyja, Ron Gilbert nem különösebben folyt bele a zeneszerző, Michael Land munkájába, mindössze annyi instrukciót adott, hogy valami calypso muzsika illene ide (ebbe a zenei stílusba tartozik A kis hableány Ringat a víz című slágere is). Land úgy gondolta ezt tovább, hogy A Monkey Island 2 zenéje „olyan legyen, mint valami kalóz-reggae, mintha a játékos egy karibi szigeten sétálna, és ezt hallaná az utcán”. A játék zenéjét egy Macintosh II számítógépen fejlesztették ki, és egy külön hangprogram segítségével alakították át PC-kompatibilis MIDI-sávokká. Ekkor debütált egyébként a LucasArts-kalandjátékok iMUSE-hangrendszere is, ami folyamatosan változó, a játékos cselekedeteihez alkalmazkodó háttérzenét biztosítva még filmszerűbbé tette a játékélményt.

 

 

A fenti videóban egy Tuvi művésznevű zenész már-már olyan ihletetten adja elő a játék jól ismert fő témáját egy szál akusztikus gitáron, mintha anno a LucasArts pont az ő pengetését digitalizálta volna be a játékhoz. De létezik egy jó kis glam rock verzió is, gitárszólókkal és szintetizátorozással, ahogy az a nagy könyvben meg van írva – ezt a Press Play On Tape néven 1999 óta nagy sikerrel koncertező dán rock/bitpop banda többször is előadta már az évek során: