Személy

Elizabeth Taylor

színész, író, közreműködő
Született: 1932. február 27. (Anglia, Hampstead, London)
Meghalt: 2011. március 23. (Amerikai Egyesült Államok, Los Angeles, Kalifornia)

Elizabeth Rosemond Taylor néven született 1932-ben Londonban. Pályáját gyerekszínészként kezdte, később ő vált minden idők egyik leghíresebb - és leghírhedtebb - hollywoodi filmcsillagává, aki nemcsak szépségével, de sztárallűrjeivel és magánéleti botrányaival is felhívta magára a figyelmet. Nyolcszor ment férjhez, ebből kétszer Richard Burton vette el. Kettejük párkapcsolata a bulvársajtó egyik kedvelt témája volt, vitáik legalább annyira foglalkoztatták a közvéleményt, mint a közös sikerek. Taylor emellett rendszeresen jótékonykodott, elsősorban az AIDS elleni küzdelmet támogatta.


Számos más elismerése mellett kétszer kapott Oscar-díjat, először az 1960-as Butterfield 8-ért, majd 1967-ben a Nem félünk a farkastól című filmben nyújtott alakításáért. További ismert szerepei: Lassie hazatér, Egy hely a nap alatt, Macska a forró bádogtetőn, Múlt nyáron, hirtelen, Kleopátra, A makrancos hölgy, Anna ezer napja, Kék madár, A kristálytükör meghasadt. Összesen négy gyermeke született. 1999-ben a brit királynőtől megkapta a "Dame" címet. 2011 márciusában hunyt el, 79 éves korában.

Hozzászólások

dorog 2018 jún. 23. - 09:46:32
Olvasva Liz Taylor filmográfiáját, kíváncsi vagyok, min múlik az, hogy némelyik film címe angolul marad, többet meg magyarra fordít a port.hu . Az meg végképp érdekes, hogy az 1973-as Éjszakai őrjárat miért román nyelven (Rondul de Noapte) szerepel benne.
desdemona 2013 aug. 26. - 16:01:51 Előzmény beszelo86
Hát én nem igazán találok benne semmi gázt. Ha nem kedveled, akkor is jár neki valamilyen szintû tisztelet - kétségkívül egy legenda a nõ. :)
1/10
beszelo86 2012 okt. 10. - 16:45:13 1/10
Nagyon gáznak találom.

Továbbá:

http://www.youtube.com/watch?v=iZ7MAcfheOQ
offtopic
Anditos 2012 okt. 10. - 16:36:20
Ettõl még díva volt és korának gyönyörû színésznõje. Mindenkinek vannak rossz pillanatai, a mai celebek és tehetségtelen színészek/színésznõcskék között nem is nagyon kell keresgélni. Ma már rendszeres a polgárpukkasztás, a "villantások", stb.
1/10
beszelo86 2012 okt. 10. - 14:19:52 1/10
Ennyit róla:

http://www.youtube.com/watch?v=MGT-NUBNTZc

No comment.
1/10
beszelo86 2012 okt. 09. - 14:09:38 1/10
Kifelejtettem A makrancos hölgyet, amit - az elõítéletek ellenére - megpróbáltam végigszenvedni. Nem sikerült. Csömöröm lett tõle.
1/10
beszelo86 2012 okt. 09. - 14:08:18 1/10
Ezzel nem értünk egyet. Egyszerûen egy agyonajnározott gyereksztár, aki felnõttként mindig tudta, melyik producerrel feküdjön le, hogy elcsípjen pár jó szerepet. A Richard Burtonnel való házasságából való médiacirkusz pedig ennek a nagy színésznek a lealacsonyításához, következésképpen mentális tönkretételéhez vezetett. Aki továbbiakra kíváncsi, annak ajánlom figyelmébe a youtube-on található archív felvételeket.
Színésznõi tehetségérõl pedig annyit, hogy csak a szemét meresztgette minden filmjében. A Flinstones-ért kapott Arany Málna-jelölés megérdemelt volt, a Nem félünk a farkastólért is kaphatott volna visszamenõleg ehhez hasonlót.
Larrabee 2011 máj. 12. - 08:56:21
(nafene) Ez elég szomorú.
10/10
bluebird 2011 ápr. 25. - 17:46:53 10/10
De jó lenne ha az MTV is leróná tiszteletét eddig még nem vetített Liz Taylor korai filmeivel: Dover sziklái, Nagy vágta stb.
AvatáR Gil Maerth 2011 márc. 25. - 16:53:42
õ volt az elsõ igazi divák közt.
Annak összes jellemzõjével. Isten nyugosztalja.
Ismét egy óriás(nõ) ment el közölünk.
Csekély értelmû medvebocs 2011 márc. 24. - 16:15:22
Tegnap halt meg.
spinabifida79 2011 márc. 24. - 07:30:55
Ez jellemzõ az egész filmes- sztár világra, de talán Hollywoodra hatványozottan. Ajánlom figyelmedbe: Bret Easton Ellis: Az informátorok címû könyvét.
offtopic
lilahagyma 2011 márc. 24. - 06:55:15 Előzmény spinabifida79
Komolyan elhiszed, hogy Hollywood tette alkoholistává?
CTU 2011 márc. 23. - 20:52:32
Szép volt, és igazi sztár!! Nem úgy mint a mai kis csírák!!!

Sajnos fogynak a nagy legendák: lassan bekövetkezik, hogy Sean Connery, Clint Eastwood, Gene Hackman, Kirk Douglas, Sophia Loren, Robert Duvall, Terence Hill, Bud Spencer és a többiek halálhírérõl fogunk hallani.:(
Belegondolni is rossz!!!!
Alicante 2011 márc. 23. - 20:06:41
RIP Elisabeth!
spinabifida79 2011 márc. 23. - 16:19:13
Ma halt meg. Micsoda métely ez a Hollywood! Mennyi jobb sorsra érdemes ember teszi saját magát tönkre a hatására. Liz Taylor-nak mindent megadott az élet, szépséget, tehetséget, lehetõséget, az egyik legnagyobb színészt férjnek (hiszen Richard Burtonról ugyanezeket el lehet mondani) és mégis milyen életet élt: kábítószer, alkoholizmus st. Igazán kár érte és Richard Burtonért.
offtopic
Anditos 2011 márc. 23. - 16:09:42
Ó jaj...Most olvasom, hogy elhunyt.
Az A"mikor utoljára láttam Párizst" az egyik kedvenc filmem tõle, és persze a többi híres is.
Az egyik legszebb színésznõ volt.
jessica alba fan girl 2009 jan. 18. - 15:51:39
én nagyon jó szinésznõnek tartom szerintem a korában õ volt a legjobb
10/10
Mocsing 2009 jan. 18. - 13:24:51 10/10
.
10/10
Mocsing 2009 jan. 18. - 13:24:01 10/10
.
Összes hozzászólás