Igazi télköszöntő-őszbúcsúztató hétvége elé nézünk, az idő is egyre cudarabb, de megéri kimozdulni otthonról, mert parádés programok várnak mindenfelé.
A járványhelyzet miatt sokáig nélkülöznünk kellett a Városligeti Műjégpálya kiváló adottságait és remek hangulatát, de ennek most vége, mert a hosszúra nyúlt szünet után november 19-én, pénteken 17 órakor újra kitárja kapuit a csúszkálni vágyók előtt Budapest kultikus közösségi korcsolyaparadicsoma.
Kijött a Pam & Tommy új előzetese, és még mindig nem hisszük el, hogy Lily Jamest látjuk, nem pedig Pamela Andersont.
A műsor készítői a tévénézők véleményére is kíváncsiak, hogy kit szeretnének a korábbi évadokból viszontlátni a műsorban.
A streaming szolgáltató külön oldalt szentelt a számszerűsített és kategóriákra bontott globális nézettségi listáknak.
November 28-án, advent első vasárnapján, este 7 órakor adják át az első Páholy Irodalmi Nagydíjat, amelyet Végh Veronika, a Páholy Lakásszínház és Irodalmi Szalon vezetője, valamint 75 színházbarát civil néző alapított. Az első díjat a debreceni kötődésű a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-, József Attila- és Balázs Béla-díjas író, dalszöveg- és forgatókönyvíró, filmrendező Bereményi Géza kapja.
A film naplóvezetője szerint a Rust forgatásán a forgatókönyv nem indokolta, hogy a színész elsüsse a halálos balesetet okozó kellékfegyvert.
Kinek mi a kedvence? És elkészíteni vagy megenni a jobb? Van, aki az omlós, illatos almás pitéért rajong, más pedig a hosszan kelesztett pékárukra esküszik. Hamarosan megjelenő első mesekönyvével mindenkinek ad egy falásnyi történetet Szabadfi Szabolcs, azaz Szabi, a pék.
Csütörtöki programajánlónkban összegyűjtöttük a legjobbakat! Íme a lehetőségek, amiket nem érdemes kihagyni!
Paul Rudd legszexibbnek választása és az azt övező mizéria kapcsán összegyűjtöttünk tíz sztárt, akit a People magazin egykor a legvonzóbbnak választott – mutatjuk, hogy néznek ki most. FOTÓGALÉRIA.
A Szellemirtók – Az örökség, A Hangya-filmek és a Spinédzserek sztárja csattanós választ adott a New York Post felvetésére, miszerint nem érdemli meg a múlt héten a People magazin által neki ítélt „legszexibb férfi a Földön” címet.
Itt az első teljes hosszúságú előzetes a Leonardo DiCaprio és Jennifer Lawrence főszereplésével készült Ne nézz fel!-hez.
A Jóbarátok: Újra együtt mintájára Daniel Radcliffe-fel, Emma Watsonnal és Rupert Grinttel is tervez egy rendhagyó folytatást az HBO Max.
November 17-e a koraszülöttek világnapja. Ez alkalomból idén a Melletted a helyem Egyesület speciális akcióval szeretné felhívni a figyelmet a legkisebbek romló esélyeire, amelyet elsősorban a járványhelyzet, valamint a koraszülött intenzív osztályok egységes és korszerű protokolljának hiánya okoz. Lila süti kihívást indítanak.
A rendező egy új projektjéhez akarta felhasználni saját filmje forgatókönyvének részleteit. A stúdió (Weinstein egykori cége) máshogy gondolja.
Egy szűk hónap, és itt a Pókember: Nincs hazaút – legfőbb ideje volt hát egy új trailernek. Amelyben ráadásul újabb régi szereplők tűnnek fel. Nem csoda, hogy sokan drukkolnak Tobey Maguire és Andrew Garfield visszatérésének.
Elment a nap, táskájába tevén, én meg szentháromságként ott vagyok a tévén, online lévén. Miért mondom ezt? A jelen szerdai programok közé túlnyomórészt került online okosodás, azért. Gondoltam, a sok zene és fesztivál közé illik illeszteni néha gondolatébresztő sávszélességet is, ki tudja, mit hoz a jövő, tán nem árt szélesíteni!