Ma van a JÓ HAJ nemzetközi napja, és naná, hogy összeszedtük a filmtörténet legemlékezetesebb frizuráit. Igaz, az emlékezetes nem feltétlenül egyenlő a jóval, de van olyan, hogy a rossz frizura igenis jó!
A Börtönregényhez (2012) Mel Gibson saját ötletéből írta meg a forgatókönyvet, de a rendezést már nem vállalta, inkább azt mutatja meg, hogyan éljünk túl egy mexikói börtönt.
A paradicsom kellős közepén felnövő és saját szexualitását felfedező fiatalok története kellőképpen botrányos volt ahhoz, hogy az amerikai kongresszus vizsgálóbizottságot állítson fel miatta, bár tabuk itt nem dőlnek meg.
A Gladiátor 12 Oscar-jelölése fenomenális teljesítmény volt, amiből ráadásul ötöt díjra is váltott, köztük a legjobb filmnek és legjobb főszereplőnek járót. Csak Ridley Scott szomorkodott…
A jamaikai bobcsapat valós történetére már az 1988-as Calgary téli olimpia másnapján lecsaptak a filmesek, mert megvolt benne minden, ami egy jó vígjátékhoz kellett. És jól számoltak!
Az amerikai filmipar régi hagyománya, hogy a vereségeket az egyéni hősiesség eposzaként ábrázolják, és a 2009 őszén lezajlott kamdeshi csata ábrázolása is ide illik, ami nem jelenti azt, hogy a film rossz. Sőt!
Fél évszázada jelent meg Hunter S. Thompson legendás regénye, a Félelem és reszketés Las Vegasban, egy drogmaratonba fulladó kiruccanás stílusteremtő naplója.
A hihetetlenül sikeres A nagy pénzrablás alkotói ezúttal három megalázott, kihasznált, de büszke és találékony örömlányt tettek meg főhősüknek, akik nemcsak túlélni akarnak, hanem megkapni a jogos jussukat. Új sorozat a Netflixen!
Kirsch András kötetbe szerkesztett groteszk versei, álidióta aranyköpései és könnyed stílusparódiái üdítően komolytalanok, pedig komoly tudás áll mögöttük. Vagy nem, de Kirsch humora és szókincse így is lenyűgöző!
A megtörtént eseményeket feldolgozó A kokainkölyök tökéletesen világít rá, hogy a vidéki Amerika el van átkozva, hogy képtelenség kitörni a drog és a szegénység fogságából.
Ma 63 éves Anglia és úgy általában a világ egyik legjobb karakterszínésze, aki teljesen átlagos kinézete ellenére is pont negyven éve van a szakma élvonalában. Az ünnepi alkalomból összeszedtük 10 legjobb alakítását.
Egy igazi smacimaraton, a legnagyobb futás, a színész, aki megugrotta az egymillió dollárt, a leghosszabb cím és a film, amit annyiszor dolgoztak fel, hogy meg sem lehet számolni. Jó, meg lehet számolni, különben nem lenne hivatalos rekord!
A Netflix francia sorozata egy külvárosi banda mindennapjait mutatja be mit sem sejtő filmesek kameráin keresztül, akik csak egy videóklipet akartak leforgatni, de egy kirobbanni készülő háború közepén találják magukat.
Vicces, hogy a filmtörténet legszebb férfibarátságának történetét pont egy nő készítette el, és a Holtpontot örökké a szívünkben fogjuk őrizni, még akkor is, a picit csöpög…
Ezt a kérdést kell megválaszolnia Liam Neesonnek az Éjszakai hajszában (2015), ahol volt főnöke ellen kell fordulnia, mert annak fia átlépett egy bizonyos határt, de Neeson egyik közeli családtagja is veszélybe kerül, ahogy az lenni szokott.
Évtizedek óta a legmenőbb arcok között van, és övé a legnagyobb filmes visszatérések egyike is, amit nem másnak köszönhet, mint Quentin Tarantinónak. De ő volt Snake Plissken, R.J. MacReady és Wyatt Earp is!
Dobjuk el a szaros pelenkát, eddig mindent rosszul csináltunk! Elég néha igent mondani a gyereknek, viszont sokat kell mosolyogni hozzá, különben hülyén néz ki, ha tropára megy a ház és a kocsi!
Az első nagyjátékfilmjével, a II. világháború alatt a Szovjetunió megszállott területein játszódó Természetes fénnyel Berlinben rögtön Ezüst Medvét szerző rendezővel a magyar háborús filmről és a félelem természetéről beszélgettünk.
Egy bizonyos ismertség és vagyon mellett illik jótékonykodni, amit az adóból is le lehet írni, de vannak sztárok, akik nagyon is komolyan veszik, hogy másoknak segítsenek. Van, akiről mi sem gondoltunk volna, mennyire komolyan!
Bár Amerikában már megfutotta a maga mozis körét, az új Wonder Woman nálunk csak április 1-én kerül fel az HBO GO-ra, mi pedig összegyűjtöttük, amit tudni érdemes róla.