A rendező szerint Wyatt Russell tökéletes Snake Plissken lehet, ráadásul a rajongók tetszését is elnyerhetné vele.
A színész 1997 óta nem állt kamerák elé – most egykori legendás szerepét fogja újra eljátszani: a szórakozott professzort, Wayne Szalinskit, aki véletlenül lekicsinyítette a gyerekeit.
Az Élősködők című Golden Globe-díjas, Oscar-esélyes remekműből az HBO fog minisorozatot gyártani. Alig várjuk!
A Betty, a csúnya lány című kolumbiai szappanopera amerikai remake-jének egyik ötletgazdája, Silvio Horta mindössze 45 éves volt.
Ezúttal a Tom Hanks-féle Egyik kopó, másik ebet szeretnék „megismertetni egy új közönséggel”=még egyszer szeretnének egy csomó pénzt keresni a filmmel.
A korábbi slasher horrorok receptje szerint a lányok sikítva menekültek mindig a rossz irányba, ha felbukkant egy maszkos gyilkos, de ez most másképp történik!
Kiderült, ki lesz a rendezője a Harrison Ford és Tommy Lee Jones főszereplésével készült kultikus, 1993-as akciófilm újrájának.
A 2020 karácsonyán debütáló indiai verzióban Aamir Khan csetlik-botlik végig a XX. századi történelmen.
A Johnny Depp helyett A szolgálólány meséje sztárjával, Elisabeth Moss-szal a főszerepben megvalósított horrorremake trailere nagyon ígéretes.
Az Átok negyedik verziója az a fajta horrorfilm, aminek már az előzetesét látva is többször kitöri a frász a nézőt. Érdemes megnézni – legalább a trailert!
A filmes rebooton kívül sorozatverzió is készül a kilencvenes évek kultikus tiniromkomjából, Alicia Silverstone és Paul Rudd első nagy sikeréből.
De Emma Watsonon is Streepen kívül is igazi sztárparádét vonultat fel a legújabb Kisasszonyok-adaptáció, Saoirse Ronantől kezdve Florence Pugh-n át Timothée Chalamet-ig. Itt az előzetes!
Meglepetés! Miután hatalmasat kaszál a Disney klasszikus Guy Ritchie által rendezett remake-je a világ mozipénztáraiban, a cég a folytatás lehetőségén gondolkodik.
Nem minden remake az ördögtől való – főleg, ha a rendezőjét Martin Scorsesének hívják. A filmtörténelem egyik legjobban sikerült remake-je, A rettegés foka szombaton lesz a tévében, mi meg utánajártunk, mi mindent lehet tudni róla.
Mármint a több rekordot is megdöntő eredetiről ÉS az új, élőnek látszó szereplőkkel felvett remake-ről, és mindkét film jó sok érdekességet tartogat!!!
Az 1994-es nagy klasszikus felújított, élőnek látszó szereplős verziója hihetetlenül magas technikai színvonalon hozza az utolsó rágcsálót is, a régi mesét pedig fejből felmondja, de mást nem is ígértek nekünk, ugyebár.