Egészen valószínűtlen horrorral jelentkezett a Netflix: a címéből az hihetné az ember, hogy a francia Sáskaraj rosszfiúi a címbeli rovarok, pedig van itt egy náluk is pusztítóbb erő!
A Worth című, igaz történeten alapuló dráma mellé egy új horrorsorozat is érkezik szeptemberben a streaming szolgáltató kínálatába. Már előzetes is van mindkettőhöz!
A német vámpírok rémesek, de a Netflix német vámpíros horrorja, a Vérvörös égbolt igazából nagyon jó, merthogy elképesztően fordulatos, egészen váratlan helyzeteket teremt és iszonyú tempót diktál.
A közszájon forgó hollywoodi mondás szerint minden mesét elmeséltek már, azaz napjainkban lehetetlen olyasmit kitalálni, amit valaki ne írt volna meg korábban – de azért van az a szint, amikor még az egyszeri néző is felkiált, hogy álljon meg a menet!
1932. július 28-án mutatták be a filmtörténelem első zombifilmjét, a Lugosi Béla főszereplésével készült A fehér zombit. Ennek kapcsán megmutatjuk, melyek a legjobb zombifilmek szerintünk – és azt sem titkoljuk el, hol streamelhetők éppen!
1932. július 28-án volt a díszbemutatója A fehér zombi című horrorfilmnek, a filmtörténelem első olyan filmjének, amelyben élőhalottak voltak a főgonoszok. Ennek kapcsán íme néhány érdekesség a műről!
Michael Jackson lánya, Paris a keresztapja sorozatának spin-offjában kapott szerepet, úgyhogy kikérte a színész véleményét.
És milyen jól tette! Megnéztük a streaming platform új horrortrilógiájának középső részét, A félelem utcája 2. rész: 1978-at – és egyáltalán nem bántuk meg!
Ma már a remake szóhoz egyértelmű pejoratív felhang társul, hiszen Hollywood fantáziátlanságának korában szinte egyet jelent a kreativitás hiányával, az alkotói lustasággal és a pénzhajhászással. De nem volt ez mindig így...
És milyen jól tette. Akiknek bejött anno a Sikoly vagy a Tudom, mit tettél tavaly nyáron, azok A félelem utcája-trilógiával is nyugodtan tegyenek egy próbát, nem fogják megbánni!
A Valaki a túloldalon című svéd horror története egyszerű, mint a bot: az új házba költöző családot egy falon túli entitás zaklatja, akinek szokás szerint a kisgyerekre fáj a foga, de az egyszerűséggel semmi baj, ha hatásos tud lenni.
Jó móka a cápanézés a biztonságos ketrec rácsai mögül - ha megbízható a lánc, ami a ketrecet tartja. Ha nem az, akkor a cápák kerülnek lépéselőnybe!
Július 4-én debütált az Egyesült Államokban a The Forever Purge, amiben egy vérszomjas amerikai szektának már nem elég, ha egy évben egyszer 12 órán át nem érvényesek a törvények.
Maya Hawke és Sadie Sink is szerepelnek a júliusban debütáló Fear Street-trilógiában. De Megan Fox horrorfilmjén és az American Horror Story sorozat spin offján is borzonghatunk majd egy jót.
Anya Taylor-Joyt teljesen összetörte, amikor visszanézte saját játékát A boszorkány című horrorfilmben – annyira, hogy azt gondolta, inkább nem színészkedik többet.