Menedzsmenti gondolkodással működteti tovább a Margit körúti színházat a Delta, a Dumaszínház, a Füge, Orlai és Pintér.
Egykor József Attilával futhattál volna össze itt, most Kovács Patríciával, Nyáry Krisztiánnal vagy Rudolf Péterrel.
Beszélgetés Hegedűs D. Géza színész-rendező-tanárral, akit kollégái nemrég választottak maguk közé a nemzet színészének.
A Jurányi Házban játssza szeptember 27-től Kulka János, a nemzet színésze a Halál Velencében című monodrámát.
Szigligeti Ede mindössze két délután alatt írta meg a magyar drámairodalom legtöbbet játszott komédiáját, a Liliomfit. A művet Vecsei H. Miklós átiratában, ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében szeptember 21-én mutatják be a Vígszínházban, a zenéért Kovács Adrián és Mester Dávid felelnek.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata kapta a legtöbb díjat, négyet a Színházi Kritikusok Céhének idei gáláján kedd este, a Trafóban.
Elindult a 2024-2025-ös színházi évad. Egyre több az ősbemutató, az új kortárs magyar darab, de persze nem maradnak el az olyan klasszikusok sem, mint például a Játék a kastélyban, a Csókos asszony, a Liliomfi, A hülyéje vagy a Godot-ra várva.
Átvehette szinte az összes színésznek járó elismerést a ma 80 éves Pogány Judit, az Örkény István Színház művésze.
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt a júliusban elhunyt Király Levente helyére választották maguk közé a Nemzet Színésze címet jelenleg viselő művészek.
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja, Szeged díszpolgára 87 éves volt.
Folytatódik az Essentia Artis, az MMA 2023-ban végzett művészeti ösztöndíjasainak kiállítása és programsorozata a Pesti Vigadóban. Május 7-ig péntekenként ingyenes előadásokkal és tárlatvezetésekkel készülnek a művészek.
Csikos Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas érdemes és kiváló művészt választották a Nemzet Színészének a január 9-én elhunyt Benedek Miklós helyére.
„Túl lehet-e élni ép ésszel a pusztító környezetet, vagy neked is olyanná kell válnod, amilyenek ők, ha meg akarsz maradni?” – erre a kérdésre keresi a választ Ördög Tamás A vágy villamosában, amelyben Takács Katalin pályája egyik legerősebb alakítását nyújtja Blanche DuBois-ként.
A Dubaji Operában néztük meg A kis herceg legújabb, francia nyelvű feldolgozását, ami félig balett, félig akrobatalátványosság, és február 14-től már a budapesti Erkel Színházban is megtekinthető.
Méltósággal viselt betegség után 77 éves korában kedd reggel elhunyt Benedek Miklós, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, színházi rendező, érdemes és kiváló művész.
Pogány Juditot választotta a Nemzet Színészévé a cím eddigi tizenegy birtokosa a 2023. november 18-án elhunyt Csomós Mari helyére.
Both Bélát mindenki A tanúból ismeri – pedig a magánélete, a színházigazgatói pályája és a Szomszédokban hordott pulóvere is megér egy misét!
Életének 92. évében elhunyt Galambos Erzsi Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulata és a József Attila Színház örökös tagja.