Derrick, Az Öreg, Két férfi, egy eset és Tetthely – négy krimisorozat, melyet a szüleinkben lakozó Aczél György többnyire a (számunkra) tiltott kategóriába sorolt a 80-as években. Az efféle szigor abszurd mivoltát már gyerekként is éreztük, ugyanakkor nem hagyott minket nyugton a kíváncsiság: vajon milyen hatást gyakorol ránk az említett sorozatok egy-egy epizódja közel 40 év távlatából a nosztalgián kívül? Az értekezést akár egy szóval is rövidre zárhatnánk, de azért lássuk bővebben!
Ez is egy könyvadaptáció volt, Bruce Willis 7,5 millió dollárt kapott érte. A Szovjetunióban hamarabb levetítette a tévé a kalózkópiát, mint hogy megkapták volna az eredeti verziót az Amerikai Filmexportálók Szövetségétől.
Még csak most fedeztük fel, hogy a PodPad berkeiben szeptember–október folyamán készült egy podcastsorozat kedvenc sitcomunk magyar hangjaival, szóval nemcsak bepótoltuk a meghallgatást, de ki is válogattuk az adásokból a legizgalmasabb érdekességeket.
December van, szaporodnak is a karácsonyi filmek mindenfelé, de mi azért csak óvatosan adagolnánk, hogy ne legyen belőle túltelítődés még idő előtt.
Ahogy a téli szombatokat általában, ezt is a szabadban kezdjük. Jó adventolás és vásározás után megérdemelt program a meleget nyújtó mozi. A film alatt eldönthetjük, melyik koncertre látogassunk el a nap hátralévő részében.
Vajon ő is a A remény rabjai–Forrest Gump–Halálsoron-szentháromságért rajongott, mint a PORT.hu olvasói?
12 éve már, hogy nincs velünk a nagy nevettető, Leslie Nielsen. Legemlékezetesebb karaktere, Frank Drebin számos vidám percet okozott nekünk – no de emlékszünk-e még a Csupasz pisztoly-filmek legjobb poénjaira?
Vajon Orson Welles Aranypolgára lett az első a toplistán? Vagy Alfred Hitchcock Vertigo című klasszikusa? Vagy valami egészen más?
Vidám, mert a vicces akciózás most is garantált, de szomorú is, mert egyelőre ez lesz az utolsó mozifilm A galaxis őrzőivel a főszerepben.
Bár a Chato földjét bemutatásakor a legtöbb kritikus kétkedéssel fogadta, hamar kiderült, hogy a mindenét elveszítő, szótlan apacs harcos bosszúmeséje meghaladta korát - ráadásul egy fontos kapcsolat kezdetét jelentette.
Aki azt gondolta, az egykori Marky Mark tehetsége nem bír el egy komoly életrajzi filmet, nagyot tévedett: kivételesen meggyőző a balhés bokszolóból rokkant pappá váló Stuart Long szerepében. Kritika a nálunk DVD-n megjelent Stu atyáról.
Ha felszínesen nézzük a ValóVilág 11-et, akkor tényleg csak erről szól, de érdemes jobban megfigyelni, hogy mi is történik a villában ezzel a maréknyi emberrel.
A 2015-ben, a Hagyományok Háza szervezésében indult Újév-köszöntő immár nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre.
Ezen a hétvégén szinte bárhol felbukkanhat a Mikulás, és a programok túlnyomó többségén elvileg fel is fog, ami persze nem kis logisztikai paradoxon, de ebbe most ne akadjunk bele, inkább örüljünk a bőséges kínálatnak!