Többek közt a Thor: Szerelem és mennydörgés (állításuk szerint) elmaradt jutaléka miatt, amely filmből ráadásul Lena Headey végül ki lett vágva.
Meghalt Böszörményi Gyula, a Gergő-könyvek és az Ambrózy báró esetei sorozat szerzője. Nagyon fog hiányozni.
Illetve egyelőre még csak az előzetesén, de már az nagyon vicces. Kijött a szinkronos trailer a Beugró a Paradicsomba című romantikus komédiához.
Örömmel adunk hírt arról, hogy a Várfok Galéria ismételten részt vesz az art KARLSRUHE 2022 nemzetközi vásáron, ahol a több mint 200 kiállító között egyedüli magyar galériaként ezúttal a négyes csarnok (Halle 4) K10-es standján mutatja be alkotóit.
Június 10-én jelent meg a Meszecsinka hatodik lemeze, az Árnyék. Ez a korong hatnagyon különleges alkotást tartalmaz, melyekről most külön-külön mesélnek azenekar tagjai, Oláh Annamari énekesnő és Biljarski Emil gitáros, billentyűs.
Megtörte a csendet az a nő, akit a balhés sztár még 2020 áprilisában fojtogatott, majd vitt a földre egy reykjavíki bárban. Ezenkívül előkerült egy német nő is, akit Miller a saját lakásában zaklatott idén februárban.
A két legendás rapper a nézeteltérésük után közös számmal jelentkeztek, ami egy animációs videóklipet is kapott.
Az Avatar-folytatásban játszó színésznőről az Empire filmes magazin közölt fotókat, és néhány részlet a cselekményről is kiderült.
Jön a Gritti. Takács Katalin játssza Pukkot. Hegedűs D. Géza rendezi a Szentivánéji álmot. Őze Áron Jurisics Miklós lesz. Gergye Krisztián emlékinstallációt készít az ágyúpadon. Sodró Eliza ősbemutatóval érkezik.
Tavaly minősítette jogsértőnek az RTL Klubon társadalmi célú kampányként sugárzott, szivárványcsaládokról szóló kisfilmet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. Az RTL Magyarország korábban a Médiatanács határozatát a bíróságon keresettel megtámadta, a pert pedig most másodfokon is megnyerte.
Van olyan, hogy a színész nem a kollégáit játssza le a vászonról, hanem magát a produkciót, és nem kivagyiságból, hanem azért, mert nincsenek ugyanazon a szinten.
Aki még bírja a meleget, az mehet hétvégén szabadtérre vadulni, akit viszont megborított a hőhullám, azzal egyrészt nagyon együttérzünk, másrészt inkább klíma közeli kikapcsolódást ajánlanánk a továbbiakra.
Legutóbbi két kvízünk után visszaugrottunk egy évtizedet, és a nyolcvanas évek hollywoodi filmjeiről kérdezünk titeket.
Forog Margot Robbie és Ryan Gosling Barbie-filmje, és az már biztos, hogy fura lesz. Gosling közben a Doctor Who új Doktorát is üdvözölte.
A Magyar Nemzeti Galéria legnépszerűbb nyári programsorozata, a Borszerdák, immár tizenegyedik alkalommal kínál rendhagyó múzeumi programot a művészet rajongói számára. A rendezvénysorozat júliusban és szeptemberben is izgalmas programokkal várja a képzőművészet és a bor iránt érdeklődőket, szerda esténként 18 és 22 óra között.
Van vagy 100 világsztár, aki megfordult Friderikusznál. Hogy lehetett ezeket a sztárokat ide leszervezni?
Kizárólag gazdasági okai vannak, hogy több sorozat is eltűnt a tartalomtárból. A változás a többi régiót is érinti.
A sporttörténelem legpiszkosabb húzása volt, amikor Tonya Harding eltörette vetélytársa térdét, de a visszataszító húzás mögött egy különleges életút áll, amit egy különleges, fekete humorral átszőtt film mutat be.