Hollywood és a bulvársajtó könnyen felejt, de mi nem: volt idő, amikor Angelina volt a világ legszebb, legsikeresebb és legjobban kereső színésznője, és ahogy a képeket elnézzük, nem véletlenül.
Valahányszor a jugoszláv háborúról szóló filmről indul beszélgetés, mindig előkerül A megmentő (1998) című mű, amely közmegegyezés szerint az egyik legjobb a témában. Ma este a tévében!
Majd most megismered! Az Amerikai botrány rendezője, David O. Russell ugyanis ilyen sztárparádéval akar együtt dolgozni!
A vér és méz földje egy őszinte, tisztességes és hiteles film, mégsem szokás szeretni, mert nem hiszik el a rendezőnőnek, hogy tényleg tudja, miről beszél.
Demóna és az általa vezetett tündibündi meseország halálos veszélybe kerül, amikor egy ambiciózus nővel kerül szembe, de az igazi vesztes itt a néző lesz.
Már az is kiderült, melyik filmben fog szerepelni a Havas Jonként híressé vált Kit Harington: ugyanabban, amiben kollégája, az annak idején Robb Starkot alakító Richard Madden.
Az ördögszarvas Angelina Jolie ezúttal leendő nászasszonyával, Michelle Pfeifferrel rúgja össze a (tündér)port.
Az önálló Fekete Özvegy mozit jelenleg is forgatják hazánkban, Scarlett Johansson főszereplésével, aki nélkül ma már elképzelhetetlen a karakter. De korábban sokan mások is esélyesek voltak a szerepre.
Angelina egy nyápic irodakukacból farag mestergyilkost a kazah-orosz Timur Bekmambetov első és a mai napig is legjobb amerikai rendezésében, méghozzá olyan spílert, aki képes csavarintva lőni.
Itt az első előzetes a Demóna: A sötétség úrnője című folytatáshoz, amelyben Michelle Pfeiffer alakítja a Jolie által játszott címszereplő legnagyobb ellenfelét.
Van egy pasas, aki meggyilkol valakit, és átveszi az áldozat életét, ha pedig megunja azt, megint talál valaki mást, amíg össze nem fut Angelina Jolie-val. Ott jönnek a komplikációk!
Colin Firth a vécében hagyta az Oscarját, Jeff Bridges elkutyulta valahová, Marlon Brandonak fogalma sem volt, hol lehetnek a szobrai, de nem is érdekelte. Tíz kis történet az Oscar-szobrok sorsáról.
Törzsi örökségek és csúnya válások nyomait viselik a sztárok tetoválásai, mégha a filmekben és az Oscar-díjátadókon nem is mindig látjuk ezeket. 11 színész tetoválásait vettük végig Zoe Saldanától Johnny Deppig.
Ezzel Dwayne Johnsont is beelőzte. A színésznők közt Scarlett Johansson talicskázta haza a legtöbb pénzt.