port-logo A KultPont
TV Film Magazin Zene Kult Jegy Rádió Fórum
Search
Film és sorozat Moziműsor Színész és alkotó Színdarab Színházműsor Koncert Fesztivál Kiállítások Egyéb események Helyszínek Cikkek
több mint 28 találat
    28 találat
    28 találat
    • «
    • ‹
    • 1
    • 2
    • ›
    • »
    • Kenneth Branagh végre forgatott egy jó Poirot-filmet!
      Persze csak azzal a megkötéssel, ha a Poirot-film kifejezést hatalmas idézőjelek közé tesszük, mivel ennek az alkotásnak már vajmi kevés köze van az Agatha Christie által megteremtett univerzumhoz. Kritika a Szeánsz Velencében című premierről.
    • Hollywoodi produkciók magyar koppintásai, amik jól sültek el
      Bizonyos filmes műfajok hagyományosan idegenek a magyar filmtől, ám ez nem jelenti azt, hogy egy-egy tehetséges alkotónak ne sikerült volna nyugati mintára tökéletesen megvalósítania a mi verziónkat belőle – ami úgy a miénk, hogy egy kicsit sem sárga, és egy kicsit sem savanyú. Mutatjuk a legjobban sikerült kísérleteket!
    • A magyar mozikba is eljut Leonardo DiCaprio és Robert De Niro közös filmje
      És az első előzetes is megérkezett a Martin Scorsese által rendezett, először a most zajló Cannes-i Filmfesztiválon látható történelmi bűnfilmhez. Garantált a libabőr!
    • Ezek lesznek a Netflix márciusi újdonságai
      A sok új megjelenés közül kigyűjtöttük nektek a streamingóriás legizgalmasabb eredeti tartalmait a hónapból, a Luther folytatásától a Gyagyás gyilkosság második részéig. Egy percig sem fogunk unatkozni!
    • Ki van akadva a Tőrbe ejtve-folytatás címe miatt a rendező
      Rian Johnson nem akarta, hogy az is szerepeljen a hivatalos címben, hogy „Tőrbe ejtve”.
    • Meghalt a Flash Gordon rendezője
      A brit Mike Hodgest – akit az Öld meg Cartert! vagy az Űzött vad direktoraként is ismerhetünk – 90 éves korában érte a halál december 17-én, az angliai Dorsetben.
    • Megérkezett A besúgó arab verziója
      Svédország Oscar-nevezése a muszlim világ legfontosabb felsőoktatási intézményének számító kairói Al-Azhar Egyetem berkeiben zajló intrikákról és az emiatt bekövetkezett gyilkossági ügyről mesél. Kritika a Fiú a mennyből című politikai thrillerről.
    • 10 dolog, amit nem tudtál a Bíbor folyókról
      A szomorú szemű Jean Reno és a forrófejű Vincent Cassel párosa által megoldott bizarr bűnügy újbóli ismétlésénél már csak az lehet jobb, ha elolvasod hozzá ezeket az érdekességeket is a film forgatásáról.
    • Dögöljenek meg a gazdagok?
      A Beugrottam című, a Trainspottingból ismert Kelly Macdonald és a Downton Abbey sztárja, Hugh Bonneville főszereplésével készült brit thriller kiváló példa rá, hogy a közhiedelemmel ellentétben a Netflixen igenis vannak jó filmek. És időnként még a netflixes toplistára is felkerülnek. Kritika.
    • A balhés rendező újabb sztárparádéval jelentkezik
      Új előzetes érkezett David O. Russell Amszterdam című filmjéhez, amelyben benne van fél Hollywood Margot Robbie-tól Robert De Nirón át Christian Bale-ig.
    • Végre kiderült, mi lett a Tőrbe ejtve 2. hivatalos címe
      Maga a rendező, Rian Johnson árulta el, hogy Glass Onion: A Knives Out Mystery címmel kell majd keresni a krimifolytatást a Netflix kínálatában.
    • Peter Dinklage: nem csak a Trónok harca sztárja
      1969. június 11-én született Peter Dinklage amerikai színész, akit a Trónok harca Tyrionjaként ismert meg a világ, de most megmutatjuk, mennyi mindenben játszott még, amiben szintén öröm nézni.
    • Magyar sci-fibe magyar pálinkát!
      Baranyi Benő Zanox – Kockázatok és mellékhatások című bemutatkozó nagyjátékfilmje kellemes meglepetés lesz azok számára, akikben zsigerből előítélet támad a magyar (műfaji) film szókapcsolat hallatán.
    • Nézz európai Netflix-mozikat az Európa-napon!
      Az Európai Unió eszmeiségét 1950 májusában fogalmazta meg Robert Schuman francia külügyminiszter. Május 8-án, az Európa-nap ünnepén a Netflix európai kínálatából ajánlunk filmeket.
    • Ezek most a legnézettebb filmek és sorozatok a Netflixen
      365 nap: ma, Marilyn Monroe rejtélye, Két világ között, A Bridgerton család – lesz mit bepótolni a hétvégén!
    • Sosem gondoltad volna, hogy ezek a filmek megtörtént bűneseteken alapulnak!
      A Kapj el, ha tudsz!-ról, a Fedőneve: Donnie Brascóról vagy a Charlize Therontól elképesztő átalakulást követelő A rémről mind tudjuk, hogy valós események ihlették. Mutatunk hét olyan izgalmas alkotást, amelyekről viszont kevésbé köztudott.
    • Tovább rombolja az Agatha Christie-féle mítoszt az új Poirot
      A 2017-es Gyilkosság az Orient expresszen után a színészből lett rendező, Kenneth Branagh újabb népszerű Agatha Christie-adaptációban érti félre totálisan a krimi nagyasszonyának világát. Kritika a Halál a Níluson című filmről.
    • A „Tinder-svindler” reagált a róla szóló dokumentumfilmre
      A Netflix legújabb szenzációja A Tinder-csaló című bűnügyi doku, amelynek címszereplője dollármilliókat csalt ki a neten felszedett gyanútlan áldozataitól.
    • A Zodiákus gyilkos legizgalmasabb felbukkanásai Hollywoodban
      Friss hír, hogy független nyomozók csapata kiderítette a hírhedt pszichopata sorozatgyilkos személyazonosságát. A Zodiákus rettenetes ténykedése mindig is izgatta a filmesek és tévések fantáziáját – mi pedig összeszedtük a figura legizgalmasabb megjelenéseit az amerikai filmekből és sorozatokból.
    • A 10 legjobb film noir
      1941. október 3-án tartották az egyik leghíresebb film noir, A máltai sólyom díszbemutatóját. A műfajteremtő alkotás évfordulója alkalmából összeszedtünk nektek kilenc további klasszikust a jellegzetes bűnügyi filmes műfaj legjobbjai közül.

    • «
    • ‹
    • 1
    • 2
    • ›
    • »

    Mikor

    Naptárból
    Vissza az egyszerű nézethez

    Hol

    Rovat

      • Filmpremierek
      • A Kárhozott Vidék
      • A hajfonat
      • A leselkedő
      • A végállomás a halál
      • Az utolsó táncosnő
      • Kiemelt mozik
      • Cinema City Allee
      • Cinema City Aréna
      • Cinema City Westend
      • Corvin Budapest Filmpalota
      • Cinema MOM
      • Kiemelt helyszínek
      • A38
      • Papp László Budapest Sportaréna
      • Dumaszínház
      • Budapest Jazz Club
      • Müpa
      • Színházi bemutatók
      • Budapesti színházak
      • Napi színházműsor
      • Jegyvásárlás
      • Színházjegy
      • Koncertjegy
      • Ma született
      • Bono
      • Kiss Tibi
      • Rába Lilla
      • Fred Astaire
      • Horváth Gyula
      • Alex Jennings
    • Impresszum
    • Szerzői jogok
    • Adatkezelési szabályzat
    • Süti szabályzat
    • Fórumszabályzat
    • Márkabiztonság
    • Quality Placement
    • Médiaajánlat
    • Kapcsolat
    • Blog
    • Süti beállítások
    • DSA
      • Hirdetési lehetőségek:
    Figyelmeztetés

    Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!

    Bejelentkezés

    Jelentkezz be!

    Belépek Facebookkal
    VAGY
    Hibás email cím vagy jelszó!
    Elfelejtettem a jelszavam
    Regisztrálok»