A Ludwig Múzeum 2020-ban az elsők között nyerte el a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ (MOKK) által alapított Családbarát múzeum címet. Az elismeréssel járó 1 millió forint jutalmat a Család- és ifjúságügyért Felelős Államtitkárság ajánlotta fel, amit a múzeum a most megvalósuló LUMI tér kialakítására fordított.
Fennállása 25. évfordulóját ünnepli a Virág Judit Galéria, Magyarország meghatározó művészeti galériája és aukciósháza. A galériához köthető a magyar aukciós rekord: a Titokzatos sziget című Csontváry Kosztka Tivadar festmény 460 millió forintért kelt el 2021-ben. Az üzlet forgalma négy év alatt közel négyszeresére nőtt, születésnapjukat jubileumi, dupla aukcióval ünneplik, ahol ismeretlen festmények kerülnek majd kalapács alá.
Fesztiválok, szabadtéri bulik, színházak és koncertek, kiállítások és filmek, online programok várnak rátok ezen a napon!
A MOME által második alkalommal meghirdetett, UGRÁS A JÖVŐBE! című kreatív pályázat támogatására az egyetem kutatói által létrehozott módszertani csomag mostantól szabadon elérhető és felhasználható bármilyen tervezési feladathoz. Aki lemaradt a verseny jelentkezési határidejéről, április 27-ig még regisztrálhat!
A tavaszt egy új nagyszabású kiállítással köszöntötte a Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria. A Deák17 ezúttal a TEL-AVIV FEHÉR VÁROSA című nemzetközi építészeti utazótárlaton keresztül mutatja be a művészetek és a város ezer arcát.
Április 8-tól látható Magyarország egyik legnagyobb hatású fiatal festőművésze, Soós Nóra Fennkölt idő című tárlata. Bemutatkozik a formabontó, futurisztikus, külföldön díjat-díjra halmozó NagyMolnár művészcsoport is, A fény geometriája II. című kiállításuk egyedülálló vizuális élményt nyújt. A tárlat egy hónapon át teljesen ingyenesen megtekinthető az idén 25 éves galériában
A középkori harcászat fontos szereplői voltak a kőfaragók és azok a katonák, akik a különböző ostromgépeket kezelték a várak ostromakor. A gépkezelőket egyfajta mesterlövésznek is nevezhetjük, akik többszáz méteres távolságból óriási kőgolyókat lőttek ki a megcélzott várakra és találták el őket meglepő precizitással. Ezen ostromok tárgyi emlékeit kutatják a mai Izrael és Szíria területén – utóbbi helyszínen magyar régészek is.
A Kormány döntése nyomán Magyarország új Közlekedési Múzeuma Budapesten, Kőbányán épülhet meg. A tervezési szerződést a Múzeum 2020-ban kötötte meg és a tervek most kapták meg az építési engedélyeket.
A Kecskeméti Katona József Múzeum XI. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálé - Állatok és növények címmel országos kortárs képző- és iparművészeti kiállítást rendez 2022. augusztus 6. – október 16. között a kecskeméti Cifrapalota földszinti termeiben.
Elkelt a hazai kortárs festészet meghatározó remekműve: Bak Imre Festmény II. című alkotásáért 32 millió forintot fizettek vasárnap este a Virág Judit Galéria aukcióján. A háború utáni és a kortárs magyar festészet alkotásait felvonultató árverésen Bak mellett olyan kiváló művészek alkotásai is kalapács alá kerültek a Budapest Kongresszusi Központban, mint Maurer Dóra, Nádler István, Ujházi Péter és ef. Zámbó István.
A Vintage Galéria képviselője az 1947 óta Franciaországban élő Vera Molnar, a számítógépes művészet egyik úttörője.
Örömmel jelentjük be, hogy a Molnár Ani Galéria 2022-ben részt vesz a SPARK Vienna nemzetközi kortárs művészeti vásáron, ahol Wolsky András egyéni kiállítását mutatja be.
Nyilvánosságra hozták azoknak a magyar topművészeknek a listáját, akiknek csúcsalkotásai esélyesek lehetnek „Az év műtárgya” címre. Az Artotek.hu művészeti közvetítőportálon bemutatott művek április 1-jétől részt vesznek a „Fine Art Hungary - Az év műtárgya 2022” elnevezésű online aukción. Az alkotások egymással is rivalizálnak, hiszen az elkelt tételek közül a vásárlók és a Fine Art Hungary szakértői testületének szavazatai alapján dől el, hogy mely alkotás nyeri el „Az év műtárgya 2022” címet.
Március 27-én kalapács alá kerül Bak Imre Festmény II. című alkotása, a hazai absztrakt festészet egyik ikonikus műve. A 30 millió forintos kikiáltási árról induló festmény minden eddigi rekordot megdönthet Bak életművében.
Március 8-án 19 órakor nyitja meg kapuit a bécsi Collegium Hungaricum legújabb kiállítása Magyar festőnők Bécsben címmel. A tárlat négy Bécsben élő magyar festőművésznő munkásságát mutatja be.
2021-ben, a Műcsarnok 125 éves jubileumát ünneplő kiállítások sorában volt látható a Kik vagyunk | Fotográfiák képzőművészekről valamint a Képekben gondolkodnak | Filmesek fotói című tárlat. Ezek anyagból látható kiállítás március 4-től április 14-ig a Római Magyar Akadémián.
Közel 230 műtárgyra lehet licitálni a nagymúltú Nagyházi Galéria március 8-ai és 9-ei kortárs-és jótékonysági árverésén, amelyeknek kiemelt célja, hogy a befolyó összegekből a budapesti Heim Pál Gyermekkórház részére létfontosságú, a gyógyításban használható eszközöket vehessenek meg.
Örömmel adunk hírt róla, hogy a Molnár Ani Galéria 2022-ben is részt vesz az ARCOmadrid nemzetközi kortárs művészeti vásáron, ez alkalommal Benczúr Emese, Tina Gverović és Fábián Erika műveiből mutatnak majd be kurátori válogatást.