A szakértő szerint a kiszivárogtatott forgatási videón is látszik, hogy nem volt előre megbeszélve, mit fog csinálni a jelenetben Blake Lively és Justin Baldoni.
A pereskedő felek mindketten rámutattak ugyanarra a tízperces felvételre a kulisszák mögül, és bejelentették: na, pont ezt mondtam!
A rendező azzal vádolja őket, hogy hamisan terjesztették róla, hogy szexuális zaklató, valamint hogy gyakorlatilag ellopták filmjét.
A keresetet benyújtó nő szerint a két rapper 2000-ben, 13 éves korában erőszakolta meg őt, miután elvitték az MTV Music Video Awards afterpartyjára. Jay-Z ingerült válaszban nyilatkozott.
A filmtörténet során akadt néhány eset, amikor egy-egy film készítőinek elsősorban nem a rossz kritikák, vagy a pénzügyi siker miatt kellett aggódniuk, hanem hogy vesztenek-e többmilliós kereseteket, vagy akár gyilkossági pereket az alkotásuk miatt. Íme a leghajmeresztőbb esetek.
A sztár úgy üzent a jövő stúdióvezetőinek, hogy közben ő maga is befektetett mesterséges intelligenciával foglalkozó cégekbe.
Az Alcon Entertainment azt sérelmezi, hogy a Tesla bemutatója Ryan Gosling 2017-es sci-fijének képi világát másolta le az engedélyük nélkül.
Az 58 éves skót ügyvédnő több mindenben is a szöges ellentétét állítja annak, mint amit az általa zaklatott Richard Gadd a Netflix sikersorozatában ábrázolt.
A focilegenda szerint egykori barátja és üzlettársa súlyos anyagi veszteséget okozott neki a közös edzőterem-bizniszükben.
A két férfi a felett érzett csalódottsága miatt perelt, hogy Ana de Armas a Yesterday című romkom előzetesében még szerepelt, a kész filmben azonban egyáltalán nem láthatták viszont.
A vád szerint a sztár tisztességtelenül viselkedett a Halálos iramban: Ötödik sebesség 2010-es forgatásán.
Kritika az Egy zuhanás anatómiája című francia tárgyalótermi drámáról, ami nem véletlenül hozta el idén az Arany Pálmát a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválról.
A Netlfix népszerű sorozata alapján készült reality játékosai perrel fenyegetik a streamszolgáltatót.