Pedig nem is olyan régen mutatták be a mozikban Az igazi csodát. Szombat este a jó öreg Szellemirtókat is levetítik, és annak, aki már délután leülne a tévé elé, ott lesz a Ház a tónál.
Választék van bőven: az agyament vígjátékok kedvelőinek Borat, a romantikus filmekért rajongóknak a Szenvedélyek viharában, a Gladiátorban megnézhetjük a fiatal Joaquin Phoenixet, és a Halálsoront is műsorra tűzte az egyik csatorna.
Ez pedig a Mi kell a nőnek című sokszor nézős vígjáték, de délután kikapcsolódhatunk a Lovagregénnyel, késő este pedig a Vérző olaj is terítékre kerül.
Mármint csak akkor, ha tévét akarunk nézni. Ha valami elgondolkodtatóbbat és meditatívabbat szeretnénk, akkor A vörös teknős a mi filmünk.
Pont vége lesz a Casinónak, mire kezdődik a Lesz ez még így se! - már aki filmnéző maratont tervez szombat estére. Korábban, hétkor a mindig furcsa Bill Murray-t is elcsíphetjük Az ember, aki túl keveset tudott című vígjátékban.
A Kincsvadászokkal nosztalgiázhatunk, Ben Affleckkel lerághatjuk a körmünket a Holtodiglanon, de persze nagyon ajánljuk a Joaquin Phoenix főszereplésével készült életrajzi filmet, A nyughatatlant.
Újra műsoron lesz A szikla és a True Lies - Két tűz között, de egy jó kis kilencvenes évekbeli krimi, A Pelikán ügyirat is szórakoztatja majd a nagyérdeműt.
Azért lesznek ennél jobb filmek is, de igazán előnyben azok vannak, akik ezredjére is megnéznék a Titanic-ot vagy a Bakancslistát.
Míg az előbbit a Nyomd, bébi, nyomd biztosítja, az utóbbit egy biciklis futárról szóló film, a Fék nélkül szolgáltatja. Mindkettő izgalmasan hangzik!
Sherlock és Watson szerepeiben Michael Caine és Sir Ben Kingsley brillírozik, és itt lesz késő este a Fluor Tomi és Diaz alkotta zenés tinifilm is.
De mi azért felsoroljuk, milyen filmekből válogathattok, ha szombat este inkább a tévét választjátok a bulizás helyett.
Úgy gondolták a tévécsatornák, hogy már a nyár utolsó hétvégéjén belehúznak, úgyis mindenki hazajött a nyaralásból. Egészen jó filmek közül válogathatunk.
Az Airplane 2-t reklámok nélkül nézhetjük végig, de leadják a Parfüm: Egy gyilkos történetét és a Seraphim Fallst is.
Nosztalgiázhatsz a Mátrixszal, röhöghetsz a szerencsétlenkedő Brad Pitten az Égető bizonyítékban, és romantikázhatsz Jennifer Lopezzel az Angyali szemekben.
Leadják a Kill Billt és a Ponyvaregényt is, de ezeken kívül is találtunk pár jó filmet szombat estére.
Bár az uborkaszezon kellős közepén vagyunk, mégis találtunk pár jó filmet, amit érdemes megnézni a tévében!
Az Egy asszony illatával kezdődik a filmes utazásunk, megállunk másfél órára egy ritkán vetített Terry Jones-vígjátéknál (Megtehetek bármit), aztán Durr, durr és csók, a Kegyetlen játékok és a Veszélyes kölykök között is válogathatunk.
Megjött az ubiszezon, és ez a tévécsatornák kínálatán is látszik, de azért megpróbáltunk pár nézhető filmet összegyűjteni az ajánlónkban.
Fiatalkorunk kedvenc bogaras családja, a Griswold família kalandjai még ma is ugyanolyan viccesek. Erről szombat este újra megbizonyosodhatunk.