A Reggeli a Plútón című filmről elöljáróban annyit, hogy minimum annyira erőltetett, mint Fekete László fia, akit apja már
A Reggeli a Plútón című filmről elöljáróban annyit, hogy minimum annyira erőltetett, mint Fekete László fia, akit apja már
A dél-franciaországi Lourdes az egyik leglátogatottabb katolikus zarándokhely. Hívők és betegek milliói érkeznek ide évről évre, csodás gyógyulásért imádkozni, abban a...
Az új mű rendelésre született. Valló Péter ötletéből, Morcsányi Géza dramaturgi közreműködésével írt Szálinger Balázs három ókori görög drámát összefűzve új...
Íme egy film, amit végtelenszer néznék meg, mert vicces, meglepő, izgalmas, sőt, helyenként véres, és mert fantasztikus színészek és nagyon nagy dumák vannak benne.
Nagyjából így reagáltak világszerte a Star Wars-fanok ezrei a The Mandalorian sorozat nyitóepizódjára. Vigyázat, extrém spoilerveszély!
A többszörös koprodukcióban készült vígjáték műfaji alapfeltételét feszegetve kissé gondban vagyunk: valahogy nehézkesebben, csökkent őszinteséggel mondható el ugyanis,...
Hogy megyünk e táncba Peter Chelsom Hölgyválasz című filmje után, azt nem tudom. Egy azonban biztos, ezentúl gyakrabban fogunk
Felpörgött világban megtalálni önmagunkat - alapvető, ám mégis bonyolult kérdés áll az Elefánt legújabb, Micsoda című dalának és klipjének középpontjában.
Újdonatúj tévés beilleszkedésem bágyadt próbálkozásokon esett át, lehet, már túl késő illeszkedni, és inkább elengedni kéne. Nem vagyok feladós típus, ezért böngésző...
Michael Douglas belefáradt végre a macsópózba, letette Magnumját, helyette pennát és jointot ragadott. Kicsit cinikusnak