Molnár Ferenc-est. Bálint András és Jordán Tamás. 72 éve barátok. Hamarosan 80 évesek lesznek. Szomszédok voltak és osztálytársak is. Színészek lettek. Színházakat is vezettek. Egy nagy generáció két legendás alakja. Közös előadásukban történeteket mesélnek magukról, színházszenvedélyükről. Beszélgetésükbe olykor „beleszól” Molnár Ferenc, az egykori budapesti polgárság írója.
Három sármos negyvenes férfi keresi azt a gyönyörű, rapszodikus, szeretni vágyó, temperamentumos, egyben érzéki hölgyet, aki minden férfi szívében ott bujkál.
Paul Gallico világsikerű regényének (Jennie, te drága) zenés színpadi feldolgozása a távoli Londonba kalauzolja el nézőit: "alulnézetből" ismerhetjük meg a várost, egy macskalány és egy macskává lett kisfiú szemével.
Mi volt nagyobb boldogság, az első szerelem, vagy gödröt ásni az óvoda udvarán? A tengeren voltam boldogabb, vagy a palackozóüzemben? Hogyan tesz keresztbe egy nadrág az oroszpiacról vagy egy nyaláb mogyorófaág? Miért ne menj boldogan biciklivel? Van értelme utólag megállapítani, hogy boldog voltam, ha akkor nem éreztem így? És ha utólag kiderül, hogy fölöslegesen éreztem magam boldognak, az számít? Boldogságkereséseim történtei után kutatok így életem felénél, rosszabb esetben háromötödénél, amelyet szívesen megosztok veletek is. Rossz hír, hogy az előadás végére nem fog kiderülni, mi a boldogság. A jó hír, hogy lehet tovább keresni.
Walters Lili és Dékány Barnabás kísérleti színházi performansz előadása. Mi történik akkor, amikor látszólag nem történik semmi? Milyen titkokat fedezhetünk fel egy-egy rejtett gesztusban, amelyek sokszor elvesznek a hétköznapi események ismétlődése közepette? Hogy ezt megfigyelhessük egy se veled se nélküled típusú párkapcsolatban élő nőre közelítünk rá. Egy mindenki számára ismerős, személyes térbe nyerünk betekintést: otthonunk legkisebb keresztmetszetére, egy ágyra látunk rá. Lehet benne enni, inni, dolgozni, betegnek lenni, pihenni, elbújni, szeretni, meghalni. Ahogyan egy közönséges hangya is elkezd érdekessé válni, ha elég hosszú ideig vizsgáljuk, úgy egy ember eseménytelen és unalmas pillanatai mögül is kibontakozhat egy történet. Ebben a kísérletben, a nézői figyelmet és az emberi testbeszédet a középpontba állítva, egy közös belassulásra és önmagunkban való elmerülésre hívjuk a nézőket, ahol a hagyományos színházi kereteket elhagyva keressük kapcsolódásaink és magányunk mibenlétét.
Bánya-trilógiával híressé vált erdélyi drámaíró, Székely Csaba legújabb színdarabját a tízparancsolat ihlette, amelyet a Radnóti Színházban láthat először a közönség. A 10 tíz magányos ember történetét meséli el úgy, hogy – akárcsak egy bűnügyi sorozatban –, fokozatosan bomlanak ki egymáshoz fűződő viszonyaik, lassan tárulnak fel egymás sorsát keresztező életútjaik. Mind a tízen megszegnek egy bibliai parancsolatot, elkövetnek valamilyen bűnt. De vajon mindenki bűnös, aki bűnt követ el? Székely Csabát sokan a „magyar Martin McDonaghként” emlegetik, és ebben a művében sem hazudtolja meg önmagát: a súlyos kérdéseket a rá jellemző fekete humorral ragadja meg, tragikus és groteszk helyzeteket vonultatva fel. Székely Csaba drámaíróként először 2011-ben, a POSZT Nyílt Fórum programjában tűnt fel, ahol Bányavirág című színdarabjáért a Színházi Dramaturgok Céhe neki ítélte oda a Vilmos-díjat. Pályája azóta töretlenül ível felfelé. Darabjait számos magyar színház bemutatta, ő pedig háromszor nyerte el a Színikritikusok díját a legjobb új magyar drámáért. „Kíváncsi voltam, hogyan állunk ma a keresztény erkölcsi törvényekkel, főleg, amikor kénytelenek vagyunk megszegni őket. Ezért olyan élethelyzeteket, sorsokat igyekeztem bemutatni, ahol az emberek, akár önhibájukon kívül, vagy mert választás elé kerülnek, megszegik valamelyik parancsolatot. A néző pedig eldöntheti, hogy ez bűn-e, elítélendő-e.”Székely Csaba „A próbafolyamatot úgy képzelem el, hogy a színészekkel elmerülünk ebben a témában, kifaggatjuk egymást, személyessé tesszük egymás számára a darabot. Ezt az önmagunkban való elmélyülést meg kell tennünk. Én magamnak is tartozom ezzel, hiszen csak akkor válik majd a néző számára is személyessé az előadás, ha magunk is levetkőzünk. Ha válaszolunk arra, hogy meg tudok-e felelni legalább egy parancsolatnak. Vagy háromnak. Megvizsgáltam, nem állok valami jól. Sem én, sem mi.”Sebestyén Aba
Kortárstánc mozgásanyag megosztás. Mi a tánc? Miért van értelme a mozgásanyag megmutatásának?A Dance Shop eseményen meghívott táncosok mutatják meg és próbálják ki legfrissebb alkotási, kutatási munkájuk témáit, mozgásanyagait (az ötlet és a végtermék között élő, valamely koncepció alapján készült mozgásokat), ezúttal közönség előtt. A programban pályakezdők és tapasztalt alkotók is helyet kapnak. Négy rövidebb (15 perces) és egy hosszabb (30 perces) mozgásanyag bemutató lesz látható. A mutatások alatt lehet iszogatni, eszegetni, beszélgetni, testérzetekre figyelni, nagyon vagy körülbelül megfigyelni, elmélkedni, véleményt nyilvánítani és eltitkolni.A program könnyed ,,tánc mellett levést” és táncról elmélkedést kínál, kényelmes kávéházi környezetben, kötetlen beszélgetéssel, célzott, de szabadon lepattintható kérdésekkel. A közönség reflektálást segítő játékokkal kapcsolódhat a látottakkal.Az est házigazdái Alja Branc és Szász Zsófi. Mindketten a Budapest Kortárstánc Főiskolán végeztek. Alja Branc első darabjában, a Don’t Do, Try! előadásban két másik táncos mellett Szász Zsófi is alkotótársként működött közre. Innen kettejük szakmai összhangja. A Dance Shop kettejük közös víziója: keresik a tánc, mint önálló nyelv előadáskényszertől mentes terét. Az eseményre készülve azon gondolkodnak, hogyan lehet megszólítani a közönséget. Hogy inspirálhatják a tánc megvitatását úgy, hogy az inspirálatlanság is teljesértékű visszajelzés lehessen.A házigazdák már nagyon izgatottak és alig várják, hogy találkozzanak veletek!
Adrien Lepage kicsit más, mint a többiek. Bukdácsol az iskolában, nemigen barátkozik, ám egy nap rátalál élete értelmére, a dobolásra. Eleinte jobb híján anyja mosóporos dobozain üti a ritmust. Kisvártatva viszont a szülei motivációs jelleggel megígérik, hogy vesznek neki egy dobszerkót, ha megerőlteti magát. Adrienből egy szempillantás alatt osztályelső és házitündér válik.
Örkény István fordítását felhasználva a vígszínházi változatot készítette Kovács Krisztina és Valló Péter. Mary Chase groteszk vígjátékának címszereplője egy több mint két méter magas, nagy fehér nyúl, akit Harveynak hívnak. Ez a Harvey, Elwood bácsi legjobb barátja, egyesek szerint nem is létezik, csak az ő fejében, de a valóságban mégis sok galibát és félreértést okoz. Néha nekünk is milyen jól jönne egy olyan igazi barát, mint Harvey, aki feloldja a magányt, segít elviselni a csalódásokat és a többi embert, vagyis összességében az életet. Mert Harvey udvarias, kedves, megértő, nagyon vicces és szórakoztató… Közreműködnek: Lengyel Andrea/Termes Rita (zongora), Bartek Zsolt/Horn András (klarinét), Hotzi Mátyás/Sturcz András (cselló)
Tizenkét embernek kell döntenie egy ember sorsáról: bűnös vagy nem bűnös. De hogyan hozhat egyhangú döntést, hogyan találhatja meg a közös nevezőt egy teljesen különböző emberekből álló társaság, akik még a szavak jelentésében sem tudnak megegyezni egymással?
A vendégek: befutott, sármos, negyvenes férfiak. A házigazda: Lady Rosemary, akibe egyetemistaként reménytelenül szerelmesek voltak. De feltámad a remény most, a legszebb férfikorban. Húsz éve várt egyéjszakás kaland az oxfordi kollégisták találkozóján. Hét férfi és egy nő – mindenki egyért, egy mindenki ellen. Este és reggel, összezárva, együtt. A könnyekig mulatságos bohózattá gyorsuló előadás szereplői számára ritka, örök emlék marad. Mint a régi időkből azok… amiket jobb volna elfelejteni. A darab a Thália Színházban látható először Magyarországon.
A történet színtere egy elmegyógyintézet, elbeszélője egy félvér indián, az önmagát süketnémának tettető Bromden főnök, aki egyfelől elszenvedi az eseményeket, ugyanakkor megfigyelőként követi is a kezeltek sorsának alakulását. A darab valódi főhőse az intézetbe kerülésekor még életvidám, nyers és szókimondó Randle Patrick McMurphy. Talán kifogyhatatlan jókedve láttán, talán, mert McMurphy is tetteti fogyatékosságát, rögtön egyfajta szimpátia alakul ki a börtönből kikívánkozott, s épp ezért tébolyt színlelő rab, és a szokatlanul nagytermetű indián főnök között. Nem sokáig kell azonban várni a konfliktusra, mely sorsszerűen alakul ki a szabadságot, a megtörhetetlen akarást és erőt képviselő McMurphy, és a tökéletes „Üzem”-vezető, vagyis a Főnéni között. Jóllehet mindenki – McMurphy maga is – sejti, tudja, hogy esélytelenül próbálkozik, az új páciens mégis szembeszegül a hatalommal, és a kilátástalan küzdelembe nem bocsátkozó betegek apátiájával. Lehetséges vajon nem együttérezni e született lázadóval, ezzel az örökké mókázó alakkal? A Száll a kakukk fészkére a bele nem törődés, a bolondos anarchia bibliája, melynek köszönhetően Ken Kesey nem csupán a beat-nemzedék, hanem a hippik „szószólójává” is válhatott.
„Liliom, egy csirkefogó élete és halála. (...) A célom az volt, hogy egy pesti kültelki históriát vigyek a színpadra olyan primitíven, olyan naivul, ahogy az ilyen meséket öreg asszonyok a külső Józsefvárosban mesélni szokták. Ami szimbolisztikus alak, túlvilági személy itt előfordul, a mögé nem akartam több jelentőséget rejteni, mint amennyit egy szegény csibész ad neki, mikor gondol rá. Ezért rendőrfogalmazó a Liliomban a mennyei bíró, ezért nem támasztják föl a meghalt hintáslegényt angyalok, hanem az isten detektívjei, ezért nem törődtem azzal, álomjáték, mesejáték, tündérjáték-e ez a kis darab, ezért hagytam meg abban a faragatlanságában és egyszerű folyamatosságában, ami a naiv mesét jellemzi, ahol bizony nem okolják meg nagy gonddal azt, hogy miért kezd el egyszerre csak beszélni a halott. Most már lehet vitatkozni azon, hogy szabad-e a színpadon az írónak primitívnek lennie? A festőknek megvan ez a joguk, a könyvbe író íróknak szintén. De szabad-e, lehet-e a színpadon a szerzőnek naivnak, gyermeknek, hiszékenynek, álmélkodónak lennie? Szabad-e azt kívánnia a közönségtől, hogy ne tegyen föl ilyen kérdéseket: Álmodja ezt a mesét valaki? (...)” Molnár Ferenc, Pesti Napló 1909-12-07 / 289. szám. VALAMINT ORVOSOK, RENDŐRÖK, ANGYALOK KÉPÉBEN: Baranyi Emma e.h.,, Juhász Bence e.h.,, Kerek Dávid e.h., Gellért Dorottya e.h., Liber Ágoston e.h., Nemes Tibor e.h., Szász Gabriella e.h.
Lajos és Jolán beleunt házasságuk kényelmes kiszámíthatóságába, mindketten új ingerekre, izgalomra vágynak. Meg is kapják, bár olyan formában, amire egyikük sem készült fel.Az életük felbolydul, mikor otthonukba érkezik egy halom bűvészkellék, amit Merlin, a kanadai rokon küld előre Budapestre.A bűvész azonban sehol. Jön helyette betörő, elhagyott és aktuális szerető, eltitkolt gyermek.A bűvészkellékek pedig lassan átveszik a hatalmat a házban.
Hédi, Abigél és Bori barátnők. Évtizedekkel ezelőtt évfolyamtársak voltak az egyetemen, azóta sok minden történt velük, de barátságuk töretlen. Havonta könyvklubot tartanak, most éppen a Bovaryné a téma. A regényhez való viszonyukat erősen befolyásolja aktuális élethelyzetük: Hédi egy csúnya válás után próbálja összeszedni magát, Abigél képtelen az elköteleződésre, Bori házassága viszont tökéletes. Legalábbis annak tűnik, amíg fel nem bukkan Andris, a volt csoporttárs, és felkavarja az állóvizet. Régi sérelmek, elszalasztott lehetőségek, félreértések, vágyak és indulatok kavarognak. Közben eltűnik egy kulcs, születik egy gyerek, kiszakad egy vallomás. Mihez kell nagyobb bátorság? Nemet vagy igent mondani a szerelemre? Szórakoztató és érzelmes történet, avagy ötven után is van élet.
Cserna Szabó András 77 magyar pacal című könyve nyomán, nagyon szabadon írta a Neptun Brigád. Bándor. Bendő. Pucor. Gömböc. Gyomor. Pacal.A kutyák vacsorája, a mészárszékek mocska. a főúri asztalok legdíszesebb éke, fagyasztott és konzerv, pörkölt ésleves, velős és körmös, Mexikótól Romániáig, a tanyavilágból a Gundelig.Mindegy, hogy kaviár vagy lencse, illetve mit érez a gyomor, ha pacallal tömik?Lehet-e valóban jó, ami legbelső lényegünk? Láss magadba, gyomrot a gyomorba, ismerd meg magad!Az vagy, amit megeszel, avagy mit gondol az egytálétel, amikor a tányérra tétetik?Vajon mit érez a pacal, egy órával a forráspont után?Barátaim, eljött a tisztánlátás ideje. Egyetek, igyatok, csak mértéket tartsatok!Eljött A Pacal ideje, és kisfröccsel ajánlják! Dalbetétek: Ficzere Béla és Duró Gábor
Georg Büchner befejezetlen drámája valós eseményen alapul: 1821-ben, Lipcsében, Johann Christian Woyzeck borbély, több késszúrással megölte barátnőjét. A korabeli közvéleményt évekig lázban tartotta a latolgatás, beszámítható-e vajon Woyzeck, valójában mi vitte őt rá erre a gyilkosságra.
A színpadon egy profi színész és egy profi imprós. Nincs szöveg, nincs próba. Csak kockázat ésbizalom. Molnár Levente merész impróelőadása ismert színészekkel. Vendége ezúttal: Simon KornélÁllítólag a színészek legnagyobb rémálma, hogy a színpadon állva elfelejtik a szövegüket. De mi vanakkor, ha eleve nem is kapnak szöveget? Se karaktert? Se semmilyen fogódzót? Mi történik, ha adottegy színész és egy imprós, és két széken kívül semmilyen kellékük nincs?Molnár Levente egy merész kísérletben próbálja ki, hogy milyen, amikor két ember csak egymásraszámíthat. Nem tudják, mit tesznek 5 perc múlva. De még 5 tizedmásodpercük sincs rá felkészülni,mert a színházi és az imprós világ élesben feszül egymásnak és olvad össze egy hosszúformátumúimpróban.Itt nem a sztori a lényeg. Az a fontos, hogy a két ember hogy viszonyul egymáshoz, hogyan segíti-támogatja-emeli-tartja a másikat. Ez az előadás egy találkozás két ember, két műfaj, két világ között.Végtelen a szabadság, ezáltal végtelen a kockázat és a bizalom.
Hogyan varázsoljuk el a félelmeinket, és hogyan kerüljünk közelebb egymáshoz? Hogyan alakíthatjuk át a testünket képpé, tánccá és tájjá?Az Encantado csendből, színekből és formákból alkotja meg a folyton változó szabadság karneválját; és az emberekét… emberekét, akik elvarázsolódnak a végtelen táncban és kijózanodnak. Az Encantado a Rio de Janeiróban élő koreográfus, aktivista és tanár Lia Rodrigues koreográfiája, aki 40 éves pályafutása során fáradhatatlanul dolgozott a művészet, az aktivizmus és a társadalmi folyamatok közötti szinergiák kiépítésén és akit a Brazíliában tapasztalt nagyon is valós környezeti és spirituális küzdelmek inspirálnak. Lia Rodrigues neve mára fogalommá nőtte ki magát a kortárstánc kedvelők és a szakma körében: a párizsi őszi fesztivál a jubiláló (30 éves) társulat valamint Rodriguez munkásságának tiszteletére 2021-ben felkérte portréja bemutatására: így rengeteg korábbi darabjának bemutatása mellett az Encantado premierjére is itt került sor. Az előadás akár egy (ön)gyógyító rituálé: Rodrigues és társulata a gyógyulás szellemeit - az encantadosokat - idézik meg. A címválasztás oka sokrétű: a munkafolyamat a covid-19 okozta egészségügyi válsággal összefüggésben indult és abból a vágyból született, hogy az encantadosok erői által varázsolják el a világot, és állítsák helyre annak törvényes rendjét. 11 táncos 140 színes takarót hív segítségül állandó alakváltáshoz. Az "encantado" szó a latin incantatus szóból származik, és olyan dologra utal, amely varázslat tárgya vagy bűbáj hatása alatt áll. Az "encantado" a csoda, a káprázat vagy a lenyűgözés szinonimája is. Ám Brazíliában az "encantado" szónak más jelentése is van. A kifejezés olyan entitásokra utal, amelyek az afroamerikai világfelfogáshoz tartoznak. Az "encantados" ismeretlen erők által mozgatva létezik ég és a föld között, a dzsungelekben, a sziklákon, az édes és sós vízben, a dűnékben, a növényekben, szent helyekké varázsolva ezeket. Olyan lény, aki átlépi az időt, nem ismeri a halál fogalmát, és mágikus védelmi és gyógyító erőre tett szert. A földi életet fenyegető ragadozó tevékenységek, az erdők, a folyók és a tengerek szisztematikus pusztítása az "encantados" létezésére is hatással van. Koreográfus: Lia RodriguesTáncolják és résztvettek a létrehozás folyamatában: Leonardo Nunes, Valentina Fittipaldi, Andrey da Silva, Larissa Lima, David Abreu, Raquel AlexandreTáncosok: Alice Alves, Daline Ribeiro, Sanguessuga, Cayo Almeida, Vitor de AbreuAz alkotói csapat további tagjai: Carolina Repetto, Joana Castro, Matheus Macena, Ricardo Xavier, Tiago Oliveira. Koreográfiai asszisztens : Amalia LimaDramaturg: Silvia SoterMűvészeti és vizuális közreműködő: Sammi LandweerFénytervező: Nicolas BoudierSzínpadmester: Magali Foubert és Baptistine Méral Zene: (a GUARANI MBYA PEOPLE / Kalipety do T.I. őslakos terület / Tenondé Porã falu dalainak részleteiből, amelyeket a 2021 augusztusában Brazíliában a veszélyeztetett ősi földjeik elismeréséért tartott őslakos tüntetésen énekeltek és játszottak).Hang: Alexandre SeabraNemzetközi terjesztés: Colette de TurvilleProdukciós koordinátor : Astrid Toledo