A bűn éjszakája

Bakancslistához adom
The Purge
16 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai thriller, 85 perc, 2013

Értékelés:

219 szavazatból
Szerinted?

Ha lenne egy éjszaka minden évben, amikor bármilyen bűnt elkövethetsz mindenféle következmény nélkül, mit tennél? Ez az új thriller egy család sorsát követi nyomon egy éjszaka folyamán, négy embert, akikről kiderül, meddig képesek elmenni, hogy megvédjék magukat, amikor a gonosz külvilág betör az otthonukba.
Egy olyan Amerikában, ahol tombol a bűnözés, és túlzsúfoltak a börtönök, a kormány kijelölt egy 12 órás időszakot minden évben, amikor bármilyen bűncselekmény - a gyilkolást is beleértve - legális. Nem lehet rendőrt hívni. A kórházak szüneteltetik a segítségnyújtást. Ez egy olyan éjszaka, amikor a polgárok magukat szabályozzák, büntetés nélkül. Ezen az éjszakán, amikor elburjánzik az erőszak és a bűn, egy családnak el kell döntenie, kikké válnak, amikor bekopogtat hozzájuk egy idegen.
Amikor egy behatoló betör James Sandin zárt közösségébe, olyan események sorozatát indítja be, amely a család szétszakadásával fenyeget. Most Jamesen, a feleségén, Maryn, és a gyermekeiken a sor, hogy túléljék az éjszakát anélkül, hogy olyan szörnyekké változnának, mint akik elől elrejtőztek.
Bemutató dátuma: 2013. szeptember 5. Forgalmazó: UIP-Duna Film

Stáblista:

Szereplők

Mary Sandin
James Sandin
Charlie Sandin
Bloody Stranger
Polite Leader

Hozzászólások

Szerinted?
9/10
-Z- 2023 febr. 25. - 11:20:44 9/10
Hatalmas film, nagyon szokatlan és durva alapötlettel!
A szereplők jól játszanak szerintem, főleg a ház előtt álló, öltönybe bújtatott, fiatal nyálas ficsúrnak "álcázott" főgonosz! Ahogy beszél a kaputelefonba, amilyen fejeket vág és ahogy körülírja, hogy milyen kegyetlenséget fognak elkövetni, szerintem elég hatásosra sikerült.

Nekem végig izgalmas volt, voltak benne fordulatok is, igaz, 1-2 olyan dolog is, amit nem tudtam hová tenni. Nem feltétlen horror, hanem inkább thriller, ami egy idő után némi akcióba csak át, de a feszültség ugyanúgy fennmarad.

Nekem ez a film simán 9/10.

(Sokan lehúzzák itt ezt a filmet, szinte az 1-2 csillagot is sajnálják rá, míg mások pozitívan értékelik, köztük én is. Ebből is látszik, hogy nincs olyan, hogy jó és rossz film, hanem hogy valakinek tetszik-e valami vagy nem.)
6/10
trikolor 2023 jan. 19. - 12:05:32 6/10
Az alapsztori ötletes, van benne ráció, hogy a gyűlölet okozta feszültséget levezetve megtisztulhat egy társadalom testileg-lelkileg.
Egyszerű a képlet: ha kiiktatják a gyűlölt személyt, akkor megszűnik a gyűlölet is.
Természetesen őrült ötlet és szerencsére csak fikció, de egy ilyen sztorit érdemes filmvászonra vinni.
Az már más kérdés, hogy mit sikerült összegyúrni a film készítőinek. Vegyes a kép, valószínű kicsi volt a büdzsé, mert külső forgatásra sajnálatosan kevés időt szántak. A színészi alakítások jók, a halálbrigád vezetőjének megformálója elég beteg figura már megjelenésre is, elég hitelesen adja a szerepet. Van egy-két kisebb-nagyobb csavar, az jót tesz a filmnek, mert többször paródiába fordul a feszültség.
Mindent egybe véve egy erősen közepes horror/thriller, aki szereti ezt a műfajt, az szerintem ne hagyja ki.

4/10
jsfelms@gmail.com 2021 máj. 23. - 19:33:03 4/10
Ebből az ötletből és ezekkel a színészekkel sokkal többet ki lehetett volna hozni. Nincs igazán végiggondolva maga az alapötlet sem és kár, hogy csak az éjszakára, a hentelésre volt kihegyezve.
7/10
Ildikó Nóra 2021 máj. 01. - 18:12:45 7/10
A filmet egyszer meg lehet nézni, kár, hogy nem volt félelmetesebb, izgalmasabb. A főszereplők játéka tetszett.
1/10
piftuka 2021 ápr. 26. - 14:58:42 1/10
Csak az nézze meg, aki a szar filmeket szereti. Horror akar lenni, de annak is ócska ijesztgetős. A gondolatkísérlet pedig sok sebből vérzik (stílszerűen).
Midnight67 2019 dec. 19. - 18:36:59
Nem tetszett (már ameddig néztem, mert elég hamar feladtam). A Vaksötét sokkal jobb volt.
offtopic
Midnight67 2019 dec. 15. - 20:42:24
" a kormány kijelölt egy 12 órás időszakot minden évben, amikor bármilyen bűncselekmény - a gyilkolást is beleértve - legális. Nem lehet rendőrt hívni. A kórházak szüneteltetik a segítségnyújtást "
Na ne, azért ez még gondolatnak is nonszensz.
" meddig képesek elmenni, hogy megvédjék magukat, amikor a gonosz külvilág betör az otthonukba."
Ez így már érdekesnek hangzik, kb. mint a Vaksötét c. film. Az legalábbis nem volt rossz.
4/10
sawyerx 2018 szept. 18. - 19:34:44 4/10
Remek alapötlet, gyenge kivitelezés. Ethan Hawke-tól többet vártam azért.
A helyszín engem lelombozott, hogy egy ekkora volumenű eseményt egy házba korlátozzanak. Ráadásul úgy, hogy az amúgy is rövid játékidő fele felesleges sötétben botorkálással megy el.
Vártam, hogy nyomasztó legen, de még a banda feltűnése sem keltett akkora hatást, mint amire minimum számítottam. Nnevetséges, ahogy a család folyton valami szánalmasan sz*r oknál fogva folyton különválik és ráb*szik. A kisgyerek pedig teljesen fogyatékos, egy ilyen debil, nagyképű családért nem is kár.
Komolyan mondom, a végén már azoknak szurkoltam, akik az életükre törtek. Egyébként már az elején lehetett sejteni, hogy erre fut ki a végjáték.
A hajléktalan hapsi a film egyetlen pozitív karaktere.

Ja és akinek túl beteg a sztori, az ne nézze meg A menekülő ember vagy a Halálfutam c. filmeket, mert nagyjából ugyanez az alaptéma :)

4/10
4/10
Quantumleap 2017 nov. 24. - 07:49:12 4/10
Jó alapötlet, gyenge közepes megvalósítással. A negatívumokat alantabb már leírták. Nekem még hiányzott volna egy kis extra infó. Például mi a helyzet a kórházakkal ezen az éjszakán? Oda is bárki betörhet, és lemészárolhatja az egész komplexumot ápolóstól-orvosostól-betegestõl?
Valahogy életszerûbb, bakiktól mentesebb lett volna, ha az egészet egy vagy több elkerített zónára szûkítik, és ott lehet szabadon garázdálkodni egy meghatározott ideig.
5/10
pihes 2016 okt. 27. - 15:05:30 5/10
Ép olyan volt, mint a háborodás. Annyi ésszel, értelemmel, értékkel.
Nem embernek való, ez az unalmas szemét.
1/10
turoscsuszaa 2016 aug. 30. - 21:02:06 1/10
Annyira rossz volt, hogy muszáj volt felregisztrálnom, csak hogy 1 csillagot adjak.
Hátha így másokat megkímélek ezzel attól, hogy megnézzék.
5/10
pihes 2016 aug. 15. - 14:52:41 5/10
Nézhetõ, de ritka egy ökör film.
Csak a vége tette színesebbé, a filmet.
1/10
E-gon 2016 máj. 13. - 21:44:10 1/10
Undorító, pszichopata film.Van jóérzésû ember, akinek ez tetszik?
akikeres 2015 okt. 15. - 11:05:23
Pont az a jó benne, hogy egy abszurd, logikailag könnyen kikezdhetõ dologról szól. De ha belegondol az ember, hány hasonló intézkedésre csodálkozott már rá, amit tényleg bevezettek, akkor már nem is olyan biztos benne, hogy lehetetlen. Sajnos. Hányan vannak, akik a saját hasznukat nézve rábólintanának egy ilyen dologra, mert nem gondolnak bele, hogy a puskacsõ másik végére is kerülhetnek? Hányan nem foglalkoznának a rövidebb-hosszabb távú következményekkel? Nem mûködne így a társadalom? Talán nem volt olyan idõ, amikor nem volt olyan törvényes rend, mint manapság, és az azt fenntartó rendvédelmi szerv, a sokak által lenézett és átkozott rendõrség? Abban az idõben csak a család, rokonok, ismerõsök védelmében bízhatott az ember, ezért sokkal szorosabbak voltak ezek a kötelékek. Ez a film nem csak a gazdagok szórakozásáról, a szegényekkel szembeni erõszakról szól. Írtják egymást a szegények is. Az emberi ostobaságról is, ami lehetõvé tenne akár egy ilyen szélsõséges helyzetet is. Arról is szól, hogy sok ember képes lenne gyilkolni, ha nem büntetnének érte. Esetleg gondolja át mindenki, hogy az ismerõsei közül ki hogy döntene egy ilyen helyzetben! Ki bújna el, ki lépne fel ellene, és ki fogna puskát valami régi sérelem miatt. Persze, lehetett volna jobb filmet is csinálni az ötletbõl, ami nem új. Ebben a témában több sci-fi is készült már. Pl. Robert Sheckley: Tizedik áldozat,
SzVanda 2015 júl. 01. - 22:37:17
Ez igaz. És abban is bosszant.:) Attól még nem rossz film.
Azt nem írtam én mit tennék, csak a véleményem a filmrõl. Izgalmasnak izgalmas, de engem dühített maga a sztori, és azt irtam le miért. Illetve, hogy szerintem (és ahogy olvastam mások szerint is) miért nem logikus. (Igazából csak az emberi természetet nem vették figyelembe.) Persze nem feltétlenül kell ezt figyelembe venni egy filmben, sokakat nem zavar a logikai bukfenc, engem sem mindig szokott, sõt van hogy észre sem veszem. De ebben az esetben igen.
Ez van.:)
6/10
Újvállalkozó 2015 ápr. 03. - 23:14:12 6/10 Előzmény SzVanda
Mivel ez egy film, kár ezen filózni, hogy mi mit tennénk. Úgy kell felfogni, hogy ez egy másik világban játszódik, ahol ilyenek az emberek és kész.

Az éhezõk viadalában is egymást gyilkolták a gyerekek, mégsem csináltak semmit sem. :)
Meklód fia 2014 nov. 30. - 14:49:51
jól indult, de ez a borzasztóan nagy kiszámíthatóság....

- Na vajon ki az egy amerikai akciófilmben az anya, az apa, a lányuk és a fiúk közül aki meghal(hat)?

- A másik világ legnagyobb filmes hülyesége: amikor bejelentik az áldozatnak elõre, hogy most meghalsz!
Na ilyenkor már biztos, hogy nem így lesz, hanem közbelép valaki hátulról és megöli a támadót.
Na ezt vagy 8-9-szer elsütötték a filmben és már a fejemet fogtam.
10/10
keysme 2014 nov. 28. - 21:01:34 10/10 Előzmény tigmaster
tigmaster te mit sztrájkolsz??

"Beteg állat volt aki kitalálta", de azért megnézted a 2. részt is, és oda is bekommentelted ugyan ezt... ha azt is megnézted, akkor annyira mégsem szar film... vagy nem nézted meg, úgy alkottál véleményt...? Gratulálok. Szeretnél igazán beteg filmeket látni? Nézd meg a Srpski (szerb) film -et... az beteg. Ez meg fantasztikus thriller, végig lekötött és izgalmas volt. Ez a thrillerek dolga! Mellesleg a koncepció sem teljesen hülyeség, csak a te agyad kevés hozzá.
SzVanda 2014 nov. 27. - 15:13:38
Izgalmas volt a film. Igaz, belõlem semmi mást nem váltott ki a dühön kívül. Utálom az igazságtalanságot, és a kiszolgáltatottságot.
Spoiler lehet benne!
A hatalmasságok szórakozása.
Hogy lehetne egy olyan világban élni, ahol törvényesen lehet a legsúlyosabb bûnt elkövetni akár egy percig is?
Ha neked megölik a feleséged, a gyereked, a testvéred, nem érdekel más csak a bosszú. Akkor ott rögtön, és nem egy év múlva (bár azóta láttam a második részt is, és abban az egyik fõszereplõ ezért indul el. De ott van az a nõ is, akinek megölik a férjét, nem menekül el hanem marad, irtani.)Ha azt látod, hogy megölik a gyereked, nem tépnéd ki a szívét akár gongatnak akár nem?
Ha a szomszédod megpróbál megölni? Hogy telne az év további 364 napja?

Ki van zárva, hogy egy ilyen éjszaka után minden visszatérjen a régi kerékvágásba! Nincs a földön annyi börtön, annyi rendõr, ami az utána következõ megtorlásokat meg tudná állítani.

Ugye jól emélkszem, arról is szó volt, hogy sokan ellenzik ezt a törvényt..Miért nem ölik azokat, akik ezt a törvényt meghozták?

A valóságban szerintem ebbõl háború lenne, mert igazságtalan és beteg egy ilyen rendszer.
Közhelyes, de igaz, az erõszak mindig erõszakot szûl.

Ettõl függetlenül a film izgalmas.
10/10
tigmaster 2014 nov. 24. - 07:34:53 10/10
Sztem egy beteg abberrált állat aki ezt a sztorit kitalálta. Nem is értem, hogy juthat ilyesmi valakinek az eszébe...
Összes hozzászólás