Csokoládé

Bakancslistához adom
Chocolat
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott angol-amerikai romantikus vígjáték , 121 perc, 2000

Értékelés:

542 szavazatból
Szerinted?

A Csokoládé vidám mese arról, mennyire meg tud változtatni bennünket, ha megízleljük az élet örömeit. Egy titokzatos csokoládébolt megnyitása valóságos háborút robbant ki a francia kisvárosban, ahol az elfojtott vágyak és a félelem szenvedélyes csatába kezdenek az érzékek felszabadító és ellenállhatatlan erejével. Lansquenet-ben ugyanis úgy tűnik, mintha száz éve semmi sem változott volna. Az üdítő fuvallatot Vianne Rocher érkezése hozza meg: a lányával céltalanul utazgató asszony csokoládéboltot nyit a faluban, amely édes ínyencségeivel felszabadítja a helybeliek (önmaguk előtt is) rejtett vágyait. Vianne-nek mágikus képessége van arra, hogy minden vásárlója számára kiválassza a személyre szóló finomságot, és egyesek csakhamar teljesen át is adják magukat érzékeik csábításának. Mások viszont, mint Reynaud grófja, a nemesség helyi dísze, elszánt ellenségévé válnak. Reynaud meggyőződéssel vallja, hogy Vianne csokoládékülönlegességei erkölcsi romlásba taszítják a várost. Szembenállásuk meg is osztja a kisváros lakóit azokra, akik a régi rend biztonságát kívánják megőrizni, és azokra, akik végre élvezni akarják a szabadság újonnan felfedezett. Díjak és jelölések: Európai Filmakadémia (2001) _ Közönség díj: Juliette Binoche Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (2001) _ Arany Medve jelölés: Lasse Hallström Golden Globe díj (2001) _ Legjobb női mellékszereplő jelölés: Judi Dench Golden Globe díj (2001) _ Legjobb eredeti filmzene jelölés: Rachel Portman Golden Globe díj (2001) _ Legjobb színésznő _ zenés film és vígjáték kategória jelölés: Juliette Binoche Golden Globe díj (2001) _ Legjobb film _ zenés film és vígjáték kategória jelölés Oscar-díj (2001) _ Legjobb film jelölés: David Brown, Leslie Holleran, Kit Golden Oscar-díj (2001) _ Legjobb női főszereplő jelölés: Juliette Binoche Oscar-díj (2001) _ Legjobb női mellékszereplő jelölés: Judi Dench Oscar-díj (2001) _ Legjobb eredeti forgatókönyv jelölés: Robert Nelson Jacobs Oscar-díj (2001) _ Legjobb eredeti filmzene jelölés: Rachel Portman
Bemutató dátuma: 2001. március 15. Forgalmazó: UIP-Duna Film

Stáblista:

Díjak és jelölések

  • BAFTA-díj

    2001
    Legjobb smink és maszk jelölés
  • Golden Globe-díj

    2001
    Legjobb filmzene jelölés: Rachel Portman
  • Oscar-díj

    2001
    Legjobb filmzene jelölés: Rachel Portman
  • Oscar-díj

    2001
    Legjobb női alakítás jelölés: Juliette Binoche
  • Oscar-díj

    2001
    Legjobb film jelölés: David Brown
  • Oscar-díj

    2001
    Legjobb adaptált forgatókönyv jelölés: Robert Nelson Jacobs
  • Oscar-díj

    2001
    Legjobb film jelölés: Leslie Holleran
  • Golden Globe-díj

    2001
    Legjobb női mellékszereplő jelölés: Judi Dench
  • Golden Globe-díj

    2001
    Legjobb színésznő - zenés film és vígjáték kategória jelölés: Juliette Binoche
  • Golden Globe-díj

    2001
    Legjobb film - zenés film és vígjáték kategória jelölés
  • Berlini Nemzetközi Filmfesztivál

    2001
    Arany Medve jelölés: Lasse Hallström
  • BAFTA-díj

    2001
    Legjobb női mellékszereplő jelölés: Judi Dench
  • BAFTA-díj

    2001
    Legjobb női alakítás jelölés: Juliette Binoche
  • BAFTA-díj

    2001
    Legjobb látványtervezés jelölés: David Gropman
  • BAFTA-díj

    2001
    Legjobb jelmeztervezés jelölés: Renee Ehrlich Kalfus
  • BAFTA-díj

    2001
    Legjobb operatőr jelölés: Roger Pratt
  • BAFTA-díj

    2001
    Legjobb adaptált forgatókönyv jelölés: Robert Nelson Jacobs
  • Oscar-díj

    2001
    Legjobb női mellékszereplő jelölés: Judi Dench

Hozzászólások

Szerinted?
道の進展 szept. 28. 13:38:19 Előzmény deadscott
Sajnos, a történelem folyamán az ostobaság, a bigottság és az előítélet sokszor elég volt motívációnak, és legtöbbször jóval több volt a tét egy csokoládéboltnál.
10/10
Murau0125 aug. 17. 12:01:19 10/10
Nagyon szórakoztató, jó film, remek szereplőkkel.
Izma-el Farad 2023 dec. 26. - 04:09:43
Új köntösbe ágyazott csaladregenyek "factoryfilm" új jelenségek bizonyos országok családi vallalkozasait a család mint erényt pozitívan ábrázolva az osszetartozasrol Luisa Spagnoli életét vállalkozását bemutató film is ilyen volt volt szerencsénk neki dolgozni magyar szinten
Izma-el Farad 2023 dec. 26. - 04:04:05
Egy másik hasonlóan jó filmben Anthony Quinnt vették le a lábáról edesseggel nagypapa szerepeben
Izma-el Farad 2023 dec. 26. - 04:00:38
Nusi Nasit lehet lehet ott kapni(?!?)
7/10
deadscott 2023 dec. 17. - 21:50:13 7/10
Se nem romantikus, se nem vígjáték, inkább egy szomorkás mese. Az atmoszféra és a színészi alakítások tetszettek, de összességében mondvacsináltnak éreztem a szituációt. Világos, hogy a gróf miért pécézte ki Vianne-t, de kicsit kevésnek éreztem a motivációt.
almaszem 2023 dec. 03. - 12:30:46
Végre egy barátságos kezdés a 16 óra és vasárnap. JD imádom, de a kalózos korszaka már kevésbé kedvenc. Valamikor 2007-8 volt mikor elöször láttam és dec.24.-én éjféli kezdés volt. Emlékszem,mert nagy hatással volt rám, föleg talán az idöpont miatt is. A film után azonnal készitettem egy füszeres csokit,amit máskor is készitek. Egyszer volt amikor , inkább háttérként néztem, na de most kiélvezem a film szépségeit. Csokiital készül mellé. Remélem lesznek követök.
10/10
ligetiz51 2023 nov. 28. - 07:20:34 10/10
Ritka amikor a sokdíjas film még a nézőknek is tetszik. Ez ilyen (édes). Juliette Binoche könnyedén, szépen játssza a főszerepet.
6/10
pihes 2022 dec. 23. - 14:52:05 6/10
Azért ne túlozzunk. 6/10
tsj 2021 febr. 15. - 23:40:05 Előzmény Hannibal Lecter
pontosan
tsj 2021 febr. 15. - 23:36:11 Előzmény Hannibal Lecter
te aztán nem beszélsz mellé. így van. csoda hogy nem törölték.
Priskin 2021 febr. 14. - 23:35:00
Nekem kimondottan fájt ez a film. Rosszul esik, hogy minket katolikusokat ilyen bigott, önkinzó, érzéketlen embereknek állít be. Mi is megbotránkozunk a szeretetlenségen, mi is utáljuk, ha korlátoznak a szabadságunkban, és azt sem szeretjük, ha megítélnek. A bőjt nem önkínzásról szól, hanem a saját önzőségünk legyőzéséről. A temlombajárás nem a bírkaszellemről szól, hanem az összetartozásról, az elfogadásról, Istennel való szoros együttlétről. Fáj, hogy ma a katolikus ember a filmek többségében a negatív figura. Nem ilyen egyoldalú a világ, mint ebben a filmben. Mi is szeretjük a csokoládét!
1/10
GalliLea 2021 febr. 01. - 22:11:48 1/10
Kicsit sem vígjáték, és nem is túl jó film.
7/10
sexykex 2020 okt. 27. - 10:07:31 7/10
Erre a történetre igazán sok mindent rá lehet fogni. Egyesek szerint megváltoztat bennünket, ha megízleljük az élet örömeit, mások szerint egyenesen aláássa erkölcsi rendünket az élvezet összes formája. Van, aki liberális eszméket vél felfedezni ebben az alkotásban, van, aki a konzervativizmus és az egyház bukásaként értékeli ami Lansquenet-sous-Tannes-ben, ebben a kitalált francia faluban történik. Az olvasók egy új stílus megteremtőjeként tekintenek Joanne Harrisre a Chocolat (1999) című novella szerzőjére, aki az útleírás feltámasztásáról és érzelmekkel telített regényről beszélt. Egy év múlva remekül egymásra talált Lasse Hallström, az érzelmes filmek rendezője és a Csokoládé. (Első látásra, hasonlóan a legtöbb filmhez, ez is jobban tetszett.) (7)

*IMA: Add Uram, hogy dögöljön éhen az összes kufár, aki reklámokkal árasztja el a Netet! És száradjon le a cookie-ja az Adatvédelmi Főbiztosnak és az Őrült Programozónak, aki képtelen volt emberbarát megoldást találni az előírások betartására. Ámen.*
filoszemitabéluska 2020 szept. 14. - 08:09:51 Előzmény Hannibal Lecter
Le a kalappal a jövőbelátó bölcsességed előtt! 11 évvel ezelőtt tudtál adni egy tökéletes elemzést napjaink valóságáról. Minden tiszteletem a Tiéd és sajnálom, hogy eltűntél a Portról. Persze az igaz, hogy újabban mindent törölnek, ami nem 100%.ban PC. Szép Új Világ!
10/10
tyipike 2020 szept. 13. - 23:21:39 10/10
Ha valamit gyűlölsz, az előbb-utóbb felfal. Ezért kell valamiért és nem valami ellen létezni. :)
Kiváló mese elfogadásról, megbocsátásról, továbblépésről, szenvedélyről...az egész életről. Fantasztikus és művészi film, minden percét okosan oldották meg. Nagyon sokrétegű a történet, érdemes filozofálgatni a részleteken és a tanításain.
Egyvalamiben pedig biztosan mindenki egyetért: édesség legyen a közeledben, ha leülsz megnézni!
offtopic
fourdogs 2020 szept. 07. - 15:12:55 Előzmény teletabiii
Van, aki ezekkel a blogokkal "építi" magát, s van, aki a hozott anyagát gyarapítja. Az utóbbiak távol tartják magukat az önjelölt guruktól.
Orpheus100 2020 febr. 13. - 15:14:04
Ez nem vígjáték. Nagyon nem...
10/10
Révész István 2019 dec. 23. - 00:10:01 10/10
Csodálatos film, tele emberi érzelmekkel, szeretettel, közben még vicces is. Mindenkinek csak ajánlani tudom.
1/10
teletabiii 2019 aug. 17. - 18:07:42 1/10
Valamiért mindig visszás volt a fim számomra, eltúlzottak mind a "pozitív", mind a "negatív" figurák. Nem éreztem egy percig sem, hogy hiteles lenne. Az alábbiak még tovább árnyalhatják a sokak által a filmről alkotott pozitív képet:
https://kitalaltujkor.blogspot.com/2017/02/pokolade-megvalto-bun-ostyagyalazas-es.html?fbclid=IwAR1suEdMXGbYSg-MQJPMOMG3tM56uUFVdF7F-uiQWey_O17FRLAhLH7YPQk
Összes hozzászólás