Ízőrzők / Mezőtárkány

Bakancslistához adom
korhatárra való tekintet nélkül megtekinthető magyar ismeretterjesztő filmsorozat, 30 perc

Értékelés:

31 szavazatból
Szerinted?

Az aktuális rész ismertetője: Mezőtárkányba az ott élők kedves meghívására látogattunk el az Ízőrzők műsorával, és bizony nem bántuk meg, mert vendégfogadóink legendás vendégszeretetét, odafigyelését a forgatás során mi magunk is érezhettük. A mezőtárkányiak büszkék értékeikre. A régmúltból örökölt katolikus templom védőszentje Szent János apostol. Mellette az ősök adakozásából létrejött kálváriadomb, és több ódon épület is látható. A templomkertben példás rendben sorakoznak a hősök emlékművei, gyönyörű kapuzata már a mai lakosság összefogásának és akaratának eredménye. Pályázati segítséggel nemrégiben megvalósult egy régi álom. Takaros tájházat avattak, melynek konyhájában mi is elkészíthettünk négy ételt. Aratólevest, bocskoros krumplis lepényt, hagymatokányt főztek puliszkával, édességként pedig egy ízletes citromos palacsintát sütöttek mézes tejföllel és áfonyával ízesítve. A helyi alkotók között megcsodáltuk Kovács Tibor szobrász munkáit, bepillantottunk a messze földön híres és népszerű, örökifjú nyugdíjasok tánccsoportjának fellépésébe, majd ellátogattunk hazánk negyedik legszebb horgásztavához, és ha már ott voltunk, sütöttünk- főztünk is kettőt. Haltepertőt sült hagymával és pikáns mártással, valamint csirkemájas zúzapörköltet petrezselymes, fokhagymás lebbenccsel.

A műsor ismertetése: Németkér a Mezőföld tájegységnek déli részén található, Tolna megye északi részén. A török háborúk utánra teljesen elnéptelenedett településre 1785-től a Habsburgok és a magyar földesurak által is szorgalmazott betelepítések hatására érkeztek német bevándorlók, zömmel a Hesseni Nagyhercegségből. Ezen bevándorlók tekinthetők a mai Németkér őslakosainak. Műsorunkban a következő sváb ételek elkészítésével ismertetjük meg nézőinket: krumplis tészta, kéri rudacska, kelt gombóc káposztával, hamis mézes puszedli, töltött dagadó, püspökkenyér.

Egyéb epizódok:

Stáblista:

Alkotók

Játszási időpontok

Hozzászólások

Szerinted?
7/10
Démétér456 2022 júl. 08. - 19:01:54 7/10 Előzmény vino-et-veritas
Tökéletes meglátás - sok epizód szinte kizárólag az utolsó egy-két generáció ízlését tükrözi. Amivel nincs sok baj, bár kevésbé ezt várná az ember a "hagyományos" konyhától. A nemzetiségi falvak tényleg érdekesebbek, illetve a személyes preferenciám miatt az erdősebb környékek konyháját élvezem. A vad gombák, a vadhúsok számomra nem mindennapiak, viszont imádom őket.
vino-et-veritas 2022 júl. 08. - 16:10:40 Előzmény Démétér456
Sajnos az átlagos hazai konyha ezek körül forog általában. A sütemény/édesség-vonal kissé izgalmasabb....
Bár ott is néha fura dolgok jönnek ki. Mennyire volt hagyomány a paraszti konyhákon a kakaó, a kókuszreszelék vagy a szezámmag...
Sok részt megnézve talán inkább az elmúlt 50-70 év "gasztronómiája" dominál, mint a korábbi korszakoké...
Amúgy a "nemzetiségi" konyhák bemutatása (pl. német) több színt visz a műsorba.
7/10
Démétér456 2022 júl. 07. - 18:51:26 7/10
Kedves sorozat. Egy ponton túl nehéz fokozni a szalonna-hagyma-pirospaprika-krumpli-káposzta-tejföl kombinációkat, de mégis szeretetreméltó minden hely, minden ház, minden házi szakács. És már jó ötletet is kaptam tőlük :)
kritikus mûvész 2022 ápr. 11. - 18:19:25 Előzmény anita195
Tradíció és hagyomány... Mi is a különbség a két kifejezés között?
10/10
anita195 2021 máj. 17. - 19:54:42 10/10
Hagyományok, tradíciók és rengeteg finomság. Értékőrző műsor, nagyon szeretjük :) Garantáltan összefolyik a nyál az ember szájában.
10/10
offtopic
Bill Kaulitz 2021 ápr. 14. - 16:12:59 10/10 Előzmény surildi
❤️
10/10
surildi 2020 febr. 27. - 18:03:30 10/10
Nagyon szeretem a regi hagyomanyokat, a jo izes beszedet. Finom gusztusos regi eteleket megismerni. ♡♡♡