Fiktív, de már elküldött levél Kosztolányihoz


Dezső,
csinálj valamit.

Elolvastam megint az Esti Kornélt, csúszott mint az augusztusi szilva
ám szerencsétlenségemre esmét ráakadtam a mozgóképre, ami a mű címét viseli./jútúb a barátunk, ezért figyel/
https://www.youtube.com/watch?v=NO5pq0gSX8w

Mármost, küldd le Ilonkát a pallossal, mert ez vért kíván.
Tudom, hogy neked -visszafogott és bölcs ember lévén- sosem voltak ambícióid,
de itten a te szellemedre törnek.

Én elhiszem, hogy a producert vagy a rendezőt elbűvölte vmelyik árnyas buzibárban ez a harmatos pofika,
de miért kellett rábízni a címszerepet is?!

Esti Kornél, talán ebben egyetértesz, soha nem volt kikent -kifent pöcs, az ártatlanul kiherélt lengeteg -fajtából.
Gyalázat és röhej. egy hangja nincs a helyén; az adaptációban úgy mozog, mint olaj a vízen
-ettől meg a film oly felhőtlenül halovány lett, hogy mostan színes tintákról álmodom.
máté gábor pedig túl durva felületű, belül üledékes holipni ahhoz, hogy fikarcnyit is érezze, milyen voltál három dimenzióban.

Dezső, figyelmeztetlek. Ha nem intézkedsz, verseket fogok írni.

Maradok tisztelettel:

remélem, idővel méltó szellemi kisinasod

Attila

Egy kicsit erősnek tartom a véleményalkotásodat és az erkölcseim bírálását a lent említett levelek kapcsán. Nem gondolod, hogy ennyire drasztikusan nem kellene sértegetned valakit? Nem lesz ám abból atomkatasztrófa, hogy véletlenül nem eredeti leveleket másoltam be, kicsit úgy adod elő ezt a dolgot, mintha ez felborítaná az univerzumot.
Én el tudom ismerni ha tévedek, és mentségemre szóljon, hogy nem olvastam a könyvet, amit te igen, tehát nem vagyok köteles felismerni, hogy egy adott levél hiteles e, vagy sem. Láthatod, hogy volt itt olyan, aki már olvasta, mégsem tűnt fel neki, hogy nem hiteles.
Számomra is furcsa volt, hogy a nő levele meglehetősen durva és bosszúálló ahhoz képest, ahogyan az idős hölgy a videón beszélt, de kevés háttérismerettel rendelkeztem ahhoz, hogy felismerjem. Viszont nem tudom, akkor azt a levelet ki írta. Kosztolányi levele alá viszont még dátumot is írtak, joggal hihettem azt, hogy valós idézet.
Azt gondolom, hogy rosszindulatú véleményt nem támasztottam alá, mert az én kommentjeim sosem voltak, és nem is lesznek rosszindulatúak, úgyhogy jó lenne, ha megválogatnád a szavaidat.
Csupán kérdéseket tettem fel, amikre magyarázatokat kerestem.
Ja, és ha esetleg ez eddig nem tűnt volna fel neked, akkor jelzem, hogy tudok olvasni. Sőt írni is, viszont a cinikus gőgöt nagyon nem tolerálom.
Javaslom, hogy ha több információval rendelkezel egy adott témában, mint fórumozó társaid, akkor próbáld őket jóindulattal a helyes irányba terelni, mert ez a fensőbbrendű gőg egyáltalán nem emel téged a szimpátia horizontjára, bármennyire járatos vagy is az adott témában.

.

Bevallom, roppantmód irigylem Kosztolányi korát. Akkor még lehetett udvarolni a választottnak.
Kiskamaszkoromban lázasan lapozgattam az otthoni versesköteteket, hogy a nagy Ő -nek mely verssel vallhatnám meg majd mindazt, amit érzek :-)) Lelkiismeretesen készültem a jövőre :-))
Ady persze rögtön kiesett :-)P
Annyi önkritikám és kevés ihletettségem meg volt, hogy ne kezdjek verseket írni
-közepes poémákkal terhelni az igényes kiszemeltet.. nem vall jómodorra :-))

Aztán beléptem abba a korba, amikor nagyon hamar rá kellett jönnöm, hogy cool meg népszerű nagyon könnyen lehetek, de csak minimalista prózában.
Kapitális sokk volt.. ma már nevetek rajta -olyan a kor, amilyen, a tömegigény sikeresen átformálva..
mégis, ha egy ilyen Kosztolányi -levélbe beleolvasok, érzékelem, hogy a költő, minden baklövése, fájdalma és botladozása ellenére milyen szerencsés csávó volt. Mert az, akit szeretett, ráállt a hullámhosszára és nemcsak, hogy nem mosolygott a neki írt leveleken, de őszintén, szívből tudott vele együtt repülni.
EZ csodálatos.
és sajnálatos, hogy ma a legtöbben nem is értik
-nemhogy azt, amit és ahogy ők lekommunikáltak,
de még azt sem, amit én meglehetősen profánul a fentiekben leírtam.

Reméljük a legjobbakat, én mindenesetre optimista vagyok ;-)

https://www.youtube.com/watch?v=yiuIlWahycw

Én sem tettem volna, ha nem lenne friss az élmény. Mivel azonban a Fecskelányt tegnap olvastam el ajánlásodra, feltűnt hogy az abban levők, illetve gladiolus által a topikban idézett levél stílusa között milyen nagy a disszonancia.

Az általad betett két levél szerintem is a legszebbek közé tartozik. Ámulatba ejtő, ahogy legbensőbb érzéseit teljes bizalommal megmutatja, és azok a gyengéd szeretet jelei is, amit Hedda iránt érez. A mindössze huszonöt éves fiatalember sokat tud már magáról és azt is tudja, hogy zseni, de ebben nincs semmi visszatetsző: tényleg zseni. Érdemes egy (vagy több) pillantást vetni a meghatóan fiatal arcra. Nagyjából ilyen volt Kosztolányi a Hedda-szerelem idején.

És ilyen versek bukkantak-buggyantak ki ujjai alól:

Menj, kisgyerek.

Most vége ennek is.
Menj, drága gyermek, édes kisfiam.
A te utad a végtelenbe visz,
de én előttem már a semmi van.
A semmiség. Még egynéhány merész év,
aztán a férfikor s a sárga vénség.
Menj, édesem, bocsáss meg a dalosnak,
ki mostan a színpadra kényszerít,
menj budapesti, bús redakciókba,
némán takard föl szóló sebeid.
Menj a New-Yorkba s kávéházi márvány
ravatalán tanulj újra meghalni,
irígy szemek kereszttüze közé menj,
hadd nézzék benned, mi az irodalmi.
Menj és panaszkodj, hogy az vitt piacra,
ki tégedet legjobban szeretett
és kirabolva tiszta, kis koporsód,
most kinyitotta halott szemedet.
Mondd, árva vagy és most lettél legárvább -
picike koldus a föld kerekén -
Mezítlenül születtél, meztelen mégysz...
Menj, menj, szegény.

Hááát, olvasni még tanulni kell! Aki nem figyelt, az gladiolus és alfréd.

Ez de kemény! :-))
Min-Rin, elismerésem! Én, bevallom, nem néztem utána a leveleknek, amiket gladiolus berakott. Régebben olvastam a könyvet, gondoltam, ez egy levélváltás a sok közül.
Aztán meg mégsem ;-)

Well, valóban ízléstelen játszani ilyesmivel, de a szellemi blaszfémia nem áll távol olyanoktól, akik csak ikonokat tudnak másolni. Ez régebben is így volt, nem biztos, hogy hamar változni fog. Köszönöm, hogy felhívtad a figyelmet erre a linkre. Gondolom, az alkotó/k/ nyugodtan és édesdeden alszanak, esetleg önmagukkal elégedetten :-))

Viszont az alábbi két szép levél/részlet/ már garantáltan/? :-))/ Kosztolányitól.
Nagyon szép.
Remélem, utólag elnézi, hogy beleolvasunk.


Budapest, 1908. január 23.

Édes Heddám,

újra a postáról jövök, és újra nem jött meg a levél. Ha leülök a székre, és csüggedten a levegőbe bámulok, kiszámíthatom az ujjaimon, hogy öt rövid nap alatt negyvenkétszer voltam a postán. Mind a negyvenkétszer azt mondta a postatiszt, hogy nem kaptam levelet. Negyvenkétszer mentem el lógó fejjel és könnyes, ideges szemekkel. Jártam ott kora hajnalban, mikor még fenn volt a hold, fényes délben, szomorkodó délután, vérpiros estéken, csókzajos éjszakákon. Mindig egyedül mentem és egyedül is jöttem. Levél nem volt.

Most megírom a második levelet, s nem mondom el neked, mit szenvedtem ezekben a napokban, mert nem akarom, hogy a mi csodanagy és csodaszép szerelmünk terhe a te gyenge vállaidra is rábillenjen. Most is, a jövőben is úgy lesz, hogy ami fáj, az enyém lesz, s ami édes és jó, az neked marad. Még a nagy boldogságtól is féltelek, amely sokszor szinte a földhöz vág engemet is. Sírok és kacagok az örömtől, az arcom eltorzul, a szám elfehérül arra a gondolatra, hogy te vársz reám, és pár év múlva – egy édes, mámoros álom – találkozunk…

Addig azonban erő kell nekem, s ezt az erőt tetőled kapom. Ezért fájt, hogy az első leveled – már a legelső sem! – nem ért el hozzám. Kinek a kezébe került? Valami idegen olvassa el? Vagy el sem bírja olvasni, mert elsápad a lelked nagy, illatos szerelmétől? Nem tudom. De nem jutott a kezembe.

Elhagyom ezt a hangot, a földhöz vágom a bánatot és – álmodok rólad. Álmodok, ahogy szoktam, mikor egyedül vagyok. Tengereken, messze idegen, aranyos tengereken csónakázom veled. És velem vagy mindenütt. Olaszországban, Párizsban, havas hegyeken és sötét, olajfaillatos völgyekben. Kicsoda vagy te, hogy ily könnyű vagy? Könnyű és karcsú, mint a fecske. Te fecskelány! Te fecskelelkű, fecskekönnyűségű, repülő, táncolva repülő lány, te kék égben, kék vizeken csicsergő madár! Te én!! Te költő, te isten, te minden!!!

Csupa lázak az ilyen álmok. Éjjel hangosan beszélek a párnámnak, és hívlak, és szeretném ronggyá csókolni a ruhádat. És szeretnélek elvinni messze idegen vonatokon idegen városokba, bele egyenesen a szívdobogtató piros boldogságba. Hiszel-e benne? Hiszel-e bennem?

Aztán egy új álom. Előveszem a versedet, ami új, szép, gazdag, olyan, mint az én lelkem, s elolvasom újra – valami századszor már – , és hallom a hangodat. Olyan halk, mint egy őszi ének. Olyan, mint egy ezüstpohár nevetése. Olyan, mintha a te kezed simogatná beteg, lüktető halántékomat.

De szálljunk le a földre. Töröljük ki szemünkből az álmot és a könnyet, büszke, repülő menyasszonyom. Egy élet van előttünk, egy csupa zene, gazdag, boldog élet.
A te leveledre várok, amely ezt az életet megadja nekem is. Addig ezen a széken ülök bénán és vakon, mintha minden idegemet elvágták volna. Kelts fel innen és írj. Írj egyenesen nekem, a címemre (Budapest, Baross utca 4. II. 12.) bátran és úgy, ahogy akarsz, a levelet senki sem bontja fel.
Azután rögtön válaszolok, s Józsi átadja még ezt a levelet is. Később még egy levelet kapsz poste restante Fecske jelige alatt. Ezt majd úgy csütörtökön – jövő héten váltsd ki a postán. Szombaton, szintén jövő héten, egész bizonyosan hazautazom két napra. Hogy lássalak. Hogy megcsókoljalak.
Hogy hinni tudjak az életemben, amelynek egyetlen célja te lettél.

És most ég veled. Ha este van, jó éjszakát kívánok. Hajnalra ébredj fel és gondolj reám. Én meg fogom érezni, s ha alszom, felnevetek az álmomban. Ezer csókot küld neked a te szegény és boldog kedvesed.

....................

"Édes kis angyalom, bocsásd meg e naiv címzést. De én most egészen naiv vagyok.
Naiv és boldog, nagyszerû verseket írok, folytatom A szegény kisgyermek panaszai-t, pár nap múlva egészen befejezem, s azután sajtó alá rendezem, és június közepén megjelenik.
Boldogabb, izgatóbb, termékenyebb korszakom még nem volt.
A költõi erõm teljes pompájában, a zsenim feltétlen hatalmában érzem magamat.
Érzem, hogy én vagyok a legnagyobb. Soha szebbet, igazabbat, formásabbat nem írtak magyar nyelven.
Naiv verseket ír hozzád a szegény kisgyermek…talán azért nem megyek haza, hogy a verseimben élj.
Ez szebb szerelem, mint az otthoni. Hidd el. Az örökkévalóságban látlak és oda helyezlek.
Néha ide hallom a te tizenöt éves szívecskéd aggódó dobogását, szegény kislány. Neked azonban nincs okod aggódni, nekem talán inkább.
Különben meg kell szoknod ezt a csöndet és elvonulást, mert én néha ok nélkül elborulok, futok a nõktõl, a földi dolgoktól, akkor, ha megérkeznek az én szellemeim, akikkel már gyermekkorom óta társalgok."

Én olvastam a Fecskelányt, s elmondhatom hogy nem bántam meg, pedig a történet rátelepedik az olvasó lelkére. A két szereplő a szerelmet találta meg a másikban, de túl korán, ráadásul a vidéki város nem éppen egészséges belterjessége is nehezítette sok egyéb más mellett ennek a szerelemnek a megmaradását. Az ember olvassa, és szíve szerint olykor szólna hol Desirének, hol Heddának, hogy ne, ne így...

A kötet végén természetesen olvasható a Kosztolányi utolsó levelére írt válasz is, amely még véletlenül sem egyezik a kedves fórumtárs által a napokban idézettel, nem véletlenül.

Nagyon durva dolognak találom, hogy egy aránylag olvasott - bár a port az elmúlt hónapoban sokat tett érte, hogy ne legyen az - fórumon valaki egy KÉPZELETBELI levelet úgy illeszt be, hogy a gyanútlan olvasókat a saját, nem éppen jóindulatú véleményének alátámasztására megtéveszt vele!
Ugyanis a Lányi Hedvignek tulajdonított válasz nem eredeti, hanem valakinek a szórakozásaként jött létre. Az alábbi linken, helyesebben a kommentek között olvasható , mert a poszt, amelyben ez a "válasz" megjelent, egy játék, feladvány. Hogy mennyire erkölcsös egy ilyen játék, azt ki-ki döntse el maga. Az azonban, hogy ezt hiteles dokumentumként teszi be valaki egy fórumra, a szememben szégyenletes.

Íme a komment, ami igazolja a fentieket:
"De még mennyire, hogy lehet! Olyannyira, hogy valóban Lányi Hedvig lehetett volna ennek a képzeletbeli levélnek az írója. :) :)"

A poszt itt olvasható:
http://vilagma.hu/boldogok-a/jatszani-is/

Rosszul írtam. helyesen: Bodler

Igazi kuriózum került a minap a kezembe: az újságíró Kosztolányi rendszeres szösszeneteinek gyűjteménye.
1923 és 1926 között a Bácsmegyei Naplóba publikált apró cikkecskéi, karcolatai, stb. oly szórakoztatóak, könnyedek s mégis elgondolkodtatóak, hogy éjjelbe nyúlt az élvezetes csemegézés.
Kosztolányi voltaképpen mindenről ír, ami az akkori embert a felszínen -és nem csak a felszínen- érdekelhette.
Ezeknek az írásoknak a célja elvileg a szórakoztatás, a hírvivés volt -intimpistáskodás nélkül- de lényegüket tekintve nem is oly rejtett kérdésekre, problémákra, avagy dilemmákra világít rá.
Olyan finoman és intelligensen, gyakran akár némi /ön/iróniával, hogy aki csak olvasgatnia akar, azt se zavarja a magvasabb, mélyebb értelmű mondanivaló.

Hogy miről írt? Felsorolni is nehéz lenne:
a bubifrizuráról, az újonnan előkotort régi japán mesékről, Anatole France emberségéről;
Baudlaire physiognomiájáról, a szovjetorosz házasságkötések és válások orwelli mikéntjéről, a szláv lélekről és hogy mi kell az orosz népnek;
a zene gyógyító hatalmáról, az újkaledón emberevőkről,
s arról, mi várható 2000 -ben.

Elbűvölően pletykál pongyolás császárnőkről és királynőkről,
elfilozofál azon -forrását megnevezve- hogy miért is lett fasiszta Pirandello.

A plasztikai sebészet előfutárának is tekinthető londoni arcgyárról /sic!/ részletesen beszámol;
ahogyan megtudhatjuk mi volt a kedvenc étele Balzac -nak, Dumas -nak vagy akár Victor Hugo -nak.
Hírt adott ezenkívül az amerikai 2749 -es rádió hullámhosszról, melyet oly sok emigrált magyar hallgatott kint a hazai bástyának számító Clevelandben,
és néhány sorban elértekezett az amerikai angol "yes" szavának változatairól /vizsgálat egy államon belül! ;-)/

Pompás kor lehetett: Shaw a rendőrökkel táncolt,
aki akart, már akkor is autoszuggesztióval szokott le a dohányzásról
és minduntalan kedves pörpatvarok zajlottak le a rövid haj miatt...:-)

Tekintélyes, vaskos papírkötésű gyűjtemény, majd 500 oldal, amiből csak találomra ragadtam ki néhány érdekes témát.
Szemelgetni és jókat rötyögni bárkinek ajánlom, aki kíváncsi a újságíró Kosztolányira, és, persze, magára a korra.

A neten nem találtam fotót a könyvről, talán rosszul kerestem /?/, iderakok egy sajátot.