Miért olyan nagy szám a Casablanca?

November 26-án lett 79 éves minden idők legcsodálatosabb szerelmes filmje, a valaha volt legikonikusabb szerelmespárt felvonultató alkotás, a magyar származású Michael Curtiz rendezése. Öt pontban és öt videóval bizonyítjuk, miért nyűgöz le még közel nyolc évtized után is.

A sztori

Ha egy filmnek túl sok a forgatókönyvírója, az általában nem jelent túl jót, hiszen egyrészt gyakran érvényesül a „sok bába közt elvész a gyerek” elve, másrészt sokszor utal arra, hogy javítani kellett a scripten. A Casablancának összesen hat forgatókönyvírója volt (egy közülük nem volt feltüntetve a stáblistán, ketten pedig annak a soha be nem mutatott, Everybody Comes to Rick's című színdarabnak a szerzői, amelyen a mű alapul), és a script még nem volt befejezve, amikor megkezdték a forgatást, így egyikük még aznap is dolgozott az anyagon, amikor épp rögzítették.



Az alkotók és készítők a címben sem voltak biztosak: az eredeti, az alkotás tartalmát elég pontosan lefedő „Mindenki Rickhez (azaz Rick mulatójába) jár”-t végül azért módosították Casablancára, hogy meglovagolják az 1938-as, szintén amerikai romantikus dráma, az Algír sikerét. Minden együtt volt tehát hozzá, hogy a Casablanca igazi katasztrófa legyen – valami isteni szerencse, na meg nem kevés tehetség folytán azonban a végeredmény ragyogó lett. A fél tucat szerző által összehozott forgatókönyv például olyan tökéletes, olyan csodásan egyensúlyoz dráma és komédia, krimi és románc, háborús háttér és léha közeg között, hogy

azt is elfeledteti velünk, hogy szinte az elejétől a végéig stúdióban vették fel.

Az üzenet

A II. világháború közepette, ám még az Egyesült Államok hadba lépése előtti Casablancában, a nácibarát francia Vichy-kormány által felügyelt, de Franciaországtól eltérően a németek által hivatalosan még nem elfoglalt marokkói kikötővárosban jól menő bárt üzemeltető amerikai Rick attitűdjének a lényege, hogy próbál mindenből kimaradni, nem szól bele a politikába, addig lavíroz a háborús környezetben, amíg csak tud, hiszen ő alapvetően egy üzletember, akinek a legfontosabb, hogy jól menjen a mulatója. Ezt a hozzáállást azonban csak addig tudja tartani, amíg fel nem bukkan a városban régi szerelme, Ilsa és annak férje, Victor Laszlo, az ellenállási mozgalom kulcsfigurája. A nő – aki annak idején összetörte a szívét – Rick segítségét kéri, SPOILER! csakhamar pedig az is kiderül, hogy még mindig szereti.



A férfinak így választania kell a szerelem, azaz az önérdek, illetve a becsület, a hazafiasság, mások jóléte és biztonsága között. A Casablanca tehát első fokon az olyan örök emberi értékekről szól, mint az önfeláldozás és a lemondás, de ha jobban megnézzük, Rick figurájába beleírták magát az Egyesült Államokat, amely ország Pearl Harborig szintén távol tartotta magát a II. világháborútól – ami később (akárcsak a kezdetben cinikusnak tűnő szerelmes főhős esetében) drasztikusan megváltozott. A negyvenes években nem voltak ritkák a nácik ellen állást foglaló alkotások, de hogy ezt a mondanivalót egy szerelmes filmbe csomagolták, nem kis bátorságra, az pedig, hogy mindezt meg tudták valósítani bármiféle didaxis nélkül, nem kis tehetségre utal.

És mivel a Casablanca 1942. november 26-i premierjekor még nem lehetett tudni, hogy végződik a háború, az alkotók másodlagos üzenete kifejezetten lelkesítő és felemelő volt.

A színészek

A Casablanca férfi főszerepét az a Humphrey Bogart játszotta, akit a harmincas években számtalan gengszterfilmben láthatott a közönség, 1941-ben pedig A máltai sólyom című noir detektívszerepével hívta fel magára a figyelmet. Alacsony termete miatt (173 centi magas volt, azaz öt centivel alacsonyabb partnernőjénél, a svéd szépség Ingrid Bergmannál) sem volt épp az a hősszerelmes típus, utóbb mégis hatalmas találatnak bizonyult a szerepeltetése. Zseniálisan hozta nagyjából ugyanazt a figurát, mint A máltai sólyomban a felszínen cinikus, valójában érző szívű, romantikus Sam Spade, fakó hangon, faarccal elmondott csattanós sorai pedig nagyszerűen hangsúlyozták a cinizmus mögé rejtett mély érzelmeket, illetve a karakter jellemfejlődését.



A női főszerepet alakító Ingrid Bergman akkorra Svédországban és Európa bizonyos területein már hatalmas sztárnak számított, Amerikában pedig a híres producer, David O. Selznick próbált (sikerrel) legalább akkora filmcsillagot faragni belőle. Mivel akkortájt merült fel, hogy Svédország Németország oldalán lépne hadba, pont kapóra is jött neki az ellenálláspárti szerep. De hagyjuk a pragmatikus okokat és a csúnya igazságot, hiszen az a fontos, hogy Bergman csodálatosan játszik a filmben. Habár a legütősebb sorok és legjobb aranyköpések Bogartnak jutottak,

elég megnézni a fenti jelenetet, hogy lássuk: a később három Oscar-díjat nyert színésznő arcjátéka és könnyes szemei ezer szónál is többet mondanak.

A szövegek

És ha már szóba kerültek az aranyköpések: a forgatókönyv nagyszerűségét dicséri az is, hogy a scriptbe kiváló sorokat, riposztokat, replikákat, frappáns mondatokat írtak, amivel a Casablanca lett minden idők egyik legtöbbet idézett filmje. Kertész Mihály alkotásából még az is tud idézni, aki sosem látta, annyira elterjedtek az

„ez egy gyönyörű barátság kezdete”, „játszd újra, Sam!”, a nehezen lefordítható „here's looking at you, kid”, a „nekünk mindig megmarad Párizs” szövegek,

vagy az olyan kifejezések, mint a „szokásos gyanúsítottak”.



A fenti jelenet érdekessége, hogy innen terjedt el az ikonikus „játszd újra, Sam!” mondat (amit egy Woody Allen-színdarab, illetve az abból készült film is címként visel) – hibásan, hiszen ez a mondat így egyszer sem hangzik el a Casablancában (ahhoz hasonlóan, ahogy a „Luke, én vagyok az apád!” sem így szerepel A Birodalom visszavágban). Az idézet helyesen:

„Játszd el, Sam! Játszd el az As Time Goes By-t!” (a Múlik az idő című dalt).

A Casablanca legjobb szövegeiről itt találhatunk egy alapos gyűjtést.

A hatás

Nyilván a Casablanca sem a semmiből jött (az Algír című romantikus drámához való hasonlóságát már említettük is, formailag pedig – főleg ami a fények és árnyékok használatát illeti – sokat merített a film noirból), de a filmtörténelemre tett hatása felbecsülhetetlen. Amellett, hogy a bemutatását követő években elárasztották a mozikat a Casablanca-klónok (Szegények és gazdagok, Sirokkó stb.), sőt,

több évtizeddel később is megpróbálták lemásolni a varázsát

(lásd az 1980-as Caboblancót vagy az 1990-es Havannát), megfigyelhetjük a befolyását szinte az összes romantikus drámán (sőt, bizarr módon még a Barb Wire című Pamela Anderson-akciófilmen is). Egyes apróbb mozzanatai pedig a legkülönfélébb filmekben köszönnek vissza (a Játszd újra, Sam!-ről már volt szó, de az „ez egy gyönyörű barátság kezdete” sort talán többen ismerik a Macska-jajból, mint innen, ahogy a magyar fordításban elveszett Közönséges bűnözők eredeti címe, a Usual Suspects is a Casablancából származik, lásd a lenti jelenetet).



A film forgatókönyvének fordulatait, illetve dramaturgiai vívmányait emellett más műfajú mozikban is sikerrel hasznosítják. Tökéletes példa erre a mű utolsó jelenete, ami már a nagy csattanó után (SPOILER: Rick felülteti a repülőre Ilsát, és elküldi a férjével Amerikába, ahelyett, hogy ők ketten maradnának együtt) zajlik, és a forgatókönyvíróknak még mindig volt erejük (és pofájuk) beleírni egy utolsó utáni fordulatot. Talán nem véletlen, hogy a Casablanca 1944-ben a legjobb filmnek és a legjobb rendezőnek járó mellett a legjobb forgatókönyvnek ítélt Oscar-díjat is elnyerte.

Lehet, hogy az egyetemes filmtörténet legtökéletesebben sikerült alkotása az Aranypolgár (amit itt dicsőítettünk korábban), de az egyértelműen a filmes szakemberek és kritikusok filmje. A Casablanca a maga szívhez szóló sztorijával és mondanivalójával viszont a nézőké: mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a Rotten Tomatoes nézői szavazásán 95 százalékon áll, a PORT.hu olvasói 9,1 pontra értékelik, az IMDb felhasználói szavazatai alapján pedig még mindig benne van a TOP50-ben – pedig, ne felejtsük el, egy közel 80 éves filmről beszélünk.

De a Casablanca talán a legjobb példa rá, hogy van, ami sosem avul el.


Felhasznált irodalom: PORT.hu, MTV, Index, Cinephilia & Beyond

 

Zúzós riffek a SZESSÖNben! A PORT.hu zenés műsorának legújabb vendége Kiss Jenő, aki testépítő körökben ismert, hiszen 1996-ban ő volt a Mr. Universe világbajnoka. Izomzatát nem a szél hordta össze, de most kiderül, mire megy a brutális erő hat vékony fémhúrral szemben.

 

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu