Pótvizsga címmel indult el még 2021-ben az a népszerű cikksorozatunk itt a PORT.hu hasábjain, amelyben a szerkesztőség tagjai rendszeres időközönként színt vallanak: éveken keresztül úgy írtak cikkeket egy-egy egekbe magasztalt kultfilmről, hogy valójában nem is látták azokat. Nálam A remény rabjai, A Ravasz, az Agy és a két füstölgő puskacső, a David Lynch-féle Dűne, a Fegyvernepper, Az ördög ügyvédje, a Csapd le csacsi!, A nagy Lebowski, a Szép lányok, ne sírjatok!, a Szamárköhögés,  az Egészséges erotika, a Beetlejuice – Kísértethistória, a Kapj el, ha tudsz!, a Halálsoron és A tizedes meg a többiek után ezúttal a Megáll az időre esett a választás. Nem bántam meg!

Igazából nincs semmi különös oka annak, hogy nem láttam Gothár Péter és Bereményi Géza nemzedéki kultuszfilmjét. Jóformán egyidős vagyok a Megáll az idővel, hiszen 1982-ben születtem, és bár az ezredforduló környékén számtalanszor hallottam a Filmmúzeum csatornára kapcsolva, hogy Galkó Balázs lelkesen ajánlgatja a maga jellegzetes orgánumával, az elmúlt 40 évben egyszer sem éreztem úgy, hogy na most akkor az lesz, hogy leülök, és megnézem ezt a nagy klasszikust. Pedig én aztán tényleg élek-halok a retróért.

Óriási hiba volt! A Megáll az idő ugyanis legalább olyan izgalmas és fontos korrajza az egyszerre lüktető-pezsgő, de mégis unalmasan semmilyen Kádár-korszaknak, mint a Kopaszkutya vagy az Egészséges erotika!

Bár ha már mindenképpen egy másik filmmel kellene párhuzamba állítani, akkor inkább a Moszkva teret tenném mellé. Török Ferenc 2001-ben bemutatott, ma már szintén kultikusnak számító alkotása az 1989-ben érettségiző fiatalok szemszögén keresztül mutatta be a magyarországi rendszerváltás napról napra változó, kiszámíthatatlanul izgalmas miliőjét – vagyis lényegében a saját fiatalkorát. Hasonló cipőben járt 1981-ben Gothár Péter filmjének forgatókönyvírója, Bereményi Géza is, aki szintén önéletrajzi elemekkel tűzdelte tele a Megáll az időt, és már az erjedő Kádár-korszakból tekintett vissza édes-bús nosztalgiával a '60-as évek elejére, amikor az idősebb korosztály, aki átélte az '56-os forradalmat és annak leverését, inkább szomorúan meglapult és nyugalmat akart, miközben a bugilábú fiatalokat már meglegyintette a szabadság szele az Amerikából beszivárgott rock&roll-lázon keresztül. Mindez történik egy olyan korban, amikor az egyik szereplő tökéletes emgfogalmazásában

még a szar is le van szarva.

Jó, hát akkor itt fogunk élni.

A fentiekhez hasonló, mai napig emlegetett aranyköpéseknek se szeri, se száma a filmben. Különösen emlékezetes ezek közül ez a bizonyos „akkor itt fogunk élni”, ami ugyan nem épült be olyan szervesen a mindennapi szókincsünkbe, mint mondjuk A tizedes meg a többiek elhíresült bonmotja, „az oroszok már a spájzban vannak”, de azért így is sokszor felemlegettük mi, magyarok az elmúlt 30 évben, amikor úgy éreztük, nehéz idők járnak. Ez a bizonyos mondat ugyanis akkor hangzik el, amikor a levert '56-os forradalom után a két főszereplő fiú, Köves Gábor (Pauer Henrik) és Köves Dini (Znamenák István) apja egy vöröskeresztes autóval Bécs felé indul, a minden áron maradni akaró anya (Kakassy Ágnes) pedig az ablakon át kibámulva mondja ki a mostanra már szállóigévé vált szavakat.

Ez a mondat szinte elejétől végéig végigkíséri a filmet, ami így lényegében generációkon keresztül mutatja be azt az évtizedeken átívelő, szívszorító dilemmát, ami nemcsak a Kádár-korszak sajátja volt, de velünk él még jóval a rendszerváltás után is.

Mi a jobb? A bálványozott Nyugaton a nulláról újrakezdeni mindent, vagy inkább nyelni egy nagyot, és egy szürkébb, szegényesebb, de legalább kiszámíthatóbb életet leélni Magyarországon, elvégre máshol sincs kolbászból a kerítés?

A filmben a felnőttek mintha már beletörődtek volna a kilátástalanságba, és ki-ki megköti a maga alkuját a rendszerrel egy élhetőbb élet reményében (ami persze sokaknak nem is annyira élhető, és ez lelkileg teljesen tönkreteszi őket). A fiatalokat azonban még hajtja a tűz, és mint a diákság általában, őrült lázadással próbálják kiforgatni a négy sarkából a világot. Az idősebb fivér, Gábor orvosi egyetemre készül, de az apja forradalmár múltja miatt kegyvesztett feketelistásnak számít a hatalom szemében, így sosem veszik fel. Öccse, Dini szoknyabolond kamaszként Elvis Presley Jailhouse Rockjának taktusaira randalírozik az iskolában, bálványozza a laza erkölcsű, negyedikes Pierre-t (Sőth Sándor) miközben

Nyugatról becsempészett pornóképekkel csencsel a suliban, és olyan áhítattal bámulja a pápaszemes cimborájával egy pornófilm tekercsének képkockáit, mintha ő lenne a mozirajongó kisfiú a Cinema Paradisóból.

Az idilli gyermekkornak azonban egycsapásra vége, amikor egy botrány miatt Pierre-t kicsapják a gimnáziumból, és a fiú felnőtteket megszégyenítő bátorsággal egy lopott Wartburggal akar Nyugatra disszidálni. Vele szeretne tartani Dini és a nagy szerelme, Szukits Magda (Iván Anikó) is, ám amikor a lány végül meggondolja magát, főhősünk is elbizonytalanodik: ugorjon fejest a bálványozott bulikirállyal az ismeretlenbe, vagy válassza a szerelmet és a betonbiztosan szürke hétköznapokat? Csakhogy amíg az apja képes volt meglépni azt, hogy Magyarországon hagyja a szeretteit és disszidál, a kétkedő Dini inkább marad – aligha meglepetés azonban, hogy ettől még nem végződik happy enddel a történet.

Kiknek ajánljuk? Azoknak, akik még nem látták, és persze azoknak is, akik még nem látták elégszer Gothár Péter és Bereményi Géza legendás alkotását.

Ítélet: 8/10

A Megáll az idő sok másik hazai gyártású kultfilmmel együtt megtekinthető a Nemzeti Filmintézet saját streamig platformján, a Filmio.hun.