A Másnaposok-trilógia forgatása durvább volt, mint maguk a filmek

A komédiák újranézése mellé mi mindenképpen ajánljuk ennek a tucatnyi bizarr ténynek és érdekességnek az áttanulmányozását is, amiket összeszedtünk a forgatásról.

A rendező tényleg sokkolózni akarta a színészeket

A Másnaposok egyik legviccesebb jelenete, amikor egy rendőrautó meglovasítása miatt elkapják Philt, Stút és Alant, akiknek a rendőr felajánlja, hogy elkerülhetik a büntetést, ha vállalják, hogy részt vesznek egy iskolásoknak szóló bemutatón. Mint utóbb kiderül, a gyerekeknek az elektromos sokkoló használatát demonstrálják. Todd Phillips rendező pedig úgy gondolta: még viccesebb lenne a dolog, ha Bradley Coopert, Ed Helmst és Zach Galifianakist tényleg sokkolóznák. Hogy meggyőzze a színészeket, még videókat is mutatott nekik olyan emberekről, akik önként alávetették magukat a műveletnek. Szerencsére a gyártó stúdió Warner Bros. jogi osztálya megneszelte a dolgot, és azonnal leállították a kissé túl lelkes direktort.

Mike Tyson végigkokainozta a forgatást

A filmben a saját maga szélsőségesebb verzióját (?) alakító bokszoló egy interjúban bevallotta, hogy csak azért mondott igent a szerepre, hogy finanszírozhassa belőle a kokainhasználatát. Saját bevallása szerint teljesen szét volt esve a forgatáson, ami minden bizonnyal feltűnt a főszereplőknek is, akiknek köszönettel tartozik, amiért tartották benne a lelket. Ennek ellenére Tysont visszahívták a Másnaposok 2-be is, de a harmadik részben már nem volt benne.

A stáb tiltakozása miatt lefújták Mel Gibson cameóját

Az eredeti tervek szerint Mel Gibson játszotta volna a második film excentrikus tetoválóművészét, de korábbi antiszemita és rasszista megjegyzései miatt a stáb (különösen Zach Galifianakis) ellenérzéseit fejezte ki a dologgal kapcsolatban. Todd Phillips szerint ugyan Gibson nagyon jó lett volna a szerepben, de belátta, hogy a film kollektív művészet, ezért szolidaritást vállalt a csapatával, és végül nem Gibson formálta meg a figurát. Helyettesnek először Liam Neesont kérték fel, de ő nem ért volna rá a szükséges újraforgatások idején, így Nick Cassavetes lett a befutó. Pedig Liam Neeson mekkora lett volna!

Az állatvédők bepipultak a majomhoz kapcsolódó visszatérő poénok miatt

A Másnaposok 2. egyik fontos szereplője az a kis csuklyásmajom volt, akit a főhősök elkezdenek pesztrálni. A sztori szerint a kisállat láncdohányos, és egy kerekasztal-beszélgetésen Phillips azt mesélte, hogy tényleg megtanították cigarettát szívni, és a forgatás végére függővé vált. Ezen állatvédő szervezetek érthető módon nagyon felháborodtak, de később a rendező tisztázta magát, és azt mondta: mindezt csak viccből állította, mert olyan unalmas egy sajtóturné során mindig ugyanazt válaszolni ugyanazokra a kérdésekre. A direktor elmagyarázta, hogy ma már olyan szigorú szabályok vonatkoznak az állatokkal való forgatásra, hogy sosem csinálhatnának ilyesmit.

Az első film miatt el kellett távolítani Ed Helms fogbeültetését

Ed Helmsnek sosem nőtt ki az egyik első foga, ezért tinédzserkorában kapott egy implantátumot. Amikor a Másnaposok forgatásán műfogsorral akarták megoldani azt a poént, hogy Stu elveszítette az egyik fogát, nagyon természetellenesen nézett ki, ezért a színész belement, hogy erre az időre kivegyék az implantátumát. Az eljárás elég fájdalmas volt, de Helms tudta, hogy csak így lehet elérni, hogy a dolog hitelesen fessen a vásznon.

Ken Jeong maga akart meztelenkedni

A teljesen őrült Mr. Chow-t alakító színésznek támadt egy szokatlan ötlete arra vonatkozóan, hogyan lehetne még jobban felturbózni a filmet. A jelenet, amelyben Chow ruhátlanul előugrik egy csomagtartóból, és rátámad Philre, az ő agyából pattant ki – mármint az a része, hogy pucér legyen közben. A képsor felvétele előtti éjszaka megosztotta az ötletet a Philt megformáló Bradley Cooperrel, akinek nagyon tetszett, így előadták a dolgot Phillipsnek is, aki áldását adta rá, amennyiben egyik színész sem érzi magát kényelmetlenül a felvétel közben. A jelek szerint nem érezték!

A Másnaposok 2. forgatására Bill Clinton is kilátogatott

A korábbi elnök nagy rajongója az első Másnaposok mozinak, és a második rész forgatásakor éppen Bangkokban tartózkodott, ahol a megújuló energiaforrásokról mondott beszédet. Még az is felmerült, hogy Clintonnak lehetne egy cameója a filmben, de ez végül sajnos nem valósult meg. A politikust kísérő titkosszolgálati munkatársak arra viszont engedélyt adtak, hogy tegyenek egy kitérőt, és beugorjanak a forgatásra.

Egy kaszkadőr súlyos fejsérülést szenvedett a forgatáson

Scott McLean Ed Helms kaszkadőre volt, és egy autós üldözéses jelenetben ki kellett lógatnia a fejét a száguldó járműből. A kocsi azonban összeütközött egy teherautóval, és a kaszkadőr beütötte a fejét. A szakembert mesterséges kómában tartották a baleset után, annyira súlyosak voltak a sérülései. McLean később beperelte a Warner Bros.-t és a kaszkadőrkoordinátort is, mert véleménye szerint az utolsó pillanatban változtattak a felvétel menetrendjén, és ez okozta a bajt. A férfi több mint egy évig küzdött, hogy fedezzék az orvosi költségeit; végül peren kívüli megállapodás született a felek között.

A Másnaposok 3-ban Zach Galifianakis műpocakot viselt

A második és a harmadik film forgatása között Zach Galifianakis leadott egy jelentős súlyt. Ez azonban eléggé távol állt volna az általa alakított karaktertől, Alantől, így egy protézissel oldották meg a dolgot, amit a színész végig a ruhája alatt viselt – mindez elég kényelmetlen lehetett, de még mindig jobb megoldásnak bizonyult, mintha vissza kellett volna híznia.

Lindsay Lohan nemet mondott Jade szerepére

Jade, a sztriptíztáncosnő szerepét a Másnaposokban eredetileg Lindsay Lohan játszotta volna, akinek az ügynöke keményen lobbizott azért, hogy a dolog összejöjjön. Mivel az illető volt az ügynöke Todd Phillips rendezőnek is, sima ügynek tűnt, de végül maga Lohan hátrált ki, mert nem találta elég ütősnek a forgatókönyvet. A szerep így végül Heather Grahamé lett, Lindsay Lohan pedig valószínűleg azóta is bánja a döntését.

Ed Helms egyszerre forgatta a Másnaposokat és az Office-t

Amikor Ed Helmsnek felajánlották Stu, a fogorvos szerepét, már tagja volt az NBC népszerű sitcomja stábjának. Mivel a Másnaposok és az Office forgatása párhuzamosan zajlott, a színésznek engedélyt kellett kérnie a filmre. Ráadásul a sorozatot Los Angelesben vették fel, a legénybúcsús vígjátékot pedig Las Vegasban, szóval mindez elég kimerítő menet volt Helms számára. Elmesélte, hogy gyakran egész éjszaka forgatták a Másnaposokat, majd hajnal 4-kor elrohant a reptérre, visszautazott az Office stúdiójába, és napközben is dolgozott. „Teljesen szétredbulloztam akkoriban az agyam” – vallotta be a színész, akit a fogimplantátumos esettel együtt a Másnaposok valódi hősének tekinthetünk.

A Másnaposok megtörtént eseten alapul

Vagy legalábbis a magját egy igaz sztori adta. 2002-ben egy Tripp Vinson nevű hollywoodi producert vőlegényként Las Vegasba vittek a haverjai, ahol vad bulizásba kezdtek. Egy csúnya berúgást követően a férfi a barátai nélkül tért magához egy klubban, semmire sem emlékezett, és ki kellett fizetnie egy elég nagy összegről szóló számlát a fogyasztásaik után – amikre természetesen szintén nem emlékezett. Vinson producertársa, Chris Bender úgy gondolta, ebből tök jó vígjáték lehetne, ezért megbíztak egy pár írót, hogy kerekítsék filmforgatókönyvvé az anekdotát, majd elvitték a tervet a Warner Bros.-hoz. Így lett Vinson vicces sztorijából egy egész franchise.


(via ranker.com)