Természetesen olyan alkotásokról van szó, ahol a tudomány központi szerepet kap, csakhogy nem a megfelelő tálalásban, rengeteg hibával vagy adott esetben a rosszfiúként beállítva.
A Peppermint: A bosszú angyala ( 2018) az Elrabolva filmek gondolatmenetét és felépítését követi, már csak azért is, mert ugyanaz a rendező, vagyis a lényeg, attól még, hogy valaki átlagosnak tűnik, lehet halálosan veszélyes.
Természetesen nem az "igazi" doktorról van szó, hanem az egykor őt oly népszerűvé tevő Hugh Laurie-ról, aki most egy simlis angol konzervatív politikust alakít, akinek a szekrényéből csontvázak kezdenek el kipotyogni.
A színésznő elsősorban drámai szerepeiről ismert, de ha kell, komikának is remek – az On-lányban (2001) ehhez nyilván nagy segítség volt a vaskos orosz akcentus.
Sacha Baron Cohen mindig jó, de ő itt csak egy a nagyon nagy rakás nagyon jó színész közül, akik mind azt üzenik nekünk, hogy igenis van értelme a jogainkért harcolni.
A Netflix új sorozata különös magyarázatot ad a Nagy Forradalom kirobbanására: különös kórban szenvedő aljas arisztokraták rémtettei kényszerítették a népet a felkelésre, de az első évadnál még nem szabadul el a pokol.
Ki hinné, hogy már 60 éves fiatalkorunk egyik legnagyobb akciósztárja, Brüsszel büszkesége, az alkalomból pedig összeszedtünk pár dolgot JCVD életéről - nem mindegyikre lehet büszke.
A Hollywoodi őrjárat (2003) meglehetősen vegyes műfajú darab, mint a legtöbb akcióvígjáték, és ilyenkor figyelni kell a hülyéskedés és az akció közötti arányra. Meg arra, hogy a főszereplők bírják egymást...
A Netflix Henry James klasszikus regénye alapján készült új sikersorozata leginkább abban hasznos, hogy végre megtudjuk, miként és milyen szabályok alapján élnek az ódon kúriákat kísértő szellemek.
Amerika számára a már megnyertnek hitt iraki háború keserű kiábrándulás volt, a hazatérő veteránok pedig olyan testi és lelki sérülésekkel küzdenek, amiket szinte lehetetlen feldolgozni. Erről mesél A bátrak hazája (2006).
Újra összeállt a nagy dán csapat, Mads Mikkelsen, Nikolaj Lie Kaas, Nicolas Bro és persze Anders Thomas Jensen író-rendező, hogy egy újabb gonosz és vicces mesét mondjanak el nekünk.
Clooney az irakiak által elrabolt arany nyomába ered Mark Wahlberg és Ice Cube oldalán David O. Russell (Amerikai botrány) korai klasszikusában, hogy aztán közelről is megtapasztják a közel-keleti életérzést.
Mielőtt a zseniális A világítótoronyban szerepelt, megcsinálta a nagyszerű Tenetet és Batmannek állt, Pattinsonnak volt egy kis ballépése, a Hölgy (2018) című western.
Az oroszoknak még zombik sem kellenek ahhoz, hogy egy olyan sorozatot hozzanak össze, mint a The Walking Dead, és az ő verziójuk pont azért olyan jó, mert nem a kiontott belekre, hanem a karakterekre koncentrál.
Mindig mondják, hogy Liam Neeson az első, amúgy remek Elrabolva film óta újra meg újra ugyanazt az akciófilmet készíti el, és most bizonyítani is tudjuk. Új filmje, a Becsületes tolvaj kapcsán néztük át ugyanolyan akcióit.
Persze nem sok jóra számítottunk a TV2 celebtáncoltatója esetében, amit egy latin-amerikai szappanopera sztárral hirdettek, de a produkció pár elemet leszámítva teljesen vállalható.
Neeson új akciófilmje ugyanolyan, mint a többi: ő békésen élné az életét, de valakik felbosszantják, és bántják azt, akit szeret, mire ő rendet vág. Ennyi, csak most kicsit kevesebb az akció.
A Hogyan rohanj a veszTEDbe (2014) eljátszik a tiszteletreméltó műfaj minden elemével, a maga tiszteletlen, infantilis, de a sokszor bugyuta poénok mellett meglepően intelligens módon.
Gondoltad volna, hogy Benedict Cumberbatch, Tim Roth, sőt, a rendezőzseni Martin Scorsese is belebújt már a festőzseni bőrébe? Pedig bele!
Hihetetlen, de már 50 éves a babaarcú Matt Damon, és ezt a kerek évfordulót a - legalábbis szerintünk - legjobb szerepeivel ünnepeljük. Szóljatok, ha kihagytunk valamit!