1960. augusztus 17-én született Sean Penn, a Ments meg, Uram!, a Játsz/ma és a Titokzatos folyó sztárja. Mutatjuk, mely filmjeit sugározzák mostanában a tévécsatornák, és melyek elérhetők a streaming szolgáltatóknál, hogy ti is vele ünnepelhessetek!
John David Washingtont a Tenet után persze már nem apja, hanem saját teljesítménye alapján ítéljük meg, és a Beckett nagyrészt miatta működik olyan jól - igaz, ehhez teljesen le is strapálódik a sivár görög tájon.
Ez itt a Pótvizsga, ahol bevalljuk, hogy igazából nem is láttunk egy-egy kultikus alkotást, de a streaming szolgáltatók segítségével bepótoljuk az évtizedes mulasztásainkat! A mai tétel a 2005-ös Fegyvernepper.
Rövid időn belül a második, a siketséggel és siketekkel kapcsolatba kerülő hősről szóló alkotás jut el hozzánk. A Riz Ahmed-féle A metál csendje után az Apple TV+-on látható CODA (Child of Deaf Adults, azaz siket szülők gyermeke) négy díjat is nyert a Sundance-en – de nem csak ezért érdemes megnézni.
Ízlésről nehéz vitatkozni, kinek ez a film tetszik, kinek az, még az Oscar-díj sem elég, hogy egyformán ítéljünk meg egy alkotást, de a kritikai pontszámokat egyesítő Metacritic oldal mégis mérvadó. Szerintük ezek a legjobb filmek a Netflixen.
Befutott az előzetes is, amiben természetesen elhangzik az elhíresült „Nem volt szexuális kapcsolatom azzal a nővel”- mondat.
A világháborút és a holokausztot a farkasok közt túlélő Misha Defonseca tucatnyi nyelvre lefordított története egyszerűen elképesztő, főleg azért, mert egy szó sem igaz belőle, ahogy az új Netflix dokumentumfilmjéből is kiderül.
Az HBO-sorozat showrunnere, a neves mozifilmes forgatókönyvíró (A harag tüze, A visszaút), Brad Ingelsby mesélt el pár izgalmas részletet egy interjúban.
Egészen valószínűtlen horrorral jelentkezett a Netflix: a címéből az hihetné az ember, hogy a francia Sáskaraj rosszfiúi a címbeli rovarok, pedig van itt egy náluk is pusztítóbb erő!
A színésznő lesz Morticia a galád család Wednesday címen futó, nyolcrészes élőszereplős sorozatában, amit Tim Burton készít el a népszerű streaming platformra.
A Worth című, igaz történeten alapuló dráma mellé egy új horrorsorozat is érkezik szeptemberben a streaming szolgáltató kínálatába. Már előzetes is van mindkettőhöz!
A film rendezői először nem merték megmutatni a színésznek a Doktor Moreau szige forgatásán rögzített kínos jelenetet.
Bár a Copshop abszolút B-kategóriás film, a kissé lecsúszott Gerard Butler és az alapból másodvonalbeli Frank Grillo is láthatóan remekül érzi magát a fekete humorral átitatott, fordulatos akciófilmben. És ez nagyon jól áll neki!
A Vissza a jövőbe kultikus járgányának tervezőjéről a népszerű streaming platform készített kiváló portrésorozatot Mítosz és mogul: John DeLorean címmel.
Az HBO új, háromrészes dokumentumfilmes szériája, az Obama: A tökéletes egység keresése tulajdonképpen csak a régi, de örök kérdést teszi fel: hogy az ördögbe lehetett Amerikának fekete elnöke!
Patrice Toye belga rendezőnő igazán szokatlan témát választott a számos nemzetközi filmfesztivál után nálunk az HBO GO-n debütált Nem vagyok, aki vagyok című alkotásához, amelynek egy pedofil fiatalember a főhőse.
Mutatunk hét gengsztervígjátékot, amiről talán nem is hallottál. Brian De Palmától Amy Heckerlinkig több olyan alkotó is rendezett a műfajban, akiről nem feltételeztük volna. Egytől egyig kiváló alkotásokról van szó, és többet akár azonnal megnézhettek.