A Kultkikötő, a Balaton déli partjának legnagyobb összművészeti fesztiválja immár 12. szezonjának programjaira invitálja régi és új barátait. Három helyszínen, Balatonföldváron, Balatonbogláron és Balatonfenyvesen felejthetetlen nyárestékkel és önfeledt gyermekprogramokkal vár mindenkit a fesztivál csapata.
A Pesti Vigadó szeretettel várja az épület gyönyörű belső terei, történelme, panorámája iránt érdeklődőket.
Új helyszínen, de a régi hangulattal várja a fesztiválozókat az Everness. A tudatosság ünnepére 300 hazai és külföldi előadó, tréner, oktató érkezik, hogy a látogatókat a testi-lelki egészség és önmaguk felé segítse. Feltűnik majd a Balaton partján – többek között- Sebestyén Balázs, Jakupcsek Gabriella, Bársony Bálint, Gánti Bence, Kriston Andrea, Vianna Stibal, online bejelentkezik Mooji és Ken Wilber.
Ha nyár, akkor Óbuda. Idén két és fél hónapig tart az Óbudai Nyár rendezvénysorozata, mely minden évben egyre színesebb és nívósabb. S nem csak ez az egyetlen újdonság, hiszen a kerület kulturális intézményei szinte egymással versengve keresik a közönség kegyét.
A jubileumi évben is öt operabemutatót tartanak, amelyeket rangos, nemzetközi zsűri értékel, továbbá Armel Opera Festival Extra programra és Gálaestre is várják az Armel barátait, az operarajongókat, és az érdeklődő közönséget!
Első alkalommal szentelnek teljes kiállítást Thököly Évának (1659-1716) Fraknó várában: Thököly Imre húga árvaként került az Esterházyak udvarába. I. Esterházy Pál első felesége halála után vette nőül.
The New Power Generation a VeszprémFesten ad tribute koncertet, emellett nem kisebb nevek, mint a Tom Jones, Heather Small, az M People énekese és Richard Bona lesznek a zenei fesztivál idei sztárjai.
A július 12. és 15. között zajló VeszprémFesten a The New Power Generation ad tribute koncertet, emellett nem kisebb nevek, mint a Tom Jones, Heather Small, az M People énekese és Richard Bona lesznek a zenei fesztivál idei sztárjai. A fellépőkön kívül a szabadtéri helyszín is új; a Püspöki Palota rekonstrukciója miatt a színpad leköltözik a História Kertbe, egy zöldebb, kerti-partys környezetbe.
Van, akinek nagy buli, adrenalinbomba, katartikus zenei élmény vagy toleranciaünnep. Újra ingyenes TérTáncKoncert június 10-én a Hősök terén a Fesztiválzenekarral!
Tavaly nyáron több tízezer látogató előtt, minden várakozást felülmúló sikert aratva mutatkozott be Pécsett a Zsolnay Fényfesztivál. Idén június 30. és július 2. között esténként ismét fényárba borul a belváros, az ország legjobb fényfestő csapatai keltenek életre több mint 10.000 négyzetméternyi vetített felületet, mely európai viszonylatban is kimagasló, varázslatos látványosság.
2017. június 5-én, pünkösd hétfőjén a Pünkösdi Királyság újra megnyitja kapuit és egész napos ingyenes családi- és gyermekprogramokkal várja leendő lakóit és jövendőbeli uralkodóit, a Tabán Parkban és a Mesemúzeumban.
Kool & the Gang // Mario Biondi // Matt Bianco feat New Cool Collective // Incognito Paloznaki Jazzpiknik, 2017. augusztus 3-4-5.
Két díva, széles mosolyok és hatalmas tehetségek lépnek színpadra június 8-án a Budapest Parkban. Tavalyi nagy sikerű parkos debütálása után Fábián Juli & Zoohacker tér vissza a Park nagyszínpadára, előttük pedig a friss lemezes Dallos Bogi énekel.
A magyar bélyegkibocsátás 150. évfordulója alkalmából az első magyar bélyeg világhírű különlegességei Budapestre érkeznek. A Bélyegmúzeum jubileumi kiállításának részeként 3 napig lesznek megtekinthetők komoly biztonsági óvintézkedések mellett.
Az opera lehet elgondolkodtató, mégis szórakoztató, sok embernek örömöt okozó játék is. Mozart ördögi tempói, Verdi hangszerelési effektjei mutatják, hogy a nagy elődök bátran nyúltak saját koruk szórakoztató zenéjéhez, hangszereihez. Mi sem egyszerűbb tehát: folytatni e nemes hagyományokat!
Hogy honnan jövünk? Számít az? Olyan korban, amikor kevéssé tudjuk, hogy hová is tartunk, igenis számít.
A Játékszínben nyerhet egyet egy egész évre, csak jegyet kell vennie bármely előadásra. Kölcsönlakást azonban nemcsak nyerhet, nézhet is, ez a címe ugyanis annak a nemrég bemutatott komédiának, amelyben egy szerelmi légyott céljára kölcsönkapott ingatlanban alakulnak a bonyodalmak.
Ünnepeljék a gyereknapot Budapest egyedülálló szabadtéri családi játszóparkjában! 2017. május 28-án vasárnap gyermeknapi meglepetésekkel várják a látogatókat a Tarzan™ Parkban!
A The New Power Generation a VeszprémFesten ad tribute koncertet, emellett nem kisebb nevek, mint a Tom Jones, Heather Small, az M People énekese és Richard Bona lesznek a zenei fesztivál idei sztárjai.
Hazánk legnagyobb életmódfesztiváljára idén 300 külföldi és hazai előadó, oktató és szellemi vezető érkezik, hogy öt napon keresztül segítse a látogatókat saját maguk és egy testileg-lelkileg egészségesebb életforma felé. A tudatosság fesztiválja ezúttal új, tágasabb helyen, Alsóörsön várja vendégeit.