A híd papíron az együttműködésről szól, a gyakorlatban megy az intrika ezerrel. Szerencsére, mert ettől működik.
Augusztus 2-től lehet jelentkezni Az álommeló második évadába, ugyanis Balogh Levente újra keresi elnöki asszisztensét.
A Tyrone klónja a legfeketébb komédia egy fekete közösségről, ahol nagyon furcsa dolgok történnek, de akad három elbaltázott karakter, akik utánajárnak a dolgoknak.
A nyár utolsó hónapjának első hétvégéje nem lesz túl acélos programfronton, de azért találhattok kedvetekre valót, ha szeretnétek. Itt egy kis segítség a választáshoz!
A Rumba – Több mint tánc könnyed, mégis tartalmas nyári vígjáték a társastáncról, a bűntudatról, a jóvátételről és mindenekelőtt
A Star Wars, A Karib-tenger kalózai és a John Wick leforgatása is őrültségnek tűnt elsőre, mégis kasszát robbantott mindegyik.
George Lucas fiatalkori sci-fijétől két görög festő rivalizálásán át addig, hogy létezik-e a piros pirula. Van-e kiút a falanszterből vagy a mátrixból?
Az elemzők szerint minimum nyolcat, de a különféle technikai díjakra is nagy esélyes lesz 2024-ben Christopher Nolan 3 órás drámája.
Egy idős brit katonát alakít a Rge Great Escaperben, aki „megszökik” az idősek otthonából, hogy ott lehessen a normandiai partraszállás 70. évfordulóján Franciaországban.
Tom Hiddleston egyszerűen megunhatatlan a csínytevés asgardi isteneként, és Owen Wilson is csúcsszuper, mint bajszos időjárőr.
Kötelező meztelen fotózás, testsúlyra tett megjegyzések, kéretlen biztatás sztriptíztáncosnők megfogdosására, munka közben alkoholizálás vádja – se vége se hossza a testpozitív mozgalom élharcosa elleni vádaknak.
Augusztus 10. és 12. között zenészek, írók, költők és slammerek töltik meg a Keszthely és Hévíz közelében található Szentgyörgyvár utcáit és tereit a háromnapos Margófeszten. A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Főváros program legnyugatibb csatlakozott településén a látogatók felfedezhetik Zala megye természeti, kulturális és gasztronómiai értékeit, miközben közel 50 zenei és irodalmi program közül válogathatnak a kis település életébe csöppenve.
Az asszírok világának titkaival, történeteivel foglalkozik a Határtalan Régészet című magazin nyári száma. A lapból kiderül, hogy a történelem legnagyobb lakomája 10 napig tartott és óriási mennyiségű ételt és italt szolgáltak fel az Asszír Birodalom fővárosában: többek között 10 ezer ugróegeret is.
Matthew McConaughey helyett ismét Manuel Garcia-Rulfo olvasgatja a dossziékat a menő verdák hátsó ülésén, egy régi gyilkossági ügy felmelegítése azonban alaposan feladja neki a leckét.
Mivel most minden is az agyonmarketingelt Mattel játékbaba körül forog, és mindenki agyát elöntötte a rózsaszín köd, ezért itt az idő, hogy mindent megtudj Barbie-ról.