„Megbeszéltük, hogy meglepem” - A két színész megegyezett abban, hogy tehetnek váratlan gesztusokat a másik felé.
Geszti Péter augusztus 28-án a VIASAT3 képernyőjén tér vissza a televíziós piacra az Adom a napom című műsorral, hogy a legvalódibb találkozásokat hozza el a nézőknek.
Múlt héten indult az RTL-en a Celebrandi című párkereső reality, megnéztük, mennyire voltak kíváncsiak rá az emberek.
Sokszor írtunk már forgatási balesetekről, amelyek a jelek szerint menetrendszerűek Hollywoodban, hiszen újabb színészeket találtunk, akik olyan súlyosan megsérültek egy-egy film munkálatai során, hogy a mai napig emlegetik.
Összesen egyórányi anyagot vágtak ki A sors útvesztői fináléjából; tragikus helyett például boldog befejezést kanyarítottak a végére.
A Színházi Kritikusok Céhe idén 44. alkalommal adja át a Színikritikusok díját, amellyel a 2022/2023-as évad kiemelkedő színházi teljesítményeit ismeri el. A díjátadó gála, amelyen a tatabányai Jászai Mari Színház társulata közreműködik, szeptember 17-én lesz a Katona József Színházban.
A sztárpárkereső hétfő esti adásában a Puskás-Dallos Randiügynökség vakrandit szervezett a társkereső celebek számára – igen változatos eredményekkel.
Első alkalommal találkozhat a magyar nagyközönség Pierre-Auguste Renoir műveivel átfogó, reprezentatív kiállításon a Szépművészeti Múzeum szeptember végén nyíló kiállításán.