George Clooney egyre többet vállal rendezőként, de a túl sok szempontnak való megfelelés kényszere nem tesz jót a filmnek.Clooney
zene: Steve Jablonsky kiadás éve: 2013 kiadó: Varése Sarabande Records játékidő: 55:51Akárhonnan is közelítem meg
zene: Brian Tyler vezényel: Brian Tyler kiadás éve: 2013 kiadó: Hollywood Records játékidő: 75:302008-ban, az első
Rendhagyó módon egy tévéfilmmel foglalkozunk ebben a rovatban, s ennek végtelenül egyszerű oka van: a napokban képernyőre kerülő A berni követ már látatlanban sokkal érdekesebbnek tűnt, mint bármelyik a mozikban bemutatandó amerikai stb. látványosság.
Nem is lehetett volna jobb helyszínt találni: Litkey Farkas Amerre a szél fúj című önéletrajzi könyvét és pályarajzát a Hungexpóban, a Boat Show rendezvényén mutatták be. Ott jártunk és beszélgettünk is a népszerű, tizenegyszeres Kékszalag-győztes vitorlázóval.
Jártatok már főzőiskolában? Manapság számos főzőtanfolyam várja az érdeklődőket, ki-ki eldöntheti, hogy egy, vagy többnapos kurzust választ, vagy hogy mely nemzet konyhájának fogásait szeretné megismerni.
A Juno és az Egek ura rendezője bekopogott a kertvárosi melodrámák ajtaján, és a verandán hagyta a rá jellemző, szerethetően
Ez a könyv egy igazi óda az óriás körtéhez – abszolút kedvenccé is vált, Möbius-szalagként kezdjük újra meg újra a történetet, alighogy véget ért.
Tucadjára lejátszott harcjelenetek, szaftos-szirupos szerelmi sztori, fárasztó plasztikmacsó-szemle. Néhány szóban így foglalható
Véget ért a magyar film tetszhalott állapota, megindult a Vajna-féle filmes úthenger, jönnek, mit jönnek, özönlenek a hazai
Láttam az év első kampányfilmjét, koncert-dokumentumfilmnek volt álcázva, és magyar politikusok helyett egy kanadai tinicsillagot
Soha az életben nem gondoltam volna székely létemre, hogy egy film alatt azt gondoljam: jobb lett volna, ha románul beszélnek
A rabszolgaság az emberi történelem borzalmas szégyenfoltja, a jelenség mélyebb analízise és feldolgozása azonban nem is
Úgy tűnik, közönségfilmeket illetően is igaz, hogy a magyarok nagyjából tíz év csúszással termelik ki egy-egy tendencia itthoni
Ismét egy remake, sóhajthat fel a ma nézője nagyjából minden héten, ráadásul ismét egy olyan filmet „készítenek újra”, amit,
Képzeld el a Gossip Girlt másfél órában úgy, hogy nincs benne semmi Blair szarkazmusából és Chuck fekete humorából, csak
Első randi? Századik randi? Romantikus búvóhely vagy különleges gasztrokaland? Édességre bukik vagy a mediterrán az ő világa? Mutatjuk, merre foglalj.
Manapság hazánkban is egyre több helyen nyílnak olyan bárok, ahol nemcsak iszogatni lehet, hanem jó ár-érték arányú meleg ételeket, salátákat, akár desszerteket is rendelhetünk. Ezek a kocsmakaják általában már messze túlmutatnak a zsíros kenyér vagy a melegszendvics világán.
Ha minden igaz, idén végre ellátnak minket a mozik magyar filmekkel, nyitásként pedig itt a Megdönteni Hajnal Tímeát. Bár