Különleges 2020 címmel versíró pályázatot hirdet felnőttek részére a Petőfi Irodalmi Múzeum tagintézménye, A Magyar Nyelv Múzeuma.
A Ski43 Program Nonprofit Zrt. nevű szervezet országos programja lehetőséget ad minden magyarországi általános iskolásnak, hogy megismerje a közkedvelt téli mozgásformákat a 2020/2021-es síszezonban.
Hátrányos helyzetű fiatal sportolóknak indít ösztöndíjprogramot Buza Dániel sneakerszakértő és csapata. A Rapcity alapító-tulajdonosa a pályázók közül öt feltörekvő kosárlabda-tehetségnek fejenként 250 ezer forint értékben biztosít sporteszközt.
Az óvodások, valamint alsó és felső tagozatos diákok számára kiírt felhívás a társaság által megjelentetett Kalandozás Pemzlivel – Magyarország képekben és rímekben című foglalkoztató kiadványból kiválasztott feladatok megoldásához kapcsolódik.
A karácsonyi előkészületek négyhetes időszaka az advent, a csendes várakozás, reménykedés, befelé fordulás napjait jelenti. A közösségi élet természetesen ilyenkor sem szünetel, hiszen ebben az időszakban szerveződnek, készülnek fel a betlehemesek, a kántálók és egyéb karácsonyi játékok előadói.
Negyedszer indul a DUE Médiahálózat és a Nemzeti Filmintézet közös versenye, a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak, melynek célja, hogy a 14-20 év közötti fiataloknak szórakoztatva adjon átfogó képet és tudást a magyar filmekről, tévésorozatokról és alkotókról.
Minden évben izgalommal várjuk az évjárat első hírnökét. Örömmel jelentjük be: elkészült és október végétől kapható a Vylyan Pincészet újbora, a Bogyólé. Az idei palackokat Győri Katinka Laura, a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatója által tervezett címke díszíti.
A Kozák téri Közösségi Ház fennállásának 45. évfordulója alkalmából „Kozák45 – Élet a falon!” címmel művészeti pályázatot hirdet művészeti képzésben résztvevő diákok számára, amelynek keretében lehetőséget adnak egy művészi festmény kivitelezésére.
A Gyermekjóléti Alapítvány / Országos Mécs László Irodalmi Társaság (Regisztrált Tehetségpont) országos tehetségkereső és tehetséggondozó rajzpályázatot hirdet Legyen jövőnk – jövőnk legyen! címmel.
A könyves kalandtúra hat fordulóból és egy országos döntőből áll. Az elolvasott könyvekhez gondolkodtató és sokszor tréfás feladványok társulnak.
A Ludwig Múzeum a tavalyi évhez hasonlóan idén is meghirdeti nemzetközi kortárs művészeti pályázatát középiskolásoknak. A szakmai zsűri által kiválasztott legjobb magyar projekteket ezúttal is a Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galériában állítják ki, míg az első helyezett a nemzetközi találkozón is bemutathatja művét.
Zenészeknek hirdet pályázatot a VI. kerületi önkormányzat. A koronavírus-járvány nemcsak a mindennapokra, de rengeteg szakmára, munkavállalóra is hatással volt és van a mai napig.
Az EdisonKids, a Ludwig Múzeum és Barabási Albert-László újabb tudományos kihívást tett közzé iskolások számára.
A Da Vinci Media folytatja a Telekommal közös digitális edukációs programját. Legújabb akciójukban digitális szuperhősöket keresnek, akik videópályázatban mutathatják be szuperképességeiket. A vírushelyzetben kialakult fizikai távolság nem kell, hogy egyet jelentsen a közösségi élmény megszűnésével, ha ügyesen használjuk az okoseszközöket.
Egy délutáni tangó az Ifiparkban, egy este a Metro Klubban, egy hajnalig tartó buli a Tabánban vagy egy véget nem érő éjszaka a fő téri művház dohányfüstös nagytermében. Az NKA Hangfoglaló Program, a Hangőr Egyesület és a Volt egyszer egy beatkorszak-blog pénzdíjas felhívására bárki küldhet egy történetet, aki szívesen elmesélné a Kádár-korban esett legkedvesebb, legváratlanabb vagy éppen legviccesebb koncertélményét.
Kevés hálásabb dolog történhet egy dalszerző életében, ha a dalát egy emberként énekli egy stadionnyi közönség - ha pedig mindezt rendszeresen teszi, az sokszoros öröm. Most viszont eljött a pillanat, hogy esélyünk legyen részesülni ebben az élményben, hiszen az MTK labdarúgó csapata új indulót keres. A beérkező pályaművek értékelése során természetesen a közönség szavazata is számít.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az - Emberi Erőforrás Támogatáskezelő segítségével – felhívást hirdetett független előadó-művészek támogatására „Köszönjük Magyarország!” címmel. Az előadó-művészeti szféra – a veszélyhelyzettel összefüggésben kialakított - támogatási rendszere lehetőséget ad az érintett művészek egzisztenciális helyzetének javítására, valamint arra, hogy a pandémiás időszak elmúltával aktív szereplői maradhassanak a kulturális életnek. A támogatás lebonyolításában a nemzetstratégia intézmények és szakmai szervezetek vesznek részt.
Elérhetővé vált az Egy bőröndnyi báb. Papírbábszínházi foglalkoztató kiadvány családokat megszólító Bábos kisokosa.