Igenis vannak jó filmek, nyugtatgatom magam, és nem is nagyon kell erőlködnöm, mert a múlt héten bemutatott A guardista,
Vannak mozik, amiket a látvány ad el – ezen nincs mit sopánkodni, hiszen végül is egy vizuális műfajról van szó. Az már érdekesebb
Bergendy Péter második játékfilmje az '56-os forradalom utóéletének "másik" oldalát, az ügynöksorsot mutatja be. Eszközeiben
Van egyfelől az a közhely, hogy a filmsztárság nem az az örökös boldogság, beérkezettség, kirobbanó kreativitás és véget
Valahol, a szivárványon is túl, ahogy énekelte Judy Garland az Óz, a csodák csodájában, létezik egy másik világ, minek neve Hollywood. A sztárok, a filmcsillagok otthona, akinek fényűző életét irigylik milliók, szerte a világban. A Keresztapa kicsi lányának új filmjéből viszont meg fogjuk látni, egy ilyen sztár körül üresebb űr van, mint fenn az égen, a csillagok körül – a szivárványon túl.
A jól ismert LGT-szám szövegéhez hasonlóan, e filmben is egy kiterjedt baráti társaságba csöppenünk, melyet privát kis ügyek kusza szövete hálóz be. A társaság tagjai apró kis hazugságokkal leplezik és halogatják jelentéktelen elszámolnivalóikat egymással, így tartva fenn a barátság látszatát önmaguk és egymás előtt. Vagy éppen ez, éppen így működik az igazi barátság? Az csak akkor derül ki, ha nagy a baj…
Egy-két Oscart már most borítékolhatunk A segítség című filmnek – megfelelő téma, átgondolt interpretálás, emlékezetes alakítások. És didaktika, ezerrel.
Steven Spielberg hollywoodi rendező Wim Wenders Pinája után újfent bebizonyította: a 3D-s effektust az alkotás feldíszítése
Az írek a leginkább félreértett nép széles e világon. Sokan kérdik például, hogy lehet a szerencsét jelképező lóhere a katolikus
A guardista igazi ínyencség. Ha nem is iskolát teremtő alkotásról van szó, a film mégis magasan kiemelkedik az elmúlt évek
Az új A dolog kivételesen nem remake, hanem előzményfilm, alkotói bevallásuk szerint nem újraforgatni akarták John Carpenter
Lars von Trier a finoman szólva ellentmondásos Antikrisztusa után hirtelen hangnemet váltott, és elkészítette eddigi leglíraibb
Elöljáróban máris szögezzük le, hogy az eredeti film, John Carpenter 1982-ben készült azonos című alkotása minden idők egyik legjobb horrorfilmje, sőt, a nyolcvanas éveknek egyenesen *A* legjobb horrorfilmje. Akár mesterműnek is nevezhetjük. Ebből következik, hogy kritikám tárgyának, a Dolog 2011-es változatának/remake-jének/előzményének/mittudomén-mijének elképesztően nehéz a dolga – túl kell(ene) szárnyalni a túlszárnyalhatatlant.
Ahogy ma a pénz, úgy a jövőben (vagy egy párhuzamos univerzumban?) az idő a fizetőeszköz. Ráadásul az emberek 25éves koruk után nem öregszenek: aki halmozza a perceket, örökké fiatal marad, aki viszont nem rendelkezik tengernyi idővel, az egy darabig tengődik, aztán vagy más idejét rabolja, vagy meghal.
Mint azt önök is jól tudják, Karel Zeman kiváló filmművész volt, a második világháború utáni csehszlovák mozi nagy formátumú
A Guardista megosztó főszerepére komoly kihívás lehetett megtalálni a kifogástalan színészt. Martin McDonagh (Erőszakik)
Az én időmben persze még John Wayne érkezett Chicagóból Londonba, elkapni és/vagy hazavinni valami híres bűnözőt, és Richard
Ha nem őrölte volna fel Lars von Trier M/melankóliája a lelkemet, most kitörő lelkesedéssel tudnám köztudomásra hozni, hogy
Éjfekete, a politika korrektséget rendre kikezdő humorral átitatott buddy movie-t készített az Erőszakikat jegyző Martin
A három Kémkölykök-film után itt a negyedik, ráadásul nemcsak három dimenzióban, hanem négyben: a mozi meghatározott pillanataiban illatkártyát kell szagolni, hogy az élmény teljesebb legyen. Más kérdés, hogy mindeközben egy gyengén összetákolt családos és gyerekes kém-sztorit láthatunk, a szó szoros és átvitt értelmében.