Feltűnően sok gyerekfilm érkezik a nyár végére, de igazán nagy durranás kevés lesz, igazán pedig egyedül a Stephen King regény alapján készült A setét toronyt várjuk, de azt eléggé.
A színész, aki a Zsivány Egyesben hordta a fekete páncélt, filmforgatás miatt mondott le egy Star Wars-találkozót.
Mindig is keresett színésznő volt az egykori dél-afrikai szépségkirálynő, sőt, Oscar-díja is van már, mégis jól karbantartott negyvenesként aratja legnagyobb sikereit, most például a Berlinnek álcázott Budapesten Atomszőkeként.
Bár Christopher Nolan alkotása magával ragadó és hiteles háborús film, történelmi szempontból mégis akadnak benne hibák, igaz, van, ami szándékosan került ide, megkönnyítendő a néző dolgát.
A színészek is emberek, olykor nekik sem sikerül uralkodniuk magukon a forgatásokon. Szerencsére ekkor is forog a kamera, a cikkben a végeredmény.
A Ready Player One előzetese instant geekorgazmus, és mutatunk még egy négy perces trailert Az Igazság Ligájához.
Thor természetesen a mennydörgés istene, ami azért nem hangzik olyan jól, mint a halál istennőjének lenni. Ezt dörgölik hősünk orra alá a szupermenő, a Comic-Conra időzített új előzetesben.
Hősnőnk búbánatában elhunyt kedvese telefonjára ír szöveges üzeneteket- igen, SMS-t! -, és legnagyobb döbbenetére választ is kap rájuk. Persze van logikus magyarázat a dologra, de az senkit sem érdekel!
Nem Christopher Nolan - különben nagyszerű - Dunkirkje az első olyan film, amely egy megalázó katonai vereségből kíván fényes (propaganda)győzelmet kovácsolni, és nem is az utolsó.
J.D. Salingert Nicholas Hoult alakítja, a film többek között arról az időszakról szól, amikor megírta a mára már klasszikusnak számító Zabhegyezőt.
Jo Nesbøval aligha lehet tévedni, a svéd Tomas Alfredson pedig eleve nem az a rendező, aki tévedni szokott, és Michael Fassbenderért is tűzbe tennénk a kezünket. Októberben jöhet a Hóember, addig is itt az első előzetes.
A meglepő lista azt sugallja, hogy a regényeiben a legnagyobb gonoszságokra képes író valójában egy kedves, romantikus lélek.