Lassan az ősz közepéhez érünk, így aztán bezárnak a szabadtéri szórakozóhelyek, köztük a Budapest Park is elbúcsúzik a nagyközönségtől erre az idényre. Előtte azonban még négy hatalmas bulival várják a magyar zenék szerelmeseit egy fergeteges záróhét során.
81 éves lenne minden idők egyik legnagyszerűbb zenésze és dalszerzője, a The Beatles ikonja, John Lennon. Bár az ember, aki nélkül a pop-és a rockzene nem olyan lenne, ahogyan ma ismerjük, már több mint 40 éve nincs köztünk, tragikusan rövid életéről számos érdekes információ áll rendelkezésünkre. Ezekből válogattunk össze most néhányat a zenészóriás születésnapja alkalmából.
Hihetetlen, de már 1 éve, hogy nincs velünk minden idők egyik legzseniálisabb és legnagyobb hatású gitárosa, Eddie Van Halen. A szomorú apropó kapcsán összegyűjtöttünk néhány olyan infót, amit talán máshol nem hallhattál még a legendás zenészről.
Alig több mint két héttel azután, hogy egy vicces videóüzenetben tudatták a világgal, hogy 2022 nyarán világkörüli turnéra indulnak, a legendás banda most a koncertkörút állomásait is nyilvánosságra hozta.
Budapesti koncert, csodával határos gyógyulás, új videoklip és egy visszavonulás - íme az elmúlt néhány nap legfontosabb bejelentései a nemzetközi rocksztárok háza tájáról, egy csokorba szedve.
Bár az 1954. október 3-án született gitáros karrierje fájóan rövid időszakot ölel fel, a texasi Dallasban született zenésznek mindössze néhány év is elég volt ahhoz, hogy megreformálja a blues gitározáshoz való hozzáállást és örökre a műfaj egyik legnagyobb ikonjává váljon. Vele kapcsolatban szedtünk össze néhány érdekes infót pályafutása elejétől egészen tragikus haláláig és máig tartó hatásáig.
Az elmúlt másfél évben szinte teljes mértékben kénytelenek voltunk lemondani a külföldi előadók fellépéseiről, szerencsére azonban úgy tűnik, hogy ennek az időszaknak vége, hiszen igazi rocksztár dömping várható Budapesten a következő hónapokban. A korábban bejelentett előadók mellé most megérkeztek a legújabb nevek: Patti Smith még idén, a Måneskin, a Tool és a Scorpions pedig jövőre látogat el hozzánk.
A legendás banda két hónapon belül már a második számot húzza elő a fiókjából, és ez utóbbi szerencsére határozottan jobban sikerült, mint elődje.
A TPSRPRT a Keret Kikeltetőben robbant be, most pedig itt a zenekar első nagylemeze. Az anyag az 1 címet viseli, utalva arra is, hogy ez az eddig csakis DIY felvételeket készítő formáció első stúdióban rögzített anyaga. Neutrális miniverzum, zajos megőrülés és zene introvertált pillanatokhoz a TPSRPRT-től lemezen, élőben pedig szeptember 1-jén az A38 Hajón.
A PORT.hu szerkesztőségében körbeküldött közvélemény kutatás olyan jól sikerült, hogy végül szinte mindenki kimondta féltve őrzött titkait, mi pedig most elétek tárjuk a porfelhővel övezett Nagyszínpados víziókat a jövő évi Sziget kapcsán.
Lassan elkezdhetünk bemelegíteni az új színházi évadokra, a szeptember beköszöntével pedig levezethetjük a nyári pörgést egy jó kis Rockfesztivállal a Madáchban hamarosan bemutatásra kerülő Rocksuli apropóján vagy a Vidéki Színházak Fesztiváljával a Pesti Magyar Színházban.
A nosztalgikus darabok a színházakban, régi dallamok az Arénában és IFI Parkban és a Vajdahunyadvári Zenés Estéken, majd megnyugvás és jövőbelátás a MOM-ban.
A fővárosi Orient Fall hosszas várakozást követően a 2015 végén bemutatott nagysikerű ’Fractals’ című nagylemeze után a napokban
Végre egy sztártestépítő, akinek összejöhet, ami az osztrák születésű Schwarzeneggernek csak álom volt!