És egyszer csak… címmel, dupla epizóddal debütált az HBO GO-n a Szex és New York-sorozat és -mozifilmek várva várt folytatása – amit sajnos kár volt annyira várni.
Sarah Jessica Parker határozott és erős újságíró karaktere, Carrie Bradshaw valójában szalonrasszista, a biszexualitást megbélyegző, a közéletben járatlan számítástechikai analfabéta volt? Nagyon úgy fest...
Ki hitte volna, hogy a Star Wars két droidját alakító színész nem kedvelte egymást? Vagy hogy az Ének az esőben csókjelenete borzalmas volt Debbie Reynolds számára. A Szex és New York két sztárjáról nem is beszélve!
Múltkori cikkünk után bővítettük a kört, és a tehetségükhöz képest túlértékelt színészeket követően most azokat a sztárokat gyűjtöttük össze, akik kifejezetten tehetségtelenek, mégis jó színésznek (vagy egyáltalán színésznek) vannak elkönyvelve.
A Roald Dahl-féle Boszorkányok mellett ez volt gyerekkorunk kedvenc boszis filmje, így tíz kulisszák mögötti érdekesség összegyűjtésével ünnepeljük meg, hogy ismét leadják a tévében.
Azt már tudjuk, hogy Mr. Big benne lesz az And Just Like That… címen készülő folytatásban – de rajta kívül kik lesznek még ott Sarah Jessica Parker, Kristin Davis és Cynthia Nixon oldalán?
Íme az a 10 színész, akit a legidegesítőbbnek tartunk, mégis jól megy a szekerük, mert attól, hogy irritálóak, még lehetnek tehetségesek, szorgalmasak vagy csak szerencsések. Nem mindegyikkel fogtok egyetérteni.
Keira Knightley nemrég kinyilvánította, hogy nem hajlandó többé megválni a ruháitól egy film kedvéért. Ezzel persze közel sincs egyedül Hollywoodban. Lássuk hát hasonlóan gondolkodó kollégáit – egészen meglepő nevek is lesznek köztük!
Sarah Jessica Parker egy interjúban mesélt arról, hogy az HBO Maxon And Just Like That... címmel feltámadó szériának a világjárvány is szerves része lenne.
Az örömhírt maga Carrie Bradshaw, azaz Sarah Jessica Parker hozta nyilvánosságra az Instagram-oldalán. Az új széria címe: And Just Like That…, és nem minden főszereplő tér vissza benne.
A Szex és New York színésznője most először szólalt meg a #MeToo kampány során az őt ért szexuális inzultussal kapcsolatban. Egy rádióműsorban borította a bilit.
Három főszereplő és a sorozat és a filmek író-rendezője mesélt róla, hogyan nem jött össze Kim Cattrall miatt a harmadik rész.
A ma 53 éves színésznőt nem csak a Szex és New York miatt szeretjük, már ha tényleg szeretjük. Az alkalomra itt van néhány érdekesség róla, a cipőiről és az exeiről.
A színésznő a közösségi médiában posztolt részvétnyilvánítást írt Kim Cattrallnek, akinek a múlt héten hunyt el bátyja, de ezt Cattrall kikérte magának.
A színésznőt egy tévéműsorban kérdezték a Samatha Jones-t alakító színésznőről, és a beszélgetés addig merészkedett, hogy a Szex és New York lehetséges folytatásáról is beszélt.
Sarah Jessica Parker már egy éve eteti a rajongókat a film tervével, erre most Kim Cattrall bemondta az unalmast.