Az aktuális rész ismertetője: Egy középiskolás fiú vizsga közben hirtelen szédülni kezd, majd eszméletét veszti. A betegfelvételi lap szerint a pulzusa már a kórházba szállításakor nagyon alacsony volt és azóta is folyamatosan esik. Teljesen ki van ütve, ezért House valamilyen újfajta drogra gyanakszik, de a csapat többi tagja szerint a tünetek magyarázatára annyi más lehetőség merül fel, ám egyben azért megegyeznek: valamilyen szerves foszfát okozta halálos mérgezésről van szó. Matt-tet nem sokkal később egy súlyos roham után pedig már csak gépekkel lehet életben tartani. Majd úgy tűnik, hogy végre meg van a megoldás, ám ekkor újabb súlyos állapotban lévő beteg érkezik, ugyanazzal a tünet-együttessel. A két fiú életében azonban csak egy közös pont van, hogy egy gimnáziumba járnak... Eközben Cameron rádöbbenti Foreman-t, hogy mindenben egyre jobban hasonlít Doktor House-ra, House-ba pedig beleszeret egy ambuláns betege, egy 80 év feletti különös idős hölgy.
A műsor ismertetése: Dr. Gregory House zord külseje és mogorva stílusa első látásra nem éppen bizalomgerjesztő. A különc orvos határozott elve ráadásul a következőképpen hangzik: a betegséget kell kezelni és nem a beteget, hiszen a betegeket csak arra "találták ki", hogy az orvosok munkáját nehezítsék. Öntörvényű, renitens alak, de kétségtelenül hatalmas szaktekintély. Kis csapata csupa lelkes és ígéretes fiatal orvosból áll, akiket ő maga válogatott ki - persze sajátságos kritériumok alapján. Számára egy dolog fontos igazán: hideg fejjel megoldani az ügyet, vagyis felfedni a betegség mivoltát és bizonyítást nyerni. S még egy fontos információ Doktor House-ról: Igyekezz őt nem megzavarni délután egy óra körül, kedvenc kórházsorozata közben.
Hozzászólások