Általános iskolásként ismerkedett meg a színházzal, a szinkronnal és a televízióval. A Színjátékország nevű kreativitás, készség- és személyiségfejlesztő stúdiójának növendéke volt.
Tizenévesen többszörös országos bajnok sportlövész volt. Ebben az időben már rendszeresen szinkronizált, például Róbert Gida hangját is ő kölcsönözte a Micimackóban.
Élete első nagy filmszerepét Szántó Erika Gaudiopolis című filmjében kapta. Igazi ismertséget a Szomszédok című teleregény szerzett számára, ahol évekig alakította Kristófot, a sorozat Julcsijának (Ábel Anita) udvarlóját. Magántanulóként érettségizett a Táncművészeti Főiskola Gimnáziumának néptáncos osztályában.
18 évesen vették fel a Színház- és Filmművészeti Egyetem színész szakára, Benedek Miklós osztályában diplomázott. Felvételt nyert a posztgraduális színházrendezői szakra is, amit azonban nem végzett el. Két évet töltött a Vígszínházban, majd a Budapesti Kamaraszínház szerződtette le.
Öt éven keresztül a Gödöllői Művelődési Ház igazgatója volt. A Barátok Közt című tv-sorozatban nap mint nap láthatjuk a képernyőn. Mindemellett a Klubrádióban is műsort vezet szombat délelőttönként.
Személy
Németh Kristóf
-
2021
Keresztanyu színész színész (magyar vígjátéksorozat, 2021)
-
RTL:
- hétfő (okt. 7.) 16:35,
- kedd (okt. 8.) 16:35,
- szerda (okt. 9.) 16:35,
- csütörtök (okt. 10.) 16:35,
- péntek (okt. 11.) 16:35,
- hétfő (okt. 14.) 16:35,
- kedd (okt. 15.) 16:35,
- szerda (okt. 16.) 16:35,
- csütörtök (okt. 17.) 16:35
-
RTL:
-
2019
Drága örökösök színész színész (magyar filmsorozat, 65 perc, 2019)
-
VIASAT2:
- hétfő (okt. 7.) 20:10,
- hétfő (okt. 7.) 21:15,
- kedd (okt. 8.) 06:55,
- kedd (okt. 8.) 07:55,
- szerda (okt. 9.) 06:25,
- szerda (okt. 9.) 07:30,
- csütörtök (okt. 10.) 07:20,
- csütörtök (okt. 10.) 08:30,
- péntek (okt. 11.) 07:15,
- péntek (okt. 11.) 08:25,
- szombat (okt. 12.) 15:35,
- szombat (okt. 12.) 16:40,
- szombat (okt. 12.) 17:50,
- szombat (okt. 12.) 18:50,
- szombat (okt. 12.) 19:55,
- vasárnap (okt. 13.) 15:30,
- vasárnap (okt. 13.) 16:25,
- vasárnap (okt. 13.) 17:35,
- vasárnap (okt. 13.) 18:45,
- vasárnap (okt. 13.) 19:55,
- hétfő (okt. 14.) 07:15,
- hétfő (okt. 14.) 08:20,
- kedd (okt. 15.) 07:30,
- kedd (okt. 15.) 08:35,
- szerda (okt. 16.) 07:25,
- szerda (okt. 16.) 08:25,
- csütörtök (okt. 17.) 07:20,
- csütörtök (okt. 17.) 08:25,
- péntek (okt. 18.) 07:25,
- péntek (okt. 18.) 08:25,
- szombat (okt. 19.) 15:50,
- szombat (okt. 19.) 16:50,
- szombat (okt. 19.) 17:55,
- szombat (okt. 19.) 19:00,
- szombat (okt. 19.) 20:00,
- vasárnap (okt. 20.) 15:35,
- vasárnap (okt. 20.) 16:40,
- vasárnap (okt. 20.) 17:50,
- vasárnap (okt. 20.) 18:55,
- vasárnap (okt. 20.) 20:00
-
VIASAT2:
- 2008
-
2006
Tibor vagyok, de hódítani akarok színész színész (magyar vígjáték, 80 perc, 2006)
-
RTL HÁROM:
- csütörtök (okt. 10.) 05:20
-
RTL HÁROM:
- 1999
- 1998
-
1997
Csinibaba színész színész (magyar zenés vígjáték, 100 perc, 1997)
-
Magyar Mozi TV:
- szombat (okt. 12.) 21:05,
- vasárnap (okt. 13.) 14:25
-
Magyar Mozi TV:
- 1989
- 1989
- 1987
-
Barátok közt színész színész (magyar filmsorozat)
-
RTL GOLD:
- vasárnap (okt. 6.) 21:15,
- vasárnap (okt. 6.) 21:45,
- hétfő (okt. 7.) 09:25,
- hétfő (okt. 7.) 09:55,
- hétfő (okt. 7.) 10:30,
- hétfő (okt. 7.) 11:00,
- hétfő (okt. 7.) 20:00,
- hétfő (okt. 7.) 20:40,
- hétfő (okt. 7.) 21:15,
- hétfő (okt. 7.) 21:50,
- kedd (okt. 8.) 09:35,
- kedd (okt. 8.) 10:05,
- kedd (okt. 8.) 10:40,
- kedd (okt. 8.) 11:10,
- kedd (okt. 8.) 20:00,
- kedd (okt. 8.) 20:35,
- kedd (okt. 8.) 21:20,
- kedd (okt. 8.) 21:55,
- szerda (okt. 9.) 09:25,
- szerda (okt. 9.) 09:55,
- szerda (okt. 9.) 10:30,
- szerda (okt. 9.) 11:00,
- szerda (okt. 9.) 20:00,
- szerda (okt. 9.) 20:40,
- szerda (okt. 9.) 21:15,
- szerda (okt. 9.) 21:50,
- csütörtök (okt. 10.) 09:35,
- csütörtök (okt. 10.) 10:10,
- csütörtök (okt. 10.) 10:40,
- csütörtök (okt. 10.) 11:10,
- csütörtök (okt. 10.) 20:00,
- csütörtök (okt. 10.) 20:40,
- csütörtök (okt. 10.) 21:15,
- csütörtök (okt. 10.) 21:55,
- péntek (okt. 11.) 09:35,
- péntek (okt. 11.) 10:10,
- péntek (okt. 11.) 10:40,
- péntek (okt. 11.) 11:10,
- péntek (okt. 11.) 20:00,
- péntek (okt. 11.) 20:35,
- péntek (okt. 11.) 21:15,
- péntek (okt. 11.) 21:50,
- szombat (okt. 12.) 09:45,
- szombat (okt. 12.) 10:15,
- szombat (okt. 12.) 10:45,
- szombat (okt. 12.) 11:15,
- szombat (okt. 12.) 20:00,
- szombat (okt. 12.) 20:30,
- szombat (okt. 12.) 21:15,
- szombat (okt. 12.) 21:45,
- vasárnap (okt. 13.) 08:45,
- vasárnap (okt. 13.) 09:15,
- vasárnap (okt. 13.) 09:50,
- vasárnap (okt. 13.) 10:20,
- vasárnap (okt. 13.) 20:00,
- vasárnap (okt. 13.) 20:35,
- vasárnap (okt. 13.) 21:15,
- vasárnap (okt. 13.) 21:45,
- hétfő (okt. 14.) 09:40,
- hétfő (okt. 14.) 10:15,
- hétfő (okt. 14.) 10:40,
- hétfő (okt. 14.) 11:15,
- hétfő (okt. 14.) 20:00,
- hétfő (okt. 14.) 20:40,
- hétfő (okt. 14.) 21:15,
- hétfő (okt. 14.) 21:55,
- kedd (okt. 15.) 09:25,
- kedd (okt. 15.) 09:55,
- kedd (okt. 15.) 10:25,
- kedd (okt. 15.) 11:00,
- kedd (okt. 15.) 20:00,
- kedd (okt. 15.) 20:35,
- kedd (okt. 15.) 21:10,
- kedd (okt. 15.) 21:50,
- szerda (okt. 16.) 09:40,
- szerda (okt. 16.) 10:10,
- szerda (okt. 16.) 10:40,
- szerda (okt. 16.) 11:10,
- szerda (okt. 16.) 20:00,
- szerda (okt. 16.) 20:35,
- szerda (okt. 16.) 21:15,
- szerda (okt. 16.) 21:50,
- csütörtök (okt. 17.) 09:25,
- csütörtök (okt. 17.) 09:55,
- csütörtök (okt. 17.) 10:30,
- csütörtök (okt. 17.) 11:00,
- csütörtök (okt. 17.) 20:00,
- csütörtök (okt. 17.) 20:40,
- csütörtök (okt. 17.) 21:15,
- csütörtök (okt. 17.) 21:50
-
RTL GOLD:
-
2022
A feleség negyvennél kezdődik rendező Bemutató 2022. augusztus 18.
-
Pest Megyei Könyvtár Színházterme - Szentendre
Jegy
- október 18. (péntek) 19:00
-
Belvárosi Színház - Budapest
Jegy
- október 29. (kedd) 19:00
-
Pest Megyei Könyvtár Színházterme - Szentendre
Jegy
-
2022
A feleség negyvennél kezdődik producer Bemutató 2022. augusztus 18.
-
Pest Megyei Könyvtár Színházterme - Szentendre
Jegy
- október 18. (péntek) 19:00
-
Belvárosi Színház - Budapest
Jegy
- október 29. (kedd) 19:00
-
Pest Megyei Könyvtár Színházterme - Szentendre
Jegy
-
2022
A feleség negyvennél kezdődik szereplő Bemutató 2022. augusztus 18.
-
Pest Megyei Könyvtár Színházterme - Szentendre
Jegy
- október 18. (péntek) 19:00
-
Belvárosi Színház - Budapest
Jegy
- október 29. (kedd) 19:00
-
Pest Megyei Könyvtár Színházterme - Szentendre
Jegy
-
2018
Valami csajok rendező
-
2017
A miniszter félrelép színész Bemutató 2017. szeptember 15.
-
Belvárosi Színház - Budapest
Jegy
- november 15. (péntek) 19:00
-
Mátra Művelődési Központ - Gyöngyös
Jegy
- december 10. (kedd) 19:00
-
Gárdonyi Géza Színház - Eger
Jegy
- december 15. (vasárnap) 19:00
-
Erkel Ferenc Művelődési Központ - Gyula
Jegy
- december 18. (szerda) 19:00
-
Belvárosi Színház - Budapest
Jegy
- január 4. (szombat) 15:00
-
Belvárosi Színház - Budapest
Jegy
- január 4. (szombat) 19:00
-
Belvárosi Színház - Budapest
Jegy
-
2016
A hűtlenség ára színész Bemutató 2016. május 14.
-
2016
Valami csaj(ok) rendező Bemutató 2016. december 15.
-
2016
Billy Elliot - a Musical színész Bemutató 2016. július 29.
-
2014
Gyilkosság telefonhívásra színész Bemutató 2014. február 27.
-
2013
Jövőbarát sztárgála - Minden másképp van házigazda
-
2013
Párnakönyv színész Bemutató 2013. február 12.
-
2013
A fáklya kialszik színész Bemutató 2013. augusztus 2.
-
2012
Kék róka színész Bemutató 2012. április 1.
-
2012
Abigél színész
-
2012
Orfeum Kabaré szereplő
-
2012
Egyenlőség színész Bemutató 2012. november 16.
-
2011
Takáts Alice színész Bemutató 2011. február 26.
-
2011
A vihar kapujában színész Bemutató 2011. december 10.
- 2011
-
2009
Liliom színész Bemutató 2009. május 16.
-
2008
Galócza színész Bemutató 2008. március 5.
-
2008
Dandin György, avagy a megcsúfolt férj színész Bemutató 2008. június 30.
-
2007
Egy szerelem három éjszakája színész
-
2007
Szeget szeggel színész Bemutató 2007. december 14.
-
2006
A Három Testőr színész Bemutató 2006. október 13.
-
2006
Spanyol tragédia színész Bemutató 2006. december 17.
-
2006
Angyal és Kádár színész Bemutató 2006. október 20.
-
2005
Álmodozók a falvédőről színész Bemutató 2005. március 19.
-
2005
Morus színész Bemutató 2005. október 22.
-
2004
Durr bele színész Bemutató 2004. október 9.
-
2004
Sötétség délben színész Bemutató 2004. február 29.
-
2000
Időzavar színész Bemutató 2000. október 15.
-
2000
Az öreg hölgy látogatása színész Bemutató 1998. szeptember 27.
-
2000
Figaro házassága színész Bemutató 2000. április 29.
-
2000
Bűntény a kecskeszigeten színész
-
2000
Életem, Zsóka! színész Bemutató 1999. december 10.
-
2000
Haramiák (Banditák) színész Bemutató 1998. december 5.
-
2000
Szappanopera színész Bemutató 2000. december 20.
-
Love.hu producer
-
Szappanopera rendező
-
Szappanopera producer
-
2024. szeptember 9.: Sztárbox: a nézők szerint szabálytalankodott a Pap Dorcit legyőző Schóbert Lara A Sztárbox második adása is izgalmas volt. -
2021. január 4.: Keresztanyu - Molnár Piroska vezeti az inkompetens csempészbagázst, és őt szeretjük Bizonyos értelemben a Drága örökösök folytatásáról van szó, a műfaj, a... -
PORT.hu 2017. április 11.: A fél Barátok közt-szereplőgárda benne volt a Szomszédokban Kertész Géza Julcsi lovagja, Berényi András strandgatyás amorózó, Vili bácsi...
Hozzászólások