A 47 Ronin (2013) az egyik legnemesebb japán legendát dolgozza fel, igaz, nyugati szempontból, és különböző vad fantasy elemekkel, de nem ez volt az eredeti elképzelés.
Adott a kisebb stikli miatt börtönbe került szerelőzseni, aki a rendőség autóit tuningolja, és akinek mentorát korrupt zsaruk ölik meg. Vajon pont egy spéci verdával áll bosszút? Vajon hasonlít mindez a Halálos iramban-filmekre?
Egy spanyol üzletember érkezik egy meg nem nevezett afrikai országba, hogy rátaláljon egy régi barátra és elsimítson egy nemzetközi konfliktust, és közben megmenti a kedves fekete embereket - ahogy Hollywoodban szokták.
Filmek, amikben valakiről azt hittük, hogy jó, igazából ő a gonosz, és lehet, hogy az, akit rossznak hittünk, mégis jó, avagy van, amikor megvezet minket a rendező. Vigyázat, itt nem egy spoiler van, itt MINDEN spoiler!
Még az angol gyarmatosítók érkezése előtt játszódik a Holt földeken (2014), amikor a törzsek napi szinten csaptak össze egymással a dicsőségért, a zsákmányért vagy – mint esetünkben – a bosszúért.
Még csak február van, jönnek majd új versenyzők is, de az év eddigi legpocsékabb vígjátékát a baráti Lengyelországban készítették, egy túlkoros tinivígjátékba oltott humortalan horrorparódiát.
Az utóbbi állítás nyilván kicsit erős, de a Charlie Wilson háborúja arra is kitér, hogy mit okozott az amerikai külpolitika szűklátókörűsége. Zűrzavart és újabb vérontást.
Ne tévesszen meg senkit az előzetes és a felvezetés, az embereket megszálló gonosz lelkeket a túlvilágra visszapateroló démonvádászok meséje nagyon is húsba vágó kérdéseket jár körül a Netflixen.
A Sötétkék égbolt pont ugyanakkor jött ki, mint Michael Bay háborús eposza, itt is két vadászpilóta lesz szerelmes ugyanabba a lányba, és helyi viszonylatban ez is gigaprodukciónak számított, bár nyilván vannak különbségek.
1970-ben tüntetők zavarták meg a Miss World szépségversenyt Londonban, az HBO filmje szerint örökre megváltoztatva a verseny arculatát és megítélését. De azok a feministák, akiket itt látunk, nem tűnnek nagy rendbontóknak.
Az olajválság kellős közepén rukkolt elő energiatakarékos háromkerekű autójával az ötgyerekes Liz Carmichael, mondván, ez a megoldás minden problémára. De volt, amit nem mondott el.
A történet kísértetiesen hasonlít egy vagy akár több másik film sztorijához, pedig nyilván nem koppintásról van szó, de a lényeg az, hogy a megtámadott rabszállító autó története baromi izgalmas.
Ki gondolta volna, hogy ennyi mindent lehet a franciakártyával csinálni, azt, hogy ennyi Oscar-díjas jött itt össze, vagy azt, hogy majdnem meghalt a film női főszereplője! Összeszedtük az érdekességeket.
Azt veszed észre, hogy bár Brad Pitt a főszereplő, nem rá figyelsz, mert van, hogy valaki a legkisebb szerepből a legtöbbet hozza ki. Első cikkünk folytatásában elsősorban az olvasók javaslatai szerepelnek!
Az amerikai igazságügyi rendszer furcsasági adják Sean Connery filmje alapját, ahol a színészlegenda a jogtudományok doktorát alakítja, de nem unalmas tárgyalótermi drámát látunk.
Bár a légicsaták látványosak, hitelesek, akárcsak minden, ami magával a háborúval kapcsolatos, ennek az igaz történetnek vannak elemei, amik első blikkre is forgatókönyvírói leleménynek tűnnek, és pont ezek húzzák vissza a filmet.
Egy rövid kis mondat, Kígyók a fedélzeten, ami egyszerre a film címe, tartalma és legfőbb vonzereje, főleg, ha Samuel L. Jackson még cifrázni is tudja.
Martin Scorsese, David Fincher, Brian De Palma és a szakma más titánjai is megcsinálták a maguk videóklipjeit, többnyire olyan zenészeknek, akiket amúgy is bírtak. Lássuk a listát!
A Guillermo Del Toro által megalkotott Pokolfajzatból kisebb filmes legenda lett, de a régóta várt harmadik rész helyett egy rebootot kaptunk, a kérdés az, szeretjük-e.
Végül is nem kell sok minden egy westernhez: pár koszlott helyszín, néhány ellenszenves alak, a hős, akinek múltja van, és valaki, akinek jövője. Mindezt kipipálhatjuk az HBO vadnyugati filmjében.