Végre Magyarországra is megérkeztek a feltölthető ajándékkártyák! Ez az új ajándékozási forma nagyon praktikus, hiszen az ajándékozó tetszés szerinti összeggel töltheti fel, míg a megajándékozott választása szerint sokféle termékre és szolgáltatásra válthatja be. Ugyanakkor eredeti ajandékötlet is.
Ha olyan programot kerestek, ahol a család minden tagja egyformán jól érezheti magát, akkor a MINIVERSUM-ban a helyetek!
Igazi élményprogram gyerekes családoknak, de egy jó lehetőség a karácsonyi ajándékok beszerzésére is! 2000-féle kipróbálható társasjáték újdonságokkal, 3000 m2-en, 6 teremben, 60 játékmesterrel. Idén már külön gyerekteremmel is várjuk a 3-7 éveseket!
Három kontinensről, 19 ország, összesen 32 fiatal tehetsége jelentkezett a 2. Budapesti Nemzetközi Gitárversenyre. A klasszikus zene rajongói barokk művek és szonáták mellett a versenyzők szabadon választott programját hallgathatják meg november 6. és 9. között, míg november 11-én a Zeneakadémia Nagytermében megrendezendő döntőn ritkán hallott, kifejezetten gitárra írt spanyol és brazil versenyművek közül választhatnak a művészek.
Az 5000 m2-es óbudai tudományos szórakoztatóközpontban játszva megismered a minket körülvevő világot.
5000 m2-en, több mint 250 játékkal várunk benneteket a megújult Csodák Palotájában. Az idén 21 éves intézmény a Camponából Óbudára költözött. A Csopában két szinten az óvodásoktól a felnőttekig, minden korosztály találhat magának több órás elfoglaltságot.
Jelentős átalakítások történtek az Örkény Színházban: teljesen megújult a nézőtér. Shakespeare IV. Henrik c. drámájának bemutatója október 14-én volt Mácsai Pál rendezésében, a premierközönség elsők között próbálhatta ki az új, kényelmes nézőtéri székeket.
Az Unikum bérlet első koncertjét 2017. október 6-án Baráti Kristóf és barátai adják. A zseniális hegedűművész hangszere zsonglőrje, természetesen társai is elsővonalbeli muzsikusok.
Október 7-én és 8-án a Premier Outlet születésnapja alkalmából különleges programokkal és Vásárlási Maratonnal várja az érdeklődőket, ahol nemcsak a kicsik, hanem a nagyok is jól érezhetik magukat!
A Veres 1 Színház Szép jó estét, Mr. Green! című előadása október 25-én látható először a Belvárosi Színházban.
A Kempinski Hotel Corvinus Budapest alapítása óta kiemelt hangsúlyt fektetett a kultúra támogatására: így alakította ki saját, több száz darabot számláló kortárs magyar műalkotást felölelő képzőművészeti gyűjteményét.
A Monroe-gyilkossággal, ’56-os szerelemmel és két mulatságos egyfelvonásos Csehov darabbal indítja első évadát a Tesla Teátrum. Az új színház előadásaiban többek között Beleznay Endre, Zöld Csaba, Tímár Éva, Szalay Kriszta és Cserna Antal is feltűnik Vas-Zoltán Iván rendezéseiben. A Kazinczy utcai színház idén ősszel kezdi meg repertoárszerű működését az egykori transzformátorház épületének legfelső szintjén, sajátos, szobaszínházi formában.
Korunk legnagyobb klasszikus zenei sztárjaival jön a Royal Christmas Gala 2017. december 20-án, a Papp László Budapest Sportarénába. A világ egyik leglátványosabb karácsonyi show-ján színpadra lép Mario Frangoulis és Fernando Varela, Narcis, a Gergorian Énekegyüttes és Sarah Brightman.
Szeptember 9-én és 10-én kétnapos gasztrofesztivállal egészül ki a HERBSTGOLD elnevezésű zenei fesztivál. A Gault Millau védnöksége alatt a kismartoni Esterházy-kastély parkjában található üvegház, az Orangerie, először ad otthont a pannon régió sztárséfjeinek és borászainak.
Szeptember 2-3-án, Dél-Buda legnagyobb fesztiválján, négy színpadon ötven koncert, borászatok, pezsgőkészítők, 1 km-es kézműves vásársor, gasztronómiai különlegességek várják az érdeklődőket.
Hangos az elsőn; mivelhogy az est a Pink Mojos and the Fuckfaces együttes színészlányai- és fiúi nagyon is élő zenei produkciójától
2017-es szezonzáró hétvégéjéhez érkezett a Kultkikötő, a több mint kétszáz programot felvonultató fesztivál egy különleges zenés estével búcsúztatja a nyarat. A Mesés Kikötőben pedig, ahogy megszokhattuk már, ezen a héten is a kisgyerekeké lesz a főszerep.
Jövőre veletek ugyanitt! Fantasztikus programokkal, koncert ínyencségekkel zárja kapuit az Óbudai Nyár a Csobánka téren. A rendezvénysorozat záró koncertje: Révész-Závodi Piramis évek.
Az évszakváltás egyet jelent a ruhatárfrissítéssel, ami lássuk be, az őszi szezonban megterhelő lehet, de nem a Premier Outlettel! Augusztus 25. és 27. között - péntektől vasárnapig - a Vásárlási Maraton ideje akár 90% kedvezménnyel vásárolhatunk közel 90 üzlet több száz világmárkájának kínálatából.