Chaplin maga égette el egy 1926-os némafilmje összes tekercsét, Ben Afflecknek sosem láthatjuk már a saját Batman-verzióját, és a mexikóinak maszkírozott Robert Downey Jr. sportvígjátéka is örökre dobozban marad.
A szóban forgó dalok hatásukat tekintve legalább olyan pusztítónak bizonyultak, mint a jelenlegi világvégejóslatok.
Egyik kedvenc francia filmünkről és készítőiről szedtünk össze érdekességeket, de a köznevetség tárgyává vált, Johnny Depp és Angelina Jolie főszereplésével készült amerikai remake-ről sem feledkeztünk meg.
Valójában csak 99 kiskutya szerepel a 101 kiskutyában, a Csupasz pisztoly a (z)űrben főszereplője pedig nem is Frank Drebin.
Holnap megint elkezdődik egy új hét, de előtte még élvezzük ki a hétvégét, mondjuk, jó kis rajzfilmezéssel!
Bár jócskán év eleje van, és hideg is, már indul a fesztiválszezon üstöllést, méghozzá ütős! Gyerekek és felnőttek is megtalálják a tartalmat erre a vasárnapra, jó szórakozást kívánunk!
Az Előző életek című amerikai-dél-koreai romantikus dráma az év legszebb filmje. És ezt azért lehet már most, így 2024 elején kijelenteni, mert bármelyik évé az lenne. Kritika.
Január 12-én volt kerek tíz éve, hogy elindult ez a kiváló antológiasorozat, amelynek ráadásul napokon belül érkezik a negyedik évada. Addig is íme több mint egy tucat érdekesség az első három évad kulisszái mögül!
A sztároknak is ki kell csengetniük valamiből a rezsit, így ha jön egy jól fizető külföldi meló, akkor sokan elfogadják, még akkor is, ha az semmiféle művészi kihívást nem tartogat számukra.
Talán nem köztudott, de a film egy Jane Fonda-vígjáték remake-je, amiben eredetileg Ben Stiller és Catherine Zeta-Jones lett volna a két címszereplő, akiket képtelenség együtt elképzelni.
Jó hideget mondanak szombatra, ez azonban nem szabad, hogy könnyelműségre csábítson. Mindenki keressen fedett helyet, jó programokkal, kicsit segítünk!