A Los Angelesben székelő Academy of Television Arts & Sciences (ATAS) 1949 óta osztja ki a megfelelőnek ítélt tévés produkciók számára az Emmy-díjakat, összhangban a filmeknek járó Oscarral, a színházi szakmának járó Tony-val és a zenés Grammy-vel, és akárcsak a többi díjnak, ennek is megvan a maga története.
Egy Bond-film három négy alapvető kelléke maga őfelsége titkosügynöke, a hozzá illő szerelmi szál, az ütős főcímzene és persze a rosszfiú. Az utóbbira keresnek megfelelő színészt a megfelelő paraméterekkel.
Bár egy kisebb, de fontos szerepben még feltűnik a soron következő Az éhezők viadala-filmben, de az idén tragikus hirtelenséggel elhunyt Philip Seymour Hoffman utolsó nagy szerepe a héten bemutatásra kerülő Az üldözött című thrillerben volt.
Aligha távozik üres kézzel a sorozat atyja, George R. R. Martin a díjátadó gáláról, ahol személyesen is tiszteletét teszi, hiszen 19 kategóriában versenyez a Trónok harca.
Vasárnap dél körül, 90 éves korában elhunyt Sir Richard Attenborough világhírű brit színész és filmrendező, a természetfilmes David Attenborough testvére.. Olyan filmek fűződnek a nevéhez, mint A brightoni szikla, A Nagy szökés, a Jurassic Park, vagy a Gandhi; ez utóbbi két Oscar-díjat is nyert.
A "mit csináljunk, ha nem csak fürdőzni szeretnénk" sorozatunk következő részében a gyerekprogramok, kalandparkok, illetve a múzeumok és kertmozik után a természettel és a balatoni élővilággal kapcsolatos programokat, helyeket vesszük végig.
Az amerikai őslakosok közül sok nép lett az idők folyamán híres vagy hírhedt, de még a kihalt majákról is többet esik szó a közbeszédben, mint az inuitokról, ismertebb nevükön az eszkimókról.
A Berlini Nemzetközi Filmfesztivál életműdíjat, tiszteletbeli Arany Medvét ad át generációja legfontosabb német rendezőjének, és díszelőadást tartanak 1987-es kultfilmjének.
Talán nem is olyan nagy meglepetés, hogy a Harry Potter előzménysorozat, a Fantastic Beasts rendezője az a David Yates, aki az elkészült nyolc Potter film közül négyet is rendezett – igaz, először nemet mondott a felkérésre.
Ki véd meg minket, ha a rend őrei sincsenek tisztában a rend fogalmával?Biztosan sokunknak ismerős az az állapot, amikor
A legjobb dolog, ami ezzel a filmmel történhetett, hogy idő előtt felkerült a netre, és ennek rendje és módja szerint hatalmasat
David Cronenberg pályáját vizsgálva nyilvánvaló, hogy a kanadai kultrendező mindig is nagy ívben kerülte a kapcsolatot Hollywooddal.
És íme, megérkezett az éves táncfilmünk a mozikba, a szokásos módon sablonosan, szerelmesen, hip-hoposan. Bizonyára megvan
Aki azt hiszi, mutálódott harci teknősök és robotéletre kelő autók a legbizarrabb lények, amit a kortárs mozi fel tud mutatni,
Beteszed az első Sin Cityt a fénymásolóba, megnyomod a gombot, kijön a második, fakón, szemcsésen. Mi került kilenc évbe?Nincs
Egy remek ötlet zavarbaejtő megvalósítása révén szorongó és borzongató érzéseket kelt az Oculus, ami az idei év eddigi legjobb
Néhány éve még, mondjuk azt, valóban ölni tudtunk volna a folytatásért. Azonban 2014-re a Sin City 2 lett az a második randi, amit addig halogatsz, amíg érdektelenné válik a másik fél. Még akkor is, ha mocskosul gyönyörű.
A 22 Jump Street az a fajta film aminek már az első 5 percében a térdünket csapkodjuk a nevetéstől…2012-ben találkozhattunk
Eddig is volt anyák napja, a macskák nemzetközi világnapja és számos hasonló ismert vagy teljesen ismeretlen esemény, de élő színésznek még nem hirdettek meg napot. Most ez is megtörtént, persze Kanadában, az illető színész a már amúgy is kultikus figurának számító Bill Murray.
Bár sokáig minden hasonló ajánlatot visszautasított, ma már Keanu Reeves is saját tévésorozatban fog szerepelni, mint magányos bérgyilkos, aki szereti a jazzt és a whiskyt, és aki áldozatai halálát balesetnek szokta álcázni. A Rain című sorozat Barry Eisler regényfolyamát dolgozza fel.