Minden valamire való hollywoodi színész életében eljön egyszer az a pillanat, amikor úgy dönt, szerencsét próbál a Broadway-n. Emma Stone számára most jött el ez a pillanat, és Sally Bowles-ként állhat a színpadra Alan Cumming partnereként abban a szerepben, amit egykor Liza Minelli tett oly híressé.
Rasszizmussal vádolják Ridley Scott hamarosan bemutatásra kerülő filmjét, az Exodus: Istenek és királyokat egy Twitter kampány szervezői, akik egyben bojkottot is hírdettek ellene.
Túlzás merészségnek nevezni azt, ahogy a Marvel mérnöki precizitással és dollármilliókkal egyengeti jól felhizlalt univerzumát.
Nehéz feladatra vállalkozik, aki mostanában értékelhető filmet szeretne forgatni a vámpírokról. A Stephanie Meyer által elindított
Vannak olyan egyedi stílusú rendezők, akiknek néhány képkockából felismerhetők az alkotásaik. Közéjük tartozik az amerikai
A sorozat és a kőkemény, szerszámiías karakter rajongói már sokszor tették fel a kérdést maguknak és a készítőknek: miért nem talál magának párt Daryl Dixon, hiszen lenne a túlélésért harcoló csapatban erre kapható asszony.
Nem vega, nem vegán, nem fogyáshoz találták ki és még csak nem is diéta. Mondjuk, mi az a paleolit és merre keresd a fővárosban.
Pekingben őrizetbe vették a népszerű színész-harcművész-producer, Jackie Chan fiát egy új, zéró toleranciát hirdető drogkampány keretében. A 32 éves, színészettel és zenei karrierrel is próbálkozó Jaycee Chan és a vele együtt letartóztatott tajvani színésznő, Kai Ko Chen-tung a kormány nagy nyilvánosságot kapó drogellenes kampánya részeként került „terítékre”, miután az elmúlt hónapokban több más hírességet is drogfogyasztáson kaptak.
Az online kalózkodással magyarázzák a The Expendables - A feláldozhatók 3. gyenge eredményeit. A film egyik digitális kópiája már három héttel az amerikai bemutató előtt valóban felkerült a netre, és 24 óra leforgása alatt 189.000-an töltötték le – ám sokak szerint nem ez az egyetlen magyarázata a várakozáson aluli teljesítménynek.
Hétről hétre számunkra izgalmas és érdekes embereket kérdezünk arról, mit jelent számukra a Balaton, mit szeretnek benne és min változtatnának. Villáminterjúk.
A legmagasabb magyar állami kitüntetést, a Szent István Rendet idén Rubik Ernő feltaláló és Kertész Imre író veheti át - közölte az MTI érdeklődésére Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője hétfőn.
Az Utóélet mintha egy újabb történet lenne abból az Isten háta mögötti magyar faluból, ahol a Nyomtávváltás vonatja vesztegelt,
A Marvel belépése a filmpiacra elhozta a Kánaánt a képregény szerelmeseinek. Mindegy, hogy ismert hősöket, vagy (idehaza)
A regény, ami elindította Stephen Kinget a világhír felé, a rémregények egyik örök klasszikusa, ami számtalan embernek okozott álmatlan heteket (akik közül többet személyesen is jól ismerek…): A ragyogás. Aminek még az 1980-as filmváltozata is – bár köztudomásúlag King azt egyáltalán nem kedveli – olyan rémületes képeket tartalmazott, hogy aki látta, sosem fogja tudni elfelejteni. Egyben pedig az a King-könyv, aminek a folytatásában szerintem senki nem is reménykedett. És most mégis itt van – a rendelési időre éppen megérkezett az Álom doktor.
A feelgood movie-k ügyeletese egyértelműen Lasse Hallström lett az utóbbi években. Legújabb munkája, Az élet ízei megint
Az élet ízei úgy papol két órán keresztül arról, hogy a garam masala és a báránysült à la ki-tudja-kicsoda illatától a származás-,
Színes, rendkívül látványos, pergő ritmusú, és az általa bemutatott univerzum is nagyon egységes. Kérdés, elég-e ennyi ahhoz,
Ha a Marvel vagy A galaxis őrzői magyar forgalmazója eddig attól félt, hogy kevesen ismerik James Gunnt, akkor örömmel jelenthetjük,
A galaxis őrzőihez hasonló sci-finek mindig is az lesz a tétje, hogy mennyire képes előcsalogatni nézőiből a gyermeket. Azt,
Egy apa – és persze egy anya is – azért dolgozik egész életében, mert azt reméli, egyszer majd jobb lesz neki, s legfőképp a családjának. De ha nem is sikerül jobbra fordítania sorsának állását, akkor is teszi a dolgát, mert legalább a gyerek viszi majd valamire, mégpedig náluknál sokkalta többre. Az előbbre jutás nagy igyekezetében azonban a felmenők sűrűn megfeledkeznek, mitől is lesz igazán boldog a gyerek.