A rendező tényleg dolgozott a filmen, aminek középpontjában Jabba, a hutt állt, de úgy néz ki, mégsem lesz az egészből semmi.
Vasárnap részben folytatódik a szombat, már ami a programokat illeti. A többletet az állatok adják, egzotikusok, kutyusok. De a kávé is ünnepel! És főleg a magyar jazz, mely a napi koncertek többségét képviseli. De aki másra vágyik, az is megtalálhatja számítását, pédául az Erkel Színházban, ahol legendák adnak koncertet.
A sztár is csak ember, ugyanúgy szeret vagy nem szeret dolgokat, köztük filmeket, mint mi, földi halandók. Ennek örömére összegyűjtöttük egy tucatnyi színész és rendező kedvenc filmjeit.
Van, aki sokkal híresebb politikusként, van, aki színészként, és olyan is, aki mindkét pályán sokat tett le az asztalra. Reagenről és Schwarzeneggerről persze mindenki hallott már, de kifejezetten meglepő neveket is találtunk!
A ránk zúduló tartalomdömpingből nem olyan könnyű kimazsolázni a legjobbakat, ráadásul a sci-fi műfaja az utóbbi években nagyon felfutott, így sorozatból is rengeteg készült a témában. Mutatjuk azokat, amelyekről nem biztos, hogy hallottál, de mindenképpen érdemes lenne megnézned őket.
Az október sem rettenti el a nyárias programokat. Barbárkodás, ásványozás, játékfesztivál, képregények és gasztrocsodák várják többek között az érdeklődőket. Természetesen a késő délután már a felnőtteké, indulhat a zenevonat, nincs megállás!
William Friedkin 1973-as horrorja a mai napig szolgáltat beszédtémát. Most újabb hátborzongató adalék került elő a kulisszák mögül.
A színésznő maga is Harvey Weinstein áldozata, de szerinte nem csak a producer, hanem a nagy stúdiók is felelősek azért, ami történt.
Igen, tudjuk, ezek nem dokumentumfilmek vagy tudományos-ismeretterjesztő munkák, de az akciófilmek egyes visszatérő elemei olyan szinten fittyet hánynak a fizika törvényeinek, sőt, a józan paraszti észnek, hogy az néha már fáj.
1975-ben az UNESCO október 1-jét a zene világnapjává nyilvánította. Ennek örömére tedd próbára a tudásodat filmzenei kvízünkben!
A szombati programok egy része folytatódik, majd a vasárnap is hozzátesz pár jóságot az élvezethez. Korán lehet kezdeni az Állatkertben, főleg, ha van örökbe fogadott állatod. Innen aztán irány Zugliget, esetleg a Hegyvidék, kinek melyik esik útba. Ha délután pihentünk egy kicsit, uccu a kora este, melyre nem sok, de válogatott zenei témákat ajánlunk!
Ismét remek hétvégi programok várnak rátok, reméljük, az időjárás is ezt támogatja majd. A kisebbek találkozhatnak Ikarus-szal, spanyolokkal, óbudaiakkal, kisvasúttal és kertészekkel is. A nagyobbak később összefuthatnak a CPg-vel(!), Kiscsillaggal, Elefánttal, Presser Gborral és Pissarroval is! Ökomenikus találkozó hétvége indul!
Közel 150 nap után véget ért a hollywoodi írók 2023-as sztrájkja, ám a színészek még mindig nem folytatják a munkát. Utánanéztünk, hogy a megállapodás mennyit segít az alapvetően vacak helyzetben lévő forgatókönyvírókon, és miért becsülik annyira alá a statisztákat.