1957. március 29-én született, azaz nemrégiben töltötte be 66. életévét mindenki kedvenc hegylakója, Christopher Lambert francia színész. A jeles alkalomból összegyűjtöttünk róla egy tucatnyi izgalmas információt.
Az elkövetők a tavaly elhunyt sztár oldalán olyan hírességekről terjesztettek álhíreket, mint Bruce Willis és Arnold Schwarzenegger.
A film producere szerint nem tetszett neki, hogy a világ legnagyobb sztárjaként kivételesen elvették tőle a kontrollt az Egy makulátlan elme örök ragyogása forgatásán.
Sőt, erről a munkájáról a sztár azt gondolja, hogy „az egyik legsz*rabb film, amit valaha forgattak”. Vajon melyik lehet az? Nincs túl sok jelölt...
Az elhíresült interjú után az Oscar-gála vörös szőnyegén a színészt és Dungeons and Dragons: Betyárbecsület-beli kollégáit ezúttal a Wired stábja kérdezgette, Grant pedig hozta a formáját.
Maurice Joseph Micklewhite néven 1933. március 14-én született Londonban, azaz kedden ünnepelte 90. születésnapját az egyik legkiválóbb angol színész, Michael Caine. Nekünk ezek a kedvenceink tőle.
...és ezért megtalálta őket a szerencse – pontosabban egy ügynök vagy egy rendező, így beindulhatott a karrierjük. Mutatjuk a mázlistákat, akiknek az esetében persze a sors keze mellett a tehetség is nyilvánvaló.
Volt, aki szó szerint csak annyit mondott, hogy köszönöm. De persze annak is utánajártunk, hogy ki miért volt olyan lakonikus. Mutatjuk a videókat is – nem fog sokáig tartani végignézni őket...
A forgatókönyvtől a látványvilágon át a vágásig egy film esetében rengeteg dolognak kell stimmelnie. Talán az egyik legfontosabb ilyen összetevő a casting. Összeszedtünk tíz olyan alkotást, amely esetében ugyan lehet, hogy bele lehet kötni pár dologba – de a szereposztásába biztosan nem.
Az Elemi ösztön, a Tőzsdecápák, a Végzetes vonzerő és a A Hangya és a Darázs: Kvantumánia sztárját a The Guardian olvasói kérdezgették. Kaptak is érdekes válaszokat.
Van, akit annak ellenére főszereplőként jegyeztünk meg, hogy alig tűnt fel egy franchise filmjeiben, de olyan is, aki Oscart érdemelt nyúlfarknyi megjelenésével.
A komikus Szelektív felháborodás című standup műsorában az Oscaron történt pofozkodás felemlegetése után durván osztani kezdte Smithéket, továbbá azt is elmesélte, miért gondolja, hogy szerinte Jada Pinkett Smith kezdte az egész viszálykodást.
Emma Hemming Willis egy közelmúltbeli incidensről számolt be egy, az Instagramra kirakott videóban, amelyben arra kérte a fotósokat és videósokat, hogy legyenek tekintettel nemrégiben demenciával diagnosztizált férje állapotára.
Az „addig üsd a vasat, amíg forró” jegyében Hollywoodban szeretik újra és újra ugyanazt a típust eljátszatni a sztárokkal, ha az illető egy bizonyos fajta szerepben népszerűnek bizonyult. Ez (a fix bevétel miatt) jó a stúdiónak, és (a garantált szórakozás miatt) jó a nézőnek is, a színészek számára azonban elég frusztráló lehet. Lássuk szerencsétlen beskatulyázott sztárokat – először a színésznőket!