Vadonatúj vetélkedőbe várja háromfős csapatok jelentkezését a TV2. A Város vs Vidék gameshow-ban a tét nem kisebb, mint 10 millió forint.
Vasárnap éjjel adták át az amerikai színészszakszervezet díjait a kaliforniai Santa Monicában. A borítékolt győzelmek mellett voltak meglepetések is.
A 2022-es új Forma-1-es autókkal három napon át köröztek a versenyzők Barcelonában. Összesen 21 versenyző ült autóba, és együtt 3106 kört teljesítettek a katalán pályán, ami több mint 14 ezer kilométert jelent.
A napokban mutatták be Kenneth Branagh legújabb rendezését, a saját észak-írországi gyerekkoráról szóló, 7 Oscarra jelölt Belfastot, mi pedig köszöntük a lehetőséget, és összeszedtük a legjobb filmeket a témában.
A hétvégi szép időre való tekintettel az Fővárosi Állat- és Növénykert meghosszabbította nyitvatartását.
Bizony, nagyon egyenletesen halad ez a nap, a kicsiktől felfelé a nagyokig, szépen, és közben még időrendben is! Aztán a helyszínek is nagyon egészségesen, egyenletesen haladnak előre. És a műfajok! Na, azok a legegyenletesebbek! Olvasás, nézés, online, offline, színház, mozi, zene, jézusom, de egyenletes!
A Budakeszi Vadaspark Hónap Állata sorozatának következő, februári nyertese a dolmányos varjú. A szürke kabátot viselő, mezőkön, szántásokon és városokban felbukkanó madarat mindenki ismeri. De vajon tudjuk-e, hogy milyen remek képességekkel van megáldva a szürke varjú?
Jön a Medvetesók alapján készült vadonatúj sorozat; Grizz, Panda és Jeges, a három macitesó áprilisban meghódítja a Cartoon Network rajongóit!
1899. február 23-án született az elsősorban gyerek- és ifjúsági regényei révén ismert német író, akinek a műveiből filmes adaptációk is szép számmal készültek. A két Lotti alapján született feldolgozást biztos mindenki látott többet is – mi most a jeles esemény alkalmából összegyűjtöttünk öt kevésbé ismert Kästner-filmet.
Nagyot mennek mostanában a streamelős óriás bűnügyi dokumentumfilmjei és true crime kontentjei – lásd A Tinder-csaló vagy Az örökösnő nyomában sikerét. Összeszedtünk további néhány bizarr ügyet, amire rámehetnének a Netflix illetékesei.
A legtöbb rendező a történet végére tartogatja a nagy meglepetést, de vannak, akik szeretnek nagyot dobni, és rögtön a cselekmény elején elsütik a legnagyobb csavart, jól átverve a nézőt. Vigyázat, spoilerek!.
1989. február 22-én hatalmas botrány kerekedett a 31. Grammy-díjátadó gálán. Elmeséljük, mi is történt pontosan.
Hogy miért nem lehetett Robin Williams Hagrid, miért nem játszhatta el Michael Jackson Jar Jar Binkset, és hogyan nem lett Eddie Redmayne Kylo Ren? Kiderül a cikkünkből!
John Grisham nem akart gyereksztárt látni a főszerepben, így kapta meg a lehetőséget Macaulay Culkin helyett egy ismeretlen amatőr.
A nem is olyan váratlanul kitört orosz-ukrán háború, pontosabban az orosz agresszió azonnal keresztülhúzta számos sportesemény megrendezését, Oroszország pedig a nemzetközi sportszervezetek szankcióival számolhat.
Ha pihenős vasárnapot terveztél, akkor nincs más dolgod, mint hogy elhelyezkedj kényelmesen, és kiválaszd az ajánlatunkból a neked tetsző filmet, és bekapcsold a tévét.
Ma igazi klasszikusokba is belefuthattok a távirányító kapcsolgatása során, melyeket igen meleg szívvel ajánlunk, hiszen elfogultság nélkül állítjuk, hogy ezek listánk legbájosabb alkotásai.