A filmes adaptációk esetében a legtöbb esetben csalódunk, hiszen nagyon ritka az az eset, amikor a végeredmény megközelíti az eredeti mű minőségét. Vannak azonban olyan színészek, akiknek az alakítása kiragyog a legrosszabbul sikerült feldolgozásokból is.
Végre nálunk is elérhetővé vált a Bemutatjuk Selma Blairt című dokumentumfilm, ami azt mutatja be, hogyan küzd meg a szklerózis multiplexszel a Kegyetlen játékok és a Pokolfajzat sztárja – és mivel tényleg elejétől a végéig egyszerre lehet zokogni és nevetni rajta, kiválogattuk a legmegrázóbb és a legviccesebb mozzanatait.
Nemrég derült ki, hogy sok minden más jóság mellett a jövőben egy Agymenők-spinoffszéria is érkezik az átalakuló HBO Maxra. A rajongók persze már alig várják, így a neten rögtön megindult az ötletelés, hogy miről is szólhatna a közelgő sitcom. Mutatjuk a legizgalmasabb felvetéseket!
Az HBO minisorozata két veterán titkosügynökről szól, akik annyira hülyék voltak, hogy megbuktatták Nixon elnököt, avagy a Watergate-botrány mentálhigiénés megközelítésből.
A Disney+-on múlt ősszel bemutatott Candy: Halál Texasban című minisorozat után az HBO Max is bemutatta a maga verzióját ugyanarról a gyilkossági ügyről. Kritika a Szerelem és halál című true crime szériáról.
Van itt minden, thriller, vígjáték, szatíra, musical, és még egy olyan új sorozat is, amiben a mesterséges intelligencia a főgonosz.
Most már mozgóképes bizonyítékot is kaptunk arra nézvést, hogy a Szex és New York folytatásának második évadában tényleg ismét találkozhatunk Aidannel, hiszen megérkezett az első előzetes.
Új trailert is kapott Az idol, amelyben Johnny Depp és Vanessa Paradis lánya Amerika leghíresebb popsztárját alakítja, aki hihetetlen magasságokba és mélységekbe jut el.
Szerdán kiderült, mikor indul az HBO Max helyére lépő Max, és többek közt Jodie Foster, Colin Farrell, Robert Downey Jr. és Kate Winslet sorozata is új előzetes kapott.
Kiválasztottunk pár filmet, sorozatot és minisorozatot a legkülönfélébb műfajokból a streamingszolgáltatók kínálatából: egytől egyig kiváló választás, ha nem tudnánk mivel elütni az időt rossz időjárás esetén.
Régóta pletykálják, most már állítólag célegyenesben a terv. Nem új sztori készül, a regényeket dolgozná fel egy-egy évadban a Warner.
Szerda este átadták a Televíziós Újságírók Díját, ahol a televíziózás régi nagy legendáit is megünnepelték. Dévényi Tibor el is sírta magát a színpadon.
Mondja az új angol HBO sorozat, az Ázott kutyák hősnője, aki peep showban dolgozik, írói ambíciói vannak, miközben 10 éves kislányát kéne felnevelnie, csak nincs miből, de őt nem töri le az élet.