Az egykori versenyző, Katie Waissel szerint Simon Cowell sorozatosan megsértette a gondossági kötelmet.
A 2019 óta bonyolódó ügy végül annak a pilisszentléleki férfinak a győzelmével zárult, akinek nem tetszett, hogy engedélye nélkül 3 másodpercre bekerült a sorozatba.
Nem csoda, hogy vegyes volt a nézői fogadtatás, hiszen az édeskés Kaliforniai álom után Damien Chazelle a Babylonban túlságosan is élethűen ábrázolja az 1920-as évek Hollywoodját. Mutatjuk a legnagyobb korabeli botrányokat, amelyek megihlették a filmet.
Olivia Hussey és Leonard Whiting még tinédzserek voltak, amikor le kellett vetkőzniük Franco Zeffirelli filmjének kedvéért.
Egy amerikai bíróság a múlt év végén úgy határozott, elindíthatják Ana de Armas rajongói a pert amiatt, hogy nem láthatták kedvencüket a Yesterday című romantikus komédiában, annak ellenére, hogy a film előzetesében még szerepelt.
Összeszedtünk hét esetet, amikor akár a stúdió, akár a rendező, akár egyéb körülmények miatt nagyon rosszul járt egy-egy sztár.
A színészt egy Kristina Charlotte Hirsch nevű nő perelte be, amiért állítása szerint még 1973-ban szexuális együttlétre kényszerítette.
A Santa Fe-i seriffiroda vádemelési javaslattal adta tovább a Rust című western forgatásán történt halálos kimenetelű balesetet érintő nyomozást a helyi vádhatóságnak.
A 44 milliárdos, a közösségi site megszerzésére irányuló üzlet nagyjából féléves szappanoperát követően zárult le – nem mindenki számára megnyugtató módon.
Anthony Rapp 40 millió dolláros kártérítést követelt a sztártól egy 1986-ban elkövetett szexuális zaklatás miatt, a New York-i bíróság szerint azonban a vallomása ellentmondásos volt.
George Floyd kiskorú lánya nevében indítanak pert a rapper ellen a férfi meggyilkolásával kapcsolatos hamis állításai miatt.
A szemmel láthatóan szétesett színész egykori sajtósát hibáztatta, amiért annak idején bocsánatot kért az őt nemi erőszakkal vádoló Anthony Rapptől.
A közelgő The Flash sztárja ellen Vermontban indítottak bírósági eljárást, ahol még májusban tört be egy házba. Az ámokfutó színész ártatlannak vallotta magát.
A kegyvesztett producert védő ügyvéd Gibson antiszemitizmusára való hivatkozással próbálja megakadályozni a dolgot.
Egy közös tulajdonú francia borászat eladása kapcsán kerültek elő újabb részletek a 2016-os bántalmazásról, amiben gyerekek is érintettek.
A Hot Take: The Depp/Heard Trial című film szeptember 30-án debütál a Tubin, de a Discovery+ is bemutat szeptember 20-án egy új dokusorozatot Johnny vs Amber: The US Trial címmel.
A vezércselben megsértették az első női sakk nagymestert, aki ezért pert indított, és első fokon nyert is.