Sztárbox / Második rész

Bakancslistához adom
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott II / 3. rész, 77 perc

Értékelés:

55 szavazatból
Szerinted?

Az igazán ütősnek ígérkező, élő show-műsorban ezúttal öt súlycsoportban csapnak össze a hazai sztárvilág csillagai. A Sztárboxban (gyártó: Wisbro Kft.) idén először a férfiak könnyűsúly súlycsoportban is ringbe szállnak, míg hölgyek pehelysúlyban is összemérik az erejüket. Ezeken felül női könnyű-, férfi közép- és férfi nehézsúlyban is megmérkőznek a hírességek. A versenynapok eseményeit élőben követhetik az érdeklődők az RTL és az RTL+ felületén is. A többfordulós sporteseménynek ismét a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpont (Budapest 17., Pesti út 86-88.) a helyszíne. Az összecsapásokra ezúttal is az Eventim felületén tudnak jegyet vásárolni az érdeklődők, ahol különleges Backstage tour-ra is vásárolhatnak belépőt, amellyel a Sztárbox műsorának varázslatos világába, a kulisszák mögé is betekinthetnek. A sztárok felkészüléséről több hónapja az olimpiai-, világ- és Európa-bajnok, Kovács Kokó István és szakemberekből álló csapata gondoskodik. Azonban idén tovább emeltük a szintet: a versenyzők és az edzők a Magyar Ökölvívó Szövetség profi tagozatának hivatalos licenszével rendelkeznek, a Sztárbox gáláit a profi tagozat szankcionálja, a mérkőzések hivatalos lebonyolításához a bírókat és a szükséges szakembergárdát szintén a szövetség profi tagozata biztosítja. A fergeteges hangulathoz hozzájárulnak a Sztárbox műsorvezetői: Csobot Adél, Szujó Zoltán, Héder Barna, a ring-speaker: Both András, a szakmai kommentátor: Kovács Koko István, aki mellett kommentátorként láthatják a nézők Szépréthy Rolandot, aki a TikTok után a televíziózás világát is kész meghódítani, továbbá a Sztárbox social felületeinek arcaként is fel fog tűnni. A sztárok nem fognak kesztyűs kézzel bánni egymással, és itt is a szabályok diktálnak. A női pehely- és könnyűsúlyban 4x1,5 perc, míg a férfi könnyű-, közép- és nehézsúlyban 4x2 perces menetek során mérik össze erejüket a versenyzők. A menetek között 1 percük lesz arra, hogy felkészüljenek az újabb összecsapásra. A versenyzők 14 unciás kesztyűkkel küzdenek. A mérkőzésekre a három rászámolás szabálya érvényes, a harmadik rászámolás automatikus TKO-t, azaz technikai kiütést jelent. A bíró alkalmazhat álló rászámolást is, vagyis, ha úgy ítéli meg a versenyző állapotát, akkor a rászámolást már a versenyző álló helyzetében is elkezdheti vagy akár be is szüntetheti a találkozót. A Sztárbox a 10 pontos pontozási rendszert alkalmazza, azaz minden menet győztese 10 pontot kap, a vesztes pedig teljesítményétől függően kevesebbet. Ha valaki mind a 4 menetet megnyeri, 40 pontos maximális pontszámot kaphat. Minden mérkőzés előtt a bíró ellenőrzi a felszereléseket (foggumi, mélyütésvédő, mellvédő, bandázs, bokszkesztyűk). A versenyzők csak amatőr bandázst használhatnak. Vazelin és adrenalin használata megengedett. Idén a női versenyzők csak és kizárólag a Sztárbox szakmai vezetője, Kovács Kokó István által jóváhagyott fejvédőt használhatják, ez két típust jelent, ezek közül választhat minden versenyző. A Sztárbox-gálák párosításai az alábbiak szerint alakulnak. Női pehelysúlyban Pap Dorci Schóbert Larával mérkőzik meg, míg Földes Eszter Lolával csap össze. Női könnyűsúly mérkőzései most is komoly harcot ígérnek a ringben. Idén ,,Nemazalány" Hódi Pamelával küzd meg, Sápi Vivi pedig Dér Henivel lép a szorítóba. Férfi könnyűsúlyban Varga Ádám Miller Dáviddal néz farkasszemet, Dóra Béla Varga Viktorral, míg Sárközi Ákos Horváth Tomival, Sánta Laci pedig Pachert Balázzsal fog összecsapni. A férfi középsúlyban idén is látványos mérkőzésekre számíthatunk. Danny Blue Szecsei Valter ellen száll ringbe, Veréb Tamás Törőcsik Danival, Shane Tusup Torghelle Sándorral, míg Herceg Király Viktor ellen lép a szorítóba. Férfi nehézsúlyban idén is igazi nagyágyúk bokszolnak. Henry Kettner Noszály Sándor ellen, Lmen Prala Németh Kristóffal, Pulai Imre Király Péterrel, Mészáros András pedig Czutor Zoltánnal csap össze a ringben. A versenynapok programjai, amelyekre jegyet lehet vásárolni. Szeptember 1. Férfi könnyűsúlyban: Varga Ádám-Miller Dávid Női könnyűsúlyban: Hódi Pamela-"Nemazalány" Férfi nehézsúlyban: Henry Kettner-Noszály Sándor Szeptember 8. Férfi középsúlyban: Danny Blue-Szecsei Valter Női pehelysúlyban: Schóbert Lara-Pap Dorci Férfi nehézsúlyban: Lmen Prala-Németh Kristóf Szeptember 15. Férfi könnyűsúlyban: Varga Viktor-Dóra Béla Férfi középsúlyban: Veréb Tamás-Törőcsik Dani Férfi nehézsúlyban: Pulai Imre-Király Péter Szeptember 22. Férfi középsúlyban: Shane Tusup-Torghelle Sándor Női pehelysúlyban: Földes Eszter-Lola Férfi nehézsúlyban: Czutor Zoltán-Mészáros András Szeptember 29. Férfi könnyűsúlyban: Sárközi Ákos-Horváth Tomi Női könnyűsúlyban: Sápi Vivi-Dér Heni Gála mérkőzés: Bárdosi Sándor-Árpa Attila Október 6. Férfi könnyűsúlyban: Sánta Laci-Pachert Balázs Férfi középsúlyban: Király Viktor-Herceg Férfi nehézsúly: Elődöntő Sztárbox vasárnaponként _ 19:30-tól- az RTL és az RTL+ műsorán. A műsor hivatalos oldalai: Honlap: www.rtl.hu/sztarbox Facebook: facebook.com/sztarboxrtl Instagram: @sztarboxrtl TikTok: @rtlhu Jegyértékesítés: https://www.eventim.hu/hu/jegyek/sztarbox-sztarok-a-ringben-budapest-riz-levente-sport-es-rendezvenykoezpont-622876/event.html

Évadok:

Játszási időpontok

Hozzászólások

Szerinted?
1/10
blaha70 szept. 29. 22:22:22 1/10
Micsoda pizsama
olahmiki1959 szept. 23. 11:27:28 Előzmény olahmiki1959
Örömmel láttam, hogy Héder Barna megszabadult a hófehér hajától és szakállától is. (Talán csak nem azért, mert az előző kommentemben azt írtam róla, hogy százévesnek néz ki???)
Ha ezért történt a dolog, az reményekre jogosít bennünket, mert ez azt jelenti, hogy nagyon ritkán ugyan, de talán néha figyelembe veszik a nézők véleményét is a műsorok szereplői...:)

Magáról a bunyóról nem írok, ki-ki döntse el, hogy az ő ízlésének megfelelt-e ez a brutális, kocsmai szintű "verekedés" - mert ezt ökölvívásnak a legjobb akarattal sem lehetett nevezni.

Egy dolog viszont újból kiderült a számomra.
A magyarok még mindig katasztrofálisan rosszul beszélnek angolul - pedig azt hittem, a mostani, fiatal nemzedék számára ez már nem jelent problémát, hiszen ma már a világon mindenhol az angol az elsőszámú, legfontosabb nyelv.
A műsort végig vihogó Csobot Adél egy szót sem értett abból, amit Shane Tusup mondott neki, de a szőke csaj, akit direkt azért tettek oda, hogy "segítsen", ő sem nagyon tudott semmit lefordítani Shane szövegéből, csak hirtelen improvizált valamit, hogy mentse a helyzetet.
Ennyi...:)
olahmiki1959 szept. 15. 06:37:38
Jaj istenem, csak azt a szerencsétlen Héder Barnát tudnám feledni!
Nem az a baj, hogy százévesnek néz ki, hanem az, hogy makog, hebeg, rosszkor megy oda a versenyzőkhöz, rossz kérdéseket tesz fel nekik - ha viccelődni próbál, azzal csak ront a helyzeten -, nem ismeri fel, hogy mikor kell békén hagyni valakit, akit éppen kiütöttek, vagy alig kap levegőt, ő csak erőlteti a dolgot, a nézőnek meg szakad a hátán a víz, amíg hallgatja ezt a szánalmas figurát.

A másik meg Csobot Adél, akiről néhány adás alatt kiderült, hogy teljesen alkalmatlan a médiaszereplésre!

Schóbert Lara - nagy óval!!! - pedig rendesen bemutatkozott azzal, hogy a győzelme után nyilatkozva, élő tv adásban, háromszor is kimondta azt a szót, hogy "szar"!
Gratulálok a neveltetéséhez!
Pünkösdi Kató szept. 09. 18:36:53
Tegnap lemaradt az offline szavazás, legalábbis a tv-ben nem volt. Nagyon várjuk, mert az is egy vélemény, nemcsakaz applikációs szavazás.
2/10
Balta szept. 07. 18:43:25 2/10
Az utolsó három hozzászóló ugye nő, mert ha ne adj isten férfi, akkor tényleg bajban a világ.
7/10
Nores szept. 03. 18:38:16 7/10 Előzmény maszat
Nem láttam, de most nagyon megijedtem, hogy ennyire durva sport a box. És engedik? Káosz!
maszat szept. 01. 21:48:25
Ez borzasztó. Ha van egy józan gondolkodású döntéshozó az RTL-nél, akkor nagyon kérem, hogy vegye le ezt a képernyőről! Ez nem sport, nem szórakoztatás.
maszat szept. 01. 20:40:48
Ha itt majd valaki maradandó módon megsérül, meghal, akkor azért a profi boxoló szakértők, bírók majd vállalják a felelősséget.
olahmiki1959 márc. 03. 22:26:50 Előzmény Tyrannosaurus(velo)Rex
Nálad a pont!...:)
Tyrannosaurus(velo)Rex márc. 03. 20:48:09 Előzmény olahmiki1959
Valószínűleg olvasta Joseph Hellertől a "Meztelenek és holtak"-at. Rendkívül művelt ember!
Hallottam olyat is egy politikustól, hogy rendszeresen bérmálkozik. Szent ember lehet, mert a legtöbb embernek (nekem is) csak egyszer adatik meg ez a lehetőség.
filoszemitabélus febr. 08. 16:50:36
Elég magától értetődő szituáció. Valaki ok nélkül állandóan kötekedni próbál valakivel. Ez tobbnyire azért van, mert a kisebbségi érzését próbálja kompenzálni. De van egy rossz hírem, ha indokolt a kisebbségi komplexus, akkor a színvonaltalan kötekedés sem hoz megnyugvást szegény fejének. Őszinte részvétem!
1/10
Traumatológus febr. 08. 15:38:07 1/10 Előzmény filoszemitabélus
Ennek a sportnak vannak más, igazi szakertői. Létezik a boksz, mint egy a sportágak közül (van, aki a mozgást tanulja, van, aki a küzdősportot), mint látványosság és mint pénzkereset. Több felkészüléssel csökkenthető a sérülés kockázata, ami sosem kicsi. Többel, mint amennyit a Sztárbox legtöbb versenyzője erre fordítani tudott. A fejvédő adhat bizonyos védelmet, emellett zavarhatja is a versenyzőt, figyelni rá.
filoszemitabélus febr. 08. 14:20:06 Előzmény Traumatológus
Mint szakember meg tudod erősíteni, hogy box arról szól, hogy úgy üssem meg egy másik ember fejét, hogy a liquorban lebegő agy nekiütődjön a koponyacsontnak és ájulás, vagy esetleg exit következzen be? Feltételezem, ezen a fejvédő sem segít, csak a felszíni sérüléseket küszöböli ki. Nem is értem, hogy mi visz rá felnőtt embereket, hogy önszántukból ilyesminek kiteszik magukat. Valószínűleg sokat fizettek nekik és ugye van az a pénz.
1/10
Traumatológus 2023 dec. 16. - 22:49:49 1/10
A mérleg. Három kórházi kezelés. A hét nehézsúlyú férfimeccsből hat kiütés, a hét középsúlyú férfimeccsből négy. Jellemzően az első, max. a második menetben. Fejvédő nélkül. A nőknél nem volt KO, mert kisebb az ütőerő és használtak fejvédőt, de szerencse így is kellett hozzá. Egyértelmű a nagy többség felkészületlensége, amit több induló maga is megerősített. Két médiahatósági eljárás indult kiskorúak számára ártalmas tartalom, alacsonyan megállapított korhatár miatt. De hát hol itt egy felnőtt? Következtetés: jövőre megint lesz.
1/10
Traumatológus 2023 dec. 10. - 12:08:14 1/10
Aki nincs megfelelő állapotban annak a részvételét a legnagyobb felelőtlenség engedélyezni, érdemes végiggondolni, mégis miről szól, miért éri meg, kinek jó ez. A résztvevőt hajtja, hogy nem akarja kidobni a befektetett energiát, időt, költséget, elengedni, amit hozhat, ha mégis valamilyen értékelhető eredménnyel jön ki belőle. A stábból akinek bármilyen szakértelme van, az csak arra jó, hogy a nevével aláírja ezt. Ami irányít, az a lekötött program kényszerpályája, az anyagi haszon, a népszerűség hajhaszása és az, hogy karácsony előtt mindenképpen ilyesmin kell szórakozni a kanapéról.
10/10
Irgum76 2023 nov. 27. - 18:30:56 10/10 Előzmény marxengelszleninsz
Választható
a csajok a fejvédő mellett döntöttek nem szép látvány egy lány bucira vert feje
míg a srácok a nyílt sisakos versenyt részesítik előnyben, náluk egy mokka még szexy is lehet :)
de ha az egyik fél ragaszkodik a fejvédőhöz akkor a másiknak is használnia kell
(de ilyenre még nem volt példa és valószínűleg már nem is lesz)
marxengelszleninsz 2023 nov. 26. - 21:48:26
Valaki árulja már el, miért a lányokon van fejvédő és miért nem a férfiakon?! Mert ez lenne a logikus, hiszen a férfiaknak sokszorta nagyobb az ütéserejük és így veszélyesebb is. Ráadásul nem profi bokszolókról van szó. Megengedhetetlen könnyelműség...
2/10
CS@ 2023 nov. 26. - 20:08:12 2/10
Ez a műsor így ebben a formában nézhetetlen, mert amikor a tücsökpöcsök műsorvezető hölgy megjelenik az leírhatatlanul idegesítő, itt megnyomom a távirányítót, hogy bármi mást csak ezt ne.
1/10
Traumatológus 2023 nov. 25. - 08:45:33 1/10
Amit sajnos lehetetlen így azonnal megállapítani;
"Egy orvos már a helyszínen megvizsgálta Kabát Pétert, így kiderült, hogy a kisebb agyrázkódás mellett nem esett komolyabb baja." /Index/ Csak kórhazi kezelest igénykő térdsérülés. Jobbulást kívánok!

De nem látszhat minden azonnal:
"Szubdurális hematóma akkor keletkezik, amikor a koponya és az agy közti térben (szubdurális térben) egy ér megsérül, és vérzés alakul ki. A vérzésből idővel vérömleny keletkezik az agyhártya alatt, amely – közvetve vagy közvetlenül – nyomást gyakorol az agyra, és ezzel károsíthatja.

A vérömlenyt jellemzően súlyos fejsérülések váltják ki, ugyanakkor nem ritka az sem, hogy banálisnak tűnő fejsérülést (ütést) hosszabb idő múlva, akár hetekkel később követnek a szubdurális hematóma tünetei."

https://egeszsegvonal.gov.hu/s-sz/982-szubduralis-hematoma.html#a_szubdurlis_hematma_kivlt_okai

Jó szórakozást legközelebb is a Közönségnek!
Összes hozzászólás