Személy

Martin Sheen

színész, szereplő, narrátor
Született: 1940. augusztus 3. (84 éves) (Amerikai Egyesült Államok, Dayton, Ohio)

Martin Sheen - eredeti nevén Ramon Estevez - népes családba született. Összesen tízen voltak testvérek és ő volt a hetedik a sorban. Már korán elhatározta, hogy színész lesz belőle és 24 éves korában szerepet kapott egy tévés szappanoperában, a The Outer Limitsben. A filmes áttörést Terrence Malick 1973-as Sivár vidék című filmjében nyújtott alakítása hozta meg. 1979-ben Francis Ford Coppola váratlanul felkérte az Apokalipszis most című vietnami filmjének főszerepére, melyet Harvey Keitel szinte az utolsó pillanatban mondott vissza. A forgatás 16 hónapig tartott és az elkészült filmet ízekre szedték a kritikusok, de hamarosan igazi klasszikussá vált.


Sheen 1980-ban megkapta az angol Oscart (BAFTA) az alakításáért. A film egyike lett minden idők legnagyszerűbb háborús filmjeinek, összesen 8 Oscar-díjra jelölték. A Nagy durranás 2 című filmben Sheen saját szerepét parodizálta ki, melyben fia, Charlie volt a főszereplő. Azóta számtalan filmben és tévés produkcióban szerepelt. Játszott az Oscar-díjas Gandhiban, a JFK-ben és a Spawnban láthattuk gonosz szerepben is. A legtöbb színésszel ellentétben, akik öreg korukra kicsit lassítanak az iramon, Sheen egyre több filmet készít, 1999-ben például kilenc filmben szerepelt. Négy gyereke - Charlie Sheen, Emilio Estevez, Renée és Ramon Estevez mindannyian a színészi pályát választották. Közülük Charlie és Emilio lettek igazán sikeresek.

  • San Sebastian Nemzetközi Filmfesztivál (1974) - Legjobb férfi alakítás: Sivár vidék
  • BAFTA-díj (1980) - Legjobb férfi alakítás jelölés: Apokalipszis most
  • Emmy-díj (2006) - Legjobb televíziós sorozat - drámai kategória - legjobb színész jelölés: Az elnök emberei

Hozzászólások

10/10
moti77 2014 okt. 31. - 13:57:24 10/10
Lee tábornok
10/10
moti77 2014 okt. 31. - 13:51:21 10/10
a képet lehagytam a Gettysburgbõl
10/10
moti77 2014 okt. 31. - 13:50:27 10/10
Gettysburgbõl
8/10
nikato 2013 okt. 03. - 18:56:13 8/10
Nagyon durva, tegnap láttam a Columbo-ban (1973), és mintha Emilio Estevez-t láttam volna, közelrõl meg Charlie Sheen-t. :D Ez egy hü**e dolog nálam, de mindig azt figyelem mennyire hasonlítanak. :D
kessy6 2010 aug. 03. - 13:47:53
Sok nagyon jó színészt láttunk már elnök szerepben, de szerintem Bartlet a legjobb.....
Tiger205 2010 aug. 02. - 12:58:55 Előzmény mulao
A második képen nem õ látható hanem James Farentino (ráadásul õ nem is Thurman parancsnok, ahogy a port írja, hanem Owens parancsnok....) szóval két hiba is...
TGR
mulao 2010 máj. 13. - 22:12:53
Szerintem jól állt neki az elnök szerep, bár én nagyon régen láttam bizonyos részeket. Egész pasi, van benne valami.
Grigorij 2009 máj. 28. - 17:05:31
80-ban nem csak jelölték?